Nemrég abban az örömben volt részem, hogy húgom esküvői előkészületeiben segédkezhettem. Már a saját esküvőm esetében is nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a kreatív részletek kiagyalásába és kivitelezésébe, és ez most sem volt másként. 🙂

Egyik feladatköröm a vendégkönyv beszerzése volt, és már az elején tudtam, hogy szeretnék valami formabontót kitalálni. Igaz, hogy gyönyörűbbnél gyönyörűbb könyveket találni már papír- és ajándékboltokban, melyek a célnak tökéletesen megfelelnek, nekem mégis jobban tetszenek azok a megoldások, amik egy picit szokatlanok, egy picit fantáziadúsabbak. (Arról nem beszélve, hogy ez milyen jó kis meglepi lehet a párnak!)

A mi esküvőnkön egyébként nem volt vendégkönyv, viszont a menyasszonytánc előtt kis rózsaszín borítékokat és hozzá való kártyákat osztottunk ki, és a tánc fejében a vőfély (Férj tesója) a jókívánságokat gyűjtötte egy szép dobozba – ami azóta is megvan. ♥

Így biztosra mentünk, hogy mindenkitől marad pár sor, aki ott volt az esküvőn (meg persze aki esetleg pénzt szeretett volna adni, az is nyugodtan beletehette a jókívánság mellé a pici borítékba az összeget, és nem csak úgy pőrén dobta egy fazékba).

1. Zárd madárkalitkába az esküvői boldogság madarát!

kalitka

Az én ötletem testvérem esküvőjére az volt, hogy veszek egy vintage stílusú madárkalitkát, hogy az ifjú „gerlepár” abba gyűjtse az esküvőn megjelentek jókívánságait, házasulandóknak szóló tanácsait, róluk szóló vicces sztorijait.

Mivel az esküvő nyári kerti parti stílusban volt dekorálva – a szivárvány minden színében – a papírboltban annyi féle színű kis borítékot és hozzá való kártyát vettem, amennyit csak találtam.

A kalitka alját rózsaszín „papírforgáccsal” béleltem ki, hogy nehogy kiessenek a borítékok, és már készen is állt a borítékokat váró „vendégkalitka”. Még felirat is készült hozzá, hogy a figyelmetlenebb vendégek is észrevegyék a kis „installációt”.

2. Pakolj bőröndöt képeslapokkal!

bőrönd

Vintage (vagy akár régi használt) bőrönd teli képeslapokkal: romantikus, egyedi ötlet. Válassz korabeli képeslapokat vagy az esküvő stílusához passzoló darabokat. Pl. nyári, tavasz virágosat, karácsonyit, vagy a lagzi helyszínéhez kapcsolódó lapokat.

Fotó forrása: dreamgreendiy.com

képeslapok tálban

Bónusz ötlet: képeslapok, melyek a párnak fontos helyeket, tárgyakat, élőlényeket, műtárgyakat, stb. ábrázolják. Gyűjtheted szív alakú kosárban vagy tálban, gömb alakú üvegedényben is. A képeslapokat egy koszorúslány, vőfély, vagy bárki, aki közel áll a párhoz, postázza el nekik szépen beosztva a házasságuk első évében.

Fotó forrása: Martha Stewart Weddings

3. Dobd fel a hagyományos vendégkönyvet!

borítékos könyv

Így dobhatod fel a hagyományos vendégkönyvet. Vegyél különféle színű borítékokat kártyákkal, és ragaszd be szép sorjában az albumba. Sokkal jópofább lesz a végeredmény, mintha mindenki csak írt volna egy-két sort a könyv lapjaira.

Másik jó ötlet, ha a vendégkönyv oldalait előre dekorálod a párról és a rokonokról illetve barátokról készült közös fotókkal. Így mindenki nagy érdeklődéssel forgatja majd a lapokat, és írhat akár oda is, ahol a párral készült közös képét találja.

Fotó forrása: Martha Stewart Weddings

4. U.i.: Szeretlek!

postaláda

mailbox

Szerezz be egy amerikai típusú postaládát, és dekoráld saját kezűleg. Írd rá a pár nevét és az esküvő dátumát, vagy bármilyen találó szöveget, mint amilyet a képen is látsz. Ezután már csak tetszés szerinti borítékok és papírosok vagy képeslapok kellenek – és már kész is az életre szóló emlék!

Fotó forrása: Pinterest via Love&Marley és silvia-bg.com

5. Üzenj a palackban!

borosüvegek

Eszméletlen ötletes ez a picit munkásabb megoldás. Végy egy fa bortartót (pl. IKEA-ban vagy konyhai felszereléseket áruló boltban), és tégy bele üres borosüvegeket, melyekről előzőleg leáztattad az eredeti címkéket. Mindegyik üvegre kerüljön egy szám, mely azt jelöli, hogy a pár hányadik házassági évfordulóján nyissa ki az adott üveget.

Ezután tégy sok-sok kis cetlit az üvegek mellé, és kérd meg a vendégeket, hogy a jókívánságaikat helyezzék el egy tetszőleges számozású üvegbe.

Fotó forrása: stylemepretty.com

+1. Mosolyt kérünk!

polaroid

Ha van egy Polaroid kamerád kéznél, akkor tuti megragadhatod a pillanatot! Csipeszekkel rögzíts az összes meghívott nevét tartalmazó pici kártyákat madzagokra vagy szalagokra.

A vendégeknek nincs más dolguk, mint hogy csináljanak magukról egy fotót, írjanak a hátoldalára egy üzenetet, majd csíptessék a nevük helyére a madzagon. Így senki sem marad ki a buliból! 🙂

Mindenképp érdemes az installációhoz instrukciókat mellékelni azoknak, akiknek talán nem egyértelmű, hogy pontosan mi is a feladat.

Fotó forrása: Pinterest via Amy Kwak

További tanácsok a sikeres „vendégkönyvezéshez”:

Tapasztalatom szerint annak szinte semmi értelme, hogy egy asztalra lehelyezzünk egy könyvet, majd arra várjunk, hogy mindenki odafáradjon, és írjon bele.

Mindenképp legyen egy vagy több személy, aki azért felelős, hogy a vendégkönyvet „reklámozza”, esetleg körbevigye, vagy megmutassa a vendégeknek, hol lehet üzenetet hagyni a párnak. Ez semmiképp se legyen a menyasszony meg a vőlegény, mert nekik biztosan nem lesz sem idejük, sem energiájuk arra, hogy ezt fejben tartsák. Szerintem ideális feladat ez a koszorúslánynak, vőfélynek, esetleg valamelyik vállalkozó szellemű örömszülőnek. 😉

Ha a hagyományos albumos megoldást választod, akkor is érdemes egy asztalt kijelölni a célra, mert a vendégek asztalai között könnyen „leragad”, „ottfelejtődik” a könyv, és csak az esküvő végén találod meg, mikor már a vendégek jó része távozott. Ezen kívül a buli hevében gyakran történnek balesetek, és könnyen előfordulhat, hogy a nap végén egy italtól és ételtől pecsétes emlékkönyvet kapsz vissza.

Hogy tetszenek a vendégkönyv ötletek? A Te esküvődön milyen vendégkönyv volt?

“5+1 kreatív esküvői vendégkönyv ötlet” - 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .