Hogyan is lehetnénk minden nap boldogok? Egyáltalán létezik ilyen? A válasz egyértelműen nem, mégis… az lehetséges lenne, hogy minden nap legyen legalább egy pillanat, amikor biztosan boldogság tölt el minket? Erre a válasz viszont egyértelműen igen!

De vajon mégis hogyan lehetséges ez?

A kanadai Jacqueline Way nemcsak hogy rájött a titok nyitjára, hanem pontosan tudja is, hogy mit tegyen, hogy valós legyen a mindennapi boldogság. Nem másra döbbent rá, mint arra, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy az ember adjon.

A háromgyerekes anyuka azon tűnődött, miként is lehetne jó szülő, miként tehetné gyermekeit minél boldogabbá. Hogyan nevelhetne gyermekeiből boldog felnőttet egy olyan világban, ahol mintegy 220 milló gyermek és 1 milliárd felnőtt szenved depressziótól, szorongástól és más viselkedészavaroktól.

Visszaemlékezett saját gyermekkora legboldogabb pillanataira, s ekkor állt össze fejében a kirakós összes darabja.

Jacqueline és három nővére minden karácsonykor édesapjuk munkahelyére, a kórházba mentek (apja orvos volt), majd a délelőttöt azzal töltötték, hogy karácsonyi dalokat énekeltek a kórház betegeinek. Ez nemcsak a betegeket, hanem az éneklő kislányt is nagyon boldoggá tette – tulajdonképpen boldogabbá, mint bármi más.

Persze, erre most mondhatnád, hogy nem találta föl Jacqueline a spanyol viaszt, hiszen eddig is tudtad, hogy „adni sokkal jobb, mint kapni”. De!

Az már valaha eszedbe jutott, hogy vajon miért is érzed jól magad attól, ha valakinek segítesz? Ha jót teszel? Ennek egészen egyszerű oka van: az agyunkban a pozitív, segítő cselekedetek és jó tettek hatására endorfin termelődik, melynek hatását azonnal érezzük. Ugyanakkor a kortizoltermelés (mely a stresszért felelős) csökken. Nemcsak lelki, hanem fizikai okai is vannak annak, hogy az adakozás és másoknak való segítés boldoggá tesz. (Tulajdonképpen mások boldoggá tétele!)

Jacqueline úgy döntött kisfia 3. születésnapján, hogy átadja ezt a tudást neki is. Igen, Nic csupán akkor lett 3 éves! Ő mégis szerette volna neki egy életre megtanítani, hogy miként adjon, miként segítsen és ezáltal miként is legyen minden nap boldog.

Nem tett mást, mint hogy leült vele, és elmondta neki, hogy mostantól kezdve az év minden napján tesznek valami jót. Először Nic nem értette, hogy pontosan miről is van szó.

Jacqueline listát készített, melybe jócselekedeteket gyűjtött és felírogatták őket együtt, majd a kisfiú ki is választott egyet még aznap a listáról. Egy állatmenhelyre vittek takarókat és törölközőket. A kisfiút láthatóan felvillanyozta a jó tett.

Attól a naptól kezdve minden nap adtak, segítettek, adakoztak. Szemetet szedtek, adományt gyűjtöttek, karitatív programokban vettek részt. De leginkább tényleg mindennapi apróságok szerepeltek a listájukon. Jacqueline igyekezett olyan cselekedeteket választani, melyekkel egy hároméves is azonosulni tudott.

Ennek a kihívásnak a „365give” nevet adta, s mikor kisfia kérésére több családtag és barát is beszállt a kezdeményezésbe, blogot kezdett írni a kihívásról.

Innentől kezdve nem volt megállás! Egyre többen és többen csatlakoztak Jacquline kezdeményezéséhez, s egy idő után özönleni kezdtek a levelek és hozzászólások – a világ minden pontjáról! Nem sokkal később egyre több tanító és tanár döntött úgy, hogy ezt a kihívást az osztályban is bevezetik, és az éves tanrend részévé teszik.

Mára országos, sőt, világszintű mozgalommá nőtte ki magát Jacqueline ötlete, mely tényleg boldoggá tesz. Minden nap. A recept tényleg nagyon egyszerű, s egy hároméves is könnyedén megérti a lényegét. Nem elvek és teóriák folytán, hanem napi gyakorlat és tapasztalat alapján.

Ahhoz, hogy megtudd, valóban működik-e, nem kell mást tenned, csak elkezdened a kihívást még ma! Segíts minden nap valakinek valami aprósággal, tégy valamit a környezetért, az állatokért, közvetlen környezetedért. Legyen ez a kihívás az alapja egy szokásnak, mely hosszú távra szól.

Ha ellátogatsz a 365give oldalára, ott száz és száz inspiráló ötletet találhatsz azzal kapcsolatban, hogy ezt miként is tedd.

Nézd meg Jacqueline előadását, ha szeretnéd még részletesebben megismerni a történetét:

Képek forrásai sorrendben: 3xm-intl.org, givingtuesday.ca, guildmortgage.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .