Előző bejegyzéseimben írtam Dr. Rangan Chatterjee fantasztikus művéről, a „The Stress Solution” című könyvről, illetve azt a témát is körüljártam, hogy mi az a stressz, és hogyan lehet tenni ellene.

Mielőtt belevágnánk közös stresszellenes projektünkbe, nézzük meg, hogy Dr. Chatterjee terve miért olyan egyszerű és egyben nagyszerű! 🙂

A stressz kezelését a terv 4 fő alappillér szempontjából közelíti meg, s mindegyik pillérrel kapcsolatban 6-6 tanácsot ad.

Az első – és egyben legalapvetőbb – pillér az „ÉLETCÉLOK”, mely tulajdonképpen azt takarja, hogy mi az, ami számunkra az élet igazi értelme, melyek azok a fő értékek, amik fontosak számunkra, és hogyan tudjuk ezen értékek mentén élni az életünket.

A második pillér a „KAPCSOLATOK„, és lényegében azt nézzük majd végig, hogy mi az, amit tehetünk az emberi kapcsolataink minőségének javítása érdekében, mert sajnos a modern kor sok szempontból egyre nehezebbé teszi a tényleg minőségi kapcsolatok fenntartását és ápolását.

A harmadik pillér a „TEST„, ezen belül a hangsúly természetesen az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáson, a megfelelő testmozgáson, az alváson és a rossz szokások csökkentésén/elhagyásán van.

A negyedik pillér pedig a „LÉLEK„, itt megkapunk minden olyan segítséget, ami arra irányul, hogy elménk fitt legyen, lelkünk kiteljesedhessen, ezáltal csökkentve minimálisra a stresszt.

Ez a terv azért olyan zseniális, mert:

  • Gyakorlati tanácsokkal szolgál, nem csak elméleti síkról közelíti meg a dolgokat.
  • A módszerek azonnal alkalmazhatóak, akár pár perces időráfordítással.
  • A terv jól személyre szabható, mindenki válogathat saját igényeinek megfelelően.
  • A stresszcsökkentő szokásokat fokozatosan is bevezethetjük, majd később egyre átfogóbbá tehetjük a négy pillér segítségével.

Mikor a stresszkezelés technikáiról beszélünk, általában nem a küldetéstudat az első, ami eszünkbe jut.

Azok, akik erős küldetéstudattal élik az életüket, bizonyítottan jobb egészségnek örvendnek, jobban alszanak, és hosszabb, boldogabb életet élnek.

Amikor az élet céljáról beszélünk, nagyon gyakori, hogy valaki egy szereppel vagy munkakörrel azonosítja magát. Pl. „Jó feleség vagyok.” vagy „Felelősségteljes munkaadó vagyok.” vagy „Hatékony alkalmazott vagyok.”

Azonban ez egy ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb kérdés, melyet egy ponton MINDENKINEK meg kell kérdeznie magától. Az vagy, akinek mások látni szeretnének, vagy tényleg az vagy aki, lenni akarsz? Egyáltalán tudod, hogy pontosan ki is akarsz lenni?

Mi az, ami miatt felkelsz reggelenként? Kizárólag azért, hogy kipipálj a listádon egy csomó teendőt, hogy megkeresd a betevőt, hogy megfelelj másoknak… vagy elsősorban azért kelsz fel, hogy elérj valamit? Hogy megvalósíts valamit, ami fontos számodra?

Nagyon gyakori, hogy a rossz táplálkozási szokások és káros szenvedélyek mögött a céltalanság és a küldetéstudat hiánya áll. Hiszen mennyivel egyszerűbb a hőn utált munkahelyről hazaérve kibontani egy üveg bort vagy akár egy nagy tábla csokoládét, mint motiváltan sportolni menni vagy valami egészséges alternatívát választani?

Azonban ahhoz, hogy valóban rájöjjünk, mi a mi személyes célunk és küldetésünk, idő kell. Pont az, aminek manapság az ember híján van. Hiszen minden pillanatban információk hada veszi körül az embert, a telefonon, e-maileken, tévén, rádión, közösségi médián keresztül.

Mikor van arra időd, hogy semmi mással ne foglalkozz, csak saját magaddal?

Éppen ezért tetszik annyira Dr. Chatterjee megközelítése: először mindenképp egy kis időt kell teremteni arra, hogy az ember tudatosan létezzen, egyensúlyba kerüljön önmagával, és erre alapozva elég erős legyen a változáshoz.

Csak ezután érdemes energiát fektetni abba, hogy valójában változtasson az életén.

Ehhez viszont nem feltétlenül kell zarándokútra mennünk. Sőt!

A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy miként teremtsünk egy kis időt saját magunk számára, illetve milyen eszközeink vannak arra, hogy visszanyerjük egyensúlyunkat és pozitív hozzáállásunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .