Pénteken ünnepeltem a Napi Boldogság harmadik születésnapját. Ebből az alkalomból nemcsak egy, hanem rögtön három meglepetéssel készültem Neked!

Az elsőt már pénteken megnézhetted, ha még nem volt rá alkalmad, akkor kattints ide. 🙂

A másodikat tegnap sütöttem, szerintem nagyon finom lett, nekünk legalábbis Férjjel nagyon ízlett. Ezúton küldök Neked belőle egy kis virtuális kóstolót!

alátét3 nyereményjáték

Ha megtetszett, akkor ennek a csupacsokis finomságnak a receptjét hamarosan a blogon olvashatod. ♥

A harmadik meglepetés pedig egy újabb nyereményjáték!

Ezúttal nem mást nyerhetsz, mint három darab, a képen is látható konyhai edényfogó (alátét) egyikét.

alátét

Vettem magamnak egy ilyen edényfogót a H&M-ben (és ez most nem a reklám helye), mert annyira tetszett rajta a „Happiness is Homemade!” (a boldogság házilag készül) felirat. Úgy gondoltam, ebből mindenképp vennem kell Neked is! 😉

Úgyhogy játékra fel! 🙂

Szokás szerint egy kérdésre kell válaszolnod ennek a bejegyzésnek a végén, hozzászólás formájában.

A kérdésem pedig a következő:

Melyik Napi Boldogság bejegyzés(ek) volt a kedvence(i)d az elmúlt évben?

alátét2

A válaszok megadásának határideje: 2016. január 29. éjfél

Sok sikert kívánok a játékhoz!

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül 3 szerencsés nyertest* sorsolok a random.org segítségével, majd a nyerteseket 2016. január 30-án értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed!). A nyertes nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben!

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi postázási címmel rendelkező olvasók vehetnek részt.

“Születésnapi nyereményjáték!” - 22 hozzászólás

  1. A kedvenceim az alábbiak voltak:

    „Íme, a bizonyíték, hogy lélektársak vagyunk!”

    „Ezért tesz az eső boldoggá!”

    „30 s.k. ajándék a szerelmednek!”

  2. Nekem a napi boldogság 147 volt a kedvenem! Ja, és nagyon tetszik az ötlet „hatvan levé”! Biztosan nagy örömet szereztél vele!

  3. “Tégy jót mással anélkül,
    hogy jutalmat várnál,
    abban a biztos tudatban,
    hogy egy nap valaki ugyanezt
    megteheti érted.”

    (Diana hercegnő)

  4. Szia! A boldogság befőtt nekem is nagyon tetszett. A kedvenceim a DIY-tippek, különösen kedveltem a kreatív ötleteket az emlékek megőrzéséhez! További örömteli alkotást és nagyon boldog blogszülinapot 🙂

  5. Szeretem a blogod,nagyon szerettem a Napsugár dobozt és a 10 dolog,ami nélkül képsorozatokat 🙂

  6. Tavasz mindenhol egy tavalyi tavaszi vasarnapi bejegyzés 🙂 várom most is a tavaszt, persze nem siettetve

  7. A VasárnaPillanatokat minden héten nagyon várom, és különösen tetszenek még az „egészségedre” rovatban a tippeket adó bejegyzések, pl. hogyan egyél több zöldséget, hogyan feküdj le korábban. 🙂

  8. Ami leginkább tetszett:
    1kutya 6hónapja 1percben
    Boldogságterv
    Idézettár:”a karácsony nem az ész hanem a szív ünnepe…”

  9. A VasárnaPillanatok minden részét nagyon szerettem. 🙂 Illetve ezt a receptet imádom: Boldog saláta #2: Kelbimbós quinoa saláta
    Ekkor tudtam meg, hogy létezik quinoa. 😛

  10. Nekem tetszenek a tematikusan összegyüjtött kreatívötletek, mint nemrég az adventi koszorú vagy az adventi naptár ötletek. Kedvelem a 10 dolog, ami nélkül… bejegyzéseket és a recepteket. Ja és nincs vasárnapom Vasárnapillanatok nélkül;-)

  11. Szia! Nekem a Tavaszi kedvcsináló és az adventi koszorú készítéséhez tippeket adó bejegyzésed (10+1 rendhagyó adventi koszorú az utolsó pillanatra!) bejegyzéseid tetszettek a legjobban. Emellett természetesen a VasárnaPillanatokat minden héten nagyon várom, és az Idézet-Tár is hasznos segítség szokott lenni egy-egy ajándék elkészítésekor. 🙂

  12. Kedves Olvasó!
    A nyereményjáték tegnap éjfélkor lezárult. A nyerteseket hamarosan értesítem e-mailen, illetve ebben a bejegyzésben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .