Jó pár éve készült az első házi jégkrémem, amikor rátaláltam ezekre a nevetségesen olcsó és szuper praktikus IKEA-ban kapható jégkrém formákra. Azonnal vettem is két szettet, hiszen már jóval előtte tervezgettem olyan saját jégkrém elkészítését, mely nem tartalmaz mesterséges adalékanyagokat és olyan nagy mennyiségű cukrot, mint bolti társai.

Természetesen a házi jégkrémek óriási sikernek örvendtek rögtön az első naptól kezdve, és elmaradhatatlan kellékei lettek a meleg nyári napoknak. A gyerekek imádták, hogy jobbnál jobb receptekkel kísérleteztem – a kísérleti nyuszik pedig kik mások lettek volna, mint ők?! 🙂

Tavaly már kizárólag növényi alapú (azaz tejtermékmentes) jégkrémeket készítettem, és az volt a célom, hogy a lehető legkevesebb hozzáadott cukrot tartalmazzák. (Ami egy oldalról nem olyan nehéz, másik oldalról viszont amiatt nem olyan könnyű, mert érdekes módon a jegesre hűtött édességekbe sokkal több édesítő kell, mintha csak natúran, fagyasztás nélkül fogyasztanánk – egyszerűen az ízlelő bimbóink a hideg ételeket nem érzik olyan intenzíven édesnek.)

Ebben a levendulás-epres jégkrémben megtalálható két kedvenc összetevőm: a levendula és az eper. Két dolog, ami nélkül nem tudok élni júniusban!! ♥

A vicc az, hogy elkészítése a végletekig egyszerű, és tényleg nagyon frissítő. Ebben a receptben – VÉGRE – igazán érezhető a levendula aromája is, ami nem mindig volt elmondható egyes próbálkozásaim alkalmával.

Nézzük, hogy miként is készül ez a csodásan gyönyörű finomság.

Hozzávalók:

  • 2 közepes méretű, érett banán
  • kb. 400 g megmosott, megtisztított eper
  • 100 ml kókusztej (konzervet használok, amennyiben szétvált a kókusztej zsíros és vizes része, mindkettőből próbálok belepakolni kb. egyenlő arányban)
  • 2-3 ek agavé szirup vagy juharszirup, esetleg méz
  • 2 ek szárított levendulavirág (olyan, amit nem ért előzőleg permetező szer)

Egy kis lábosban közepes lángon melegítsd fel a kókusztejet és agavé szirupot a két evőkanál levendulával. Hagyd, hogy felforrjon, alacsony lángon még rotyogtasd pár percig, majd húzd le a tűzről és hagyd kicsit hűlni/állni (kb. amíg langyos nem lesz). Addig tedd a turmixgépbe a meghámozott banánt és a megmosott, kicsumázott epret.

A már langyosra hűlt levendulás kókusztejet szűrd le egy nagyon finom szűrő (esetleg teaszűrő) vagy géz, esetleg magtejzsák (nekem ilyenem van, ez a legszuperebb) segítségével. Jól nyomkodd ki a levendulából a levét, így kerül bele még több az aromájából a tejbe.

Ezután nincs más dolgod, mint ezt is beleöntsd a turmixgépedbe, és magas fokozaton teljesen simára dolgozd a keveréked.

Végül adagold a jégkrém alapot a formákba, tedd bele a pálcikákat, és helyezd a mélyhűtőbe – ideális esetben egy éjszakára, de minimum 5-6 órára.

Jó hűsölést, jó csemegézést, aztán a torkodra vigyázz! 😉

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .