Elérkeztünk augusztus végéhez, mire sikerült megírnom kedvenc házi jégkrémem receptjét. Ilyen az én formám. DE: az időjárás előrejelzés szerint még hetekig nyárias időnk lesz, plusz az ember bármikor szívesen elmajszolgat egy egészséges, teljesen természetes, isteni finom jégkrémet!!

Hihetetlen, de igaz: kb. 10 perc alatt összedobható ez a jéghideg finomság, és teljesen tejtermék mentes, így laktózérzékeny, vegán versenyzők is nyugodtan fogyaszthatják korlátlan mennyiségben (azért csak csínján a jégkrémmel, mert nem szeretném, ha a fül-orr-gégészeten szidnátok a Napi Boldogságot! 😉 ).

Mindössze két eszközzel kell rendelkezned: jégkrém formákkal és egy turmixgéppel.

Előbbit én az IKEA-ban szereztem be, minden évben találni náluk a kínálatban. Jelenleg egyébként épp mindkét áruházban van náluk, kemény 795 Ft az áruk, és 6 db jégkrém elkészítésére alkalmasak.

Persze sok helyen vásárolható még az interneten, de összességében szerintem ár-érték arányban ezek a legjobbak. Kicsit kisebbek a klasszikus szögletes-lapos verziónál, de talán ez még jól is jön, ha az embernek gyerekei vannak. 🙂 (Ha pedig felnőttről van szó, akkor ez jó ürügy arra, hogy egyen még egyet!)

vegán jégkrém2

Nálunk egyébként a házi jégkrémért odavannak a gyerekek, már alig várják, hogy elkészüljön az újabb adag, és a rózsaszín jégkrém formák már pavlovi reflexként hat rájuk – azaz csorog a nyáluk egy kis desszert után (vahaha, nem mintha én nem így lennék vele!). A mellékelt képen az a momentum látható, mikor Törpilla felfedezte, hogy miben mesterkedem. Azaz hogy jégkrémet akarok fotózni.

Ez egy igen kényes téma – mármint az ételfotózás. Már megszokták a gyerekek (és Férj) anya dilijét, de amikor édességről van szó, akkor nem babra megy a játék (hanem fagyira). Szóval ilyenkor nehéz elhúzni fotózni a finomságokkal, mely sokszor a képeken is meglátszik (mármint hogy kutyafuttában készültek). De a lényeg, hogy finomak. 🙂

Hozzávalók a csokis jégkrémhez:

  • 4 közepes méretű, érett banán
  • 2 púpozott ek kakaópor (natúr, ha lehet nyers)
  • 100 ml kókusztej (Konzerv – ebben az esetben kerüljön bele a híg léből és a zsírdús részből is, vagy a kis tartós, dobozos, főzésre ajánlott kókusztejszín is tökéletesen megfelel a célnak.)
  • 2 ek juharszirup vagy agavészirup (vagy 4 db királydatolya, ha hozzájut az ember)

Hozzávalók az epres verzióhoz:

  • 2 közepes méretű, érett banán
  • kb. 400 g eper (lehet fagyasztott is, ez esetben engedd föl használat előtt)
  • 100 ml kókusztej (Konzerv – ebben az esetben kerüljön bele a híg léből és a zsírdús részből is, vagy a kis tartós, dobozos, főzésre ajánlott kókusztejszín is tökéletesen megfelel a célnak.)
  • 2 ek juharszirup vagy agavészirup (vagy 4 db királydatolya, ha hozzájut az ember)

Mindkét esetben kb. 6-8 jégkrémet kapsz, a banán méretétől illetve a formáid űrtartalmától függően (pl. nekem az IKEA-s formával 7 csokis jégkrém készült)

vegán jégkrém házilagNincs más dolgod, mint hogy az összes hozzávalót belehelyezed a turmixgépbe, kb. 4 evőkanál víz kíséretében, majd tökéletesen sima folyadékká mixeled őket. (Ne feledd meghámozni a banánt és ha datolyát használsz, eltávolítani a magját 😉 )

Ezután öntsd a formákba a folyékony jégkrém alapot, majd helyezd a mélyhűtőbe kb. 5 órára.

Természetesen kipróbálhatsz más ízeket is, mindegyik bogyós gyümi (áfonya, szeder, málna) tökéletesen megfelel a célnak, de pl. az édes őszibarack is jó választás (ebben az esetben ne használj vizet).

Hidd el, ennél finomabb és egészségesebb csokoládé jégkrémet még soha nem ettél!! (Arról nem beszélve, hogy jóval olcsóbbra is jön ki, mint a bolti verzió.)

Ez az, aminek mindig lennie kell nyáron a fagyasztódban. 😀

Jó hűsölést még az ősz első napjaira!

ui.: Meg lehet még lepni szegény iskolát kezdő gyerekeket egy jó kis házi finomsággal 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .