dekorációMúlt héten volt a kislányom keresztelője, és ebből az alkalomból gondoltam, hogy meglepem a vendégeket valami kreatív aprósággal.

Sokat gondolkodtam, hogy mi is legyen az a kis apróság, ami szívből jön, saját kezűleg készített, ugyanakkor nem egy felesleges kacat.

Az emléktárgyakat rögtön kihúztam a listámról. Gondolkodtam még olyanon, ami ehető vagy iható (az esküvőnkön a kedvenc áfonyás-rózsabimbós zöld teánkból kaptak egy kis zsákocskával a vendégek), esetleg használható.

Ekkor jutott eszembe, hogy itt a tavasz, virágba borul a természet – mennyire jó lenne a vendégeket virágmagokkal megajándékozni! 🙂

Nemcsak azért döntöttem így, mert ez egy hasznos, kedves ajándék. Hanem sok más gondolat is kavargott a fejemben a „magocska” analógián.

Először is jó volt arra gondolni, hogy mikor a szép virágokra néznek a vendégek, Tökmag jut róluk eszükbe.

Másodszor pedig a virágokat szeretettel kell gondozni – olyan szeretettel, amilyennel ezt a kis ajándékot kapják tőlünk.

Végül pedig az is eszembe jutott, hogy milyen érdekes: egy kis magból csodás virág lesz, ha szeretettel gondozzák. Ugyanez érvényes ránk, emberekre is! A szeretettel táplált, nevelt, gondozott kisbaba is valósággal „virágzik”. ♥

Így néztek ki a kis (hátoldalán virágmaggal ellátott) kartonlapocskák, melyből minden vendég tányérjára helyeztünk egyet:

virágmag címkék

Így készültek a virágmag vendégajándékok:

Először is kertészeti boltban megvettem a kiszemelt magokat: hajnalkát, nefelejcset, pillangóvirágot, szarkalábat, margarétát.

Azután saját kezűleg terveztem címkéket a kis tasakokhoz, hozzá illő idézeteket kerestem, míg végül három volt, ami nagyon tetszett, így három féle felirat született. Attól függően, hogy mely virágmag került a felirat hátuljára, ráírtam a „használati utasítást” is.

Ezek az idézetek ragadták meg a fantáziámat:

„A megtartott boldogság mag. A megosztott boldogság virág.” (John Harrigan)

„Magasba csöppnyi magból szép sudár szökell…” (Aiszkhülosz: Oresztheia)

„Ez a pillanat mag, melyből a holnap boldogságának virágai nőnek.” (Margaret Lindsey)

A címkék az alábbi módon néztek ki:

mag etikettek

A képre kattintva letöltheted, és Te is kinyomtathatod a címkéket. 🙂

A címketervet A4-es papírboltban beszerezhető ekrü és fehér kreatív papírra kinyomtattam, ollóval és/vagy sniccerrel formára vágtam.

Ezután a virágmagok tasakjait felbontottam, és a benne található kis fehér négyzet alakú, magokat tartalmazó tasakot sima papírragasztó stifttel (kb. egy pöttyel) odaillesztettem. Érdekes módon volt olyan virágmag, aminek a tasakjába csak úgy pőrén voltak beleszórva a magok, itt levágtam kisebb méretre a tasakot, celluxszal leragasztottam, és ezt a kis zacsit ragasztottam a papír hátuljára.

Az alábbiakban láthatod és letöltheted, Te is kinyomtathatod az idézettel ellátott címkéket, melyekre kézzel vagy képszerkesztővel ráírhatod a saját magad által kitalált szöveget (amennyiben máskor nyíló, máskor ültethető virágokat választottál). Használati útmutatót, vagy akár a vőlegény és menyasszony nevét, illetve az esküvő dátumát, stb.

részleges etikett magoknak

Remélem, tetszett ez a kis saját kezűleg könnyen elkészíthető, mégis ötletes vendégajándék, és Te is hasznát veszed a sablonoknak!

Kérlek, amennyiben az ötletet saját oldaladon/blogodon megosztod, tedd ki a Napi Boldogság ezen bejegyzésére vezető linket. Előre is köszönöm! 🙂

Mindenkinek szép tavaszi napokat kívánok! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .