boldogsag3Március 20-án, azaz holnap van a boldogság világnapja!

Három évvel ezelőtt nyilvánította ezt a napot az ENSZ Közgyűlése világnappá. Ez az egyik legfontosabb „ünnep” a blogom életében, hiszen legalább ezen az egy napon mindenki figyelme a boldogság felé terelődik. 🙂

Ezen a napon az ENSZ tagállamaiban különféle boldogsággal kapcsolatos kampányokra, akciókra és flashmobokra kerül sor.

Idén a boldogság világnapjának legfontosabb üzenete, hogy ápoljuk és erősítsük másokkal való kapcsolatunkat.

Hiszen számos kutatás igazolta már, hogy mind az egészségünk, mint a boldogságszintünk szempontjából kiemelkedő fontossága van emberi kapcsolatainknak. Annak ellenére, hogy emberekkel vagyunk körülvéve, sajnos sokszor nem az a tendencia, hogy kötődéseink szorosak lennének.

Legalább ezen az egy napon tégy valamit azért, hogy közelebb kerülj másokhoz! Légy Te a változás a világban, melyet látni akarsz! Változtass holnaptól az életeden, és légy boldogabb!

Na, de hogyan?! (Azon kívül, hogy megalkotod saját boldogságterved.)

Először is másokért kell tenned valamit – így teszel saját magadért is.

boldogsag2Íme, 5 hasznos módja annak, hogy ez miként működik a gyakorlatban. A színessel kiemelt szavak hasznos linkeket rejtenek, melyekre kattintva többet is olvashatsz az adott témáról:

1. Légy kedves!

Hiszen a kedvesség és a jó tettek „visszaszállnak” Rád. Ezáltal nemcsak mások napját aranyozod be, hanem Te is jobban érzed majd magad. Emlékszel? „Jó tett helyébe jót várj!”

2. Vállalj önkéntes munkát és feladatokat!

Tégy a közösségért, a társadalomért, segíts másoknak anélkül, hogy viszonzást várnál érte. Ez is egy módja annak, hogy másokkal való kapcsolatodat megerősítsd, és új emberekkel ismerkedj meg. Tartsd nyitva a szemed, és meglátod, hogy mindig találsz valakit, akinek segíteni tudsz!

3. Ismerd meg jobban a szomszédokat!

Nap mint nap látod ugyanazokat az arcokat, de még köszönésre sem méltatod őket? Pedig még barátok, de legalábbis jó ismerősök is lehetnétek! Légy kedves a szomszédokkal, elegyedj velük beszédbe, érdeklődj. Meglátod, megéri!

4. Értsd meg a másikat!

A jó kapcsolat (és párkapcsolat) titka a jó kommunikációs készségben rejlik. Próbáld őszintén megérteni mások álláspontját, és gyakorold az empátiát.

5. Lásd meg a jót a körülötted élőkben!

Észrevetted már, hogy a negatív hozzáállás és a kritikus látásmód mennyire megkeserítheti mindennapjaidat? Nemcsak Neked esik rosszul, ha mások kritizálnak – Te is bánj csínján a bíráló szóval és a pletykával.

boldogsag4Másodsorban pedig ossz meg másokkal valami pozitívat a boldogság világnapján!

Igaz, hogy a személyes kapcsolatokat nem pótolhatja az online világ, de az internet nagyon jó eszköz arra, hogy egy kis jókedvet, optimizmust csempéssz mások napjába.

Oszd meg boldogsággal kapcsolatos ötleteidet, idézeteidet, élményeidet a következő hashtag feltüntetésével: #InternationalDayOfHappiness. Ezen kulcsszó alapján mások is láthatják, hogy Te mit gondolsz a boldogságról és Téged mi tesz boldoggá! 🙂

(Ha van kedved, ezt a bejegyzést is megoszthatod másokkal! 😉 )

Legyen holnap a Facebookon, Twitteren és Instagramon a boldogságé a főszerep! 😀

Március 20-án a Föld számos országában emberek ezrei vesznek majd részt boldogság demonstrációkban, azaz „flashmobokban”. Amszterdam, Bristol, Bukarest, Brighton, Glasgow, Kijev, London, Milánó és Washington – ezekben a városokban találkozhatsz majd a boldogság önkéntes követeivel. Magyarországon tudtommal sajnos nem lesz ilyen, de jövőre mi is megszervezhetnénk!

Boldogságra fel! Annyit elárulhatok, hogy holnap ebből az alkalomból nekem is lesz egy kis meglepetésem számodra! 😉

Ha szeretnél még többet megtudni a boldogság világnapjának történéseiről, akkor látogasd meg a http://www.dayofhappiness.net oldalt.

Képek forrásai sorrendben: bbc.com, deluxtips.com, funelf.net

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .