Szilveszterkor sokan tesznek fogadalmakat, nagyon sokáig én sem voltam kivétel ez alól. Egy ideje viszont már azon veszem észre magam, hogy elmaradtak az újévi fogadalmak. Na, nem mintha nem érezném szükségét a változásnak, hanem úgy gondolom, hogy az ember aktuális céljai sokkal többet érdemelnek egy pőre fogadalomnál.

Hogy pontosan mit is értek ez alatt? Ahhoz, hogy az ember valóban elérhesse céljait, azokat komolyan is kell venni. Komolyan meg csak úgy tudjuk venni őket, ha elég időt hagyunk magunknak arra, hogy kigondoljuk őket, és kidolgozzuk a megvalósításhoz vezető lépcsőket.

Magyarul az újévi fogadalom helyett én inkább a 2014-es akcióterv megfogalmazást használnám! Lehet, hogy ez jó kis marketinges dumának hangzik (az is ;-)), de én sokkal lelkesítőbbnek érzem ezt a kifejezést. Arról nem beszélve, hogy sokkal összetettebb, mint egy szimpla újévi fogadalom (amit pár hét múlva megfelelő utánkövetés hiányában el is felejtünk).

akcióterv

Milyen legyen először is a célunk? Van pár kritérium, melynek egy jó cél mindenképp megfelel. (A jól megfogalmazott és kigondolt cél a siker biztosítéka!)

1. Hordozzon magában értelmet, azaz legyen fontos számunkra az elérése – az eredmény töltsön el minket lelkesedéssel!

2. Legyen realisztikus – hú, hányszor estem már abba a hibába, hogy túl magasra tettem a lécet! Aztán persze búslakodva konstatáltam, hogy már megint nem értem el, amit szerettem volna… Inkább szabjunk magunknak szerényebb célokat, de így a megvalósításhoz is több kedvünk lesz, mert nem tántorít el a kudarc lehetősége (annyira).

3. Legyen konkrét cselekvésre lefordítható – miután meghatároztuk a célunkat, ne csak általánosságban fogalmazzunk, hanem merüljünk el a részletekben, és legyünk olyan specifikusak, amennyire csak lehetséges.

4. Legyen valamilyen módon mérhető – így tudjuk ellenőrizni, hogy pontosan hol tartunk a célhoz vezető utunkon.

Hogyan készítsd el 2014-es akciótervedet?

1. Rögzítsd írásban.

írd leNincs apelláta, ez szükséges, még akkor is, ha utálsz listákat körmölni. Ez azoknak nagyon könnyű, akik olyanok, mint én: szeretik megadni a módját a dolgoknak. 🙂 Vegyél egy szép, inspiráló füzetet, kövesd ebben a 2014-es terveidet.

Készítsd el elektronikus formátumban, ha az szimpatikusabb, de utána nyomtasd is ki – így mindig szem előtt lehet, vagy előkaphatod a fiókból akkor is, ha épp nincs bekapcsolva a géped. Office-őrültek követhetik a tervezést Excel-ben is! 😉

2. Bontsd az éves céljaidat területekre.

Az akcióterv álljon különböző területekből, annak megfelelően, hogy mi az, amire koncentrálni szeretnél. Mondjuk karrier, család/párkapcsolat, egészség, hobbi, személyiségfejlesztés, stb. Ha viszont kifejezetten egy, nagyobb horderejű dologra tennéd föl az évedet, akkor csak azt fejtsd ki – viszont ügyelj arra is, hogy ez ne borítsa föl az egyensúlyt életed különféle területein (legalábbis amennyire csak lehetséges).

3. Tervezz hosszú-, közép- és rövidtávon.

Ez feltétlenül szükséges, ugyanis csak így tudod lépésekre lebontani a céljaidhoz vezető utat. Először fogalmazd meg, hogy pontosan mi a célod erre az évre. Aztán próbálj meg leírni egy stratégiát, amit alkalmazol annak érdekében, hogy elérd ezt a célt. Mit szeretnél elérni fél év, illetve 3 hónap alatt? Az időtartamokat tetszőlegesen módosíthatod, igény szerint. A lényeg, hogy tégy különbséget a globális, hosszú távú cél, és a kisebb, „alcélok” között.

naplózás4. Folyamatosan kövesd a fejlődést.

Ezután próbálj meg egy minél precízebb visszacsatolási rendszert kialakítani. Figyeld a teljesítményed akár heti szinten. Elemezd, hogy mit tettél jól vagy mit hibáztál. Nagyon fontos, hogy megpróbáld lemérni, hogy mit tettél le az asztalra minimum havonta, hogy elérd az éves célodat. Légy őszinte, amikor saját magad értékelésébe fogsz!

5. Végezd el a szükséges módosításokat.

Teljes mértékben elfogadható, ha útközben módosítod a céljaidat. Nagyon sokszor olyan rajtunk kívül álló körülmény avatkozik közbe, amely felborítja a teljes tervezést. Ilyenkor kénytelen az ember lejjebb adni az elvárásokból – de még mindig jobb idő közben módosítani, mint a megmérettetés napján elbukni!

Légy mindig realisztikus az időszakos értékelésekkel kapcsolatban is, és vedd észre, ha túl nagy terhet pakoltál magadra.

Előfordulhat, hogy nem a célokon, hanem a stratégián kell módosítanod. Ilyenkor nem azzal van a gond, amit elterveztél, hanem azzal, hogyan szándékozod az elképzelt célt megvalósítani. Ez akkor tűnhet föl, ha azon veszed észre magad, hogy folyamatosan hibázol, kudarcot kudarcra halmozol. Ilyenkor merülhet föl annak a gyanúja, hogy teljesen más megközelítésre lesz szükség.

Reaching_For_The_Stars_by_kaotickellAkcióterved elkészítheted teljesen egyedül, de bevonhatsz bárkit, akinek bízol a tanácsában, véleményében, például párod, szüleid, barátod, stb.

Én gyakran hagyatkozom ilyenkor a szakirodalomra is, azaz minél több könyvet, internetes forrást olvasok el a témában, és ezeket az ismereteket építem bele a tervembe – sokkal könnyebb valamit úgy elérni, ha nem csupán saját kútfőből merítkezünk, hanem felhasználjuk mások már bevált módszereit. 😉

Tisztában vagyok vele, hogy mindez kicsit bonyolultan hangzik. Talán egy hétvégéd is rámehet az éves akcióterv előkészítésére.

De hidd el, megéri! Ha teljes részletességgel megfogalmaztad a céljaidat, akkor már sokkal nehezebb letéríteni az utadról!

Arról nem beszélve, hogy egy komoly tervvel a zsebedben sokkal magabiztosabban veszed majd az akadályokat is.

Nagyon sok sikert kívánok 2014-es éved minden céljához, szívből kívánom, hogy sikerüljön elérned amit szeretnél! 🙂

Képek forrásai sorrendben: saját :), ladylikemoi, celebratewomantodaykaotickell.deviantart  

“Újévi fogadalom helyett készíts akciótervet!” - 2 hozzászólás

  1. kedves Anni!
    Nálunk egy parafatáblán vannak kitűzve a céljaink, fotókkal megspékelve, hogy mindennap inspiráljanak minket azok elérésére.
    Én is sok sikert kívánok a 2014-es évhez Neked és családodnak!
    Ui: Nagyon kedvelem ezt az oldalt, gratulálok hozzá és hasonlóan jó folytatást kívánok az idénre is!
    Évi

    • Kedves Évi! Köszönöm szépen! Hú, most jól beletrafáltál, vagyis pont egy hasonló bejegyzésen dolgozom, mint amit Ti is csináltok! Remélem, hamarosan elő tudok rukkolni vele. 🙂 Neked is sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .