Gondoltál már arra, hogy az adventi várakozás időszakát valami igazán „jóra”, hasznosra, pozitívra használd fel?

Biztosan minden évben eszedbe jut a nagy karácsonyi rohanásban, készülődésben, idegeskedésben, hogy kicsit le kellene lassítani, és teljesen átlényegülve kellene várni a karácsonyt. De ez a nagy igyekezetedben, hogy mindent elintézz időre, évről-évre elsikkad.

Most megmutatom, hogyan tudod becsempészni a karácsonyi várakozás és készülődés mindennapjaiba a kedvességet, az örömöt, a másokra való odafigyelést! ♥

Készítettem egy kis adventi naptárt mely nem más, mint egy KARÁCSONYI KEDVESSÉG KALENDÁRIUM.

December elsejétől huszonnegyedikéig minden napra jut egy jócselekedet, egy apró tett, mely lélekben is segít ráhangolódni az ünnepre. Neked nincs más dolgod, mint hogy rápillants a naptárra, és a megadott feladatot teljesítsd. 🙂

A naptárat kétféleképpen használhatod:

1. Készíts belőle adventi naptárat!

Nyomtasd ki a két oldalt úgy, hogy az A4-es lap egyik oldalán a naptár számozott „ablakai”, a másik oldalon pedig a szövegek legyenek (légy résen, hogy miként is kell belerakni a nyomtatóba a papírt, hogy ne fejjel lefelé nyomtassa majd rá a másik oldalt 🙂 ). A nyomtatási beállításoknál ellenőrizd, hogy ne legyen beikszelve „A kép töltse ki a keretet” opció, ez esetben levágásra kerülhet a kártyák oldala. Javaslom, hogy ez esetben vastagabb rajzlapot, kreatív papírt használj, esetleg fotópapírt.

Ezután vágd ki a 24 kis négyzeted, és válaszd a következő megoldások egyikét:

  • Rajzszögekkel kis parafa táblára szúrhatod föl őket, és már kész is a rögtönzött naptár!
  • Nagyon kreatív megoldás még egy fa képkeretbe madzagokat, szalagokat kifeszíteni, és arra aggatni a kis kártyákat. Ezt megteheted mini csipeszek segítségével, de át is szúrhatod a kártyákat, és köthetsz mindegyikre egy pici zsinórt is.
  • Csinálj egy hosszú füzért, és arra lógasd föl az adventi négyzeteket a csipeszekkel.
  • Tégy egy vázába friss fenyőágakat, majd a csipeszek segítségével erősítsd a kártyákat a tűlevelekre. Ez is egy nagyon szép megoldás.

2. Nyomtasd ki csak a hátlapot, majd függeszd ki a falra, a hűtőszekrényre, az íróasztalod fölé, majd minden nap elteltével pipáld ki, hogy elvégezted-e a napi kedvességet. 🙂

3. Integráld a hagyományos adventi naptárba, és az apró édesség, ajándék mellé csempéssz egy-egy jótéteményt magadnak, párodnak, barátnődnek. 

Holnap már december 1-je, siess, töltsd le az alábbi fájlokat a linkekre kattintva, válassz a fönti lehetőségek közül, és semmi nem állhat az utadba, hogy igazán kedves lehess az idei adventi időszakban! Oszd meg másokkal is a kedvesség kalendáriumot, küldd tovább a bejegyzés linkjét!

Naptár első oldala

Naptár hátoldala (kétoldalas nyomtatáshoz!)

Naptár hátoldala, ha csak önmagában akarjuk kifüggeszteni az egész oldalt, kivágás nélkül (ez esetben nem tükrözzük a napokat!). 

 

Szereteteljes, békés, boldog készülődést kívánok!

“Készíts KARÁCSONYI KEDVESSÉG KALENDÁRIUMOT!” - 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .