Tavaly jutott eszembe először, hogy egy hétre érdemes lenne kikapcsolódni újév alkalmából a közösségi média néha már-már fárasztóan hektikus világából. Ez az egy hetes „elvonó” akkor olyan jól sikerült, hogy majdnem tíz nap lett belőle, s idén újra úgy vágtam neki tudatosan a január elsejének, hogy megint elvonulok egy kis „digital detox”-ra. 🙂
Pontosabban fogalmazva „social media detox”-ra, mivel az volt a célom, hogy 10 napig egyáltalán ne használjam sem az Instagramot, sem a Facebook-ot, mely alkalmazások látogatásával (és persze aktív posztolással) egyébként az év további részében tetemes időm megy el.
A komplett digital detox, azaz „digitális méregtelenítés” arról szólna, hogy az ember pl. nem néz tévét (ez még kivitelezhető lenne számomra), és nem ül le a számítógépe gépe elé, hogy böngésszen, vagy bejegyzést írjon.
Ez most nem fért bele a terveimbe, mert egyrészt egy csomó minden online intéznivalóm volt, másrészt úgy döntöttem, hogy ez alatt a 10 nap alatt egy kis plusz energiát szeretnék tenni pár Napi Boldogsággal kapcsolatos projektbe, ami nyilván ugyancsak online munkát igényelt.
De térjünk is vissza arra, hogy mit is tanultam ez alatt a közösségi média mentes 10 nap alatt, és hogy ajánlom-e Neked is? 🙂
1. Minden kezdet nehéz
Nem gondoltam volna, de így van – töredelmesen be kell, hogy valljam, igenis nehezemre esett nem venni a kezembe a telefont, hogy „csak úgy” megnyissam pl. az Instát, hogy csekkoljam az új fotókat, vagy esetleg megnézzem, jött-e hozzászólás egy képemre. Első körben szinte vonzotta az ujjaimat az applikáció ikonja – ezért bár nem töröltem az appokat (azért annyi önuralmam csak van, hogy enélkül is menjen!), de a telefonom utolsó képernyőjére költöztettem őket, hogy ne legyenek szem előtt. De az a tény, hogy minden csak megszokás kérdése – a tavalyi pozitív élmények is erőt adtak, így mentem tovább. 🙂
2. Minden hozzáállás kérdése
Mikor kedved lenne megnyitni a Facebook-ot, hogy megnézd „mi zajlik a világban” (vagy legalábbis a Te világodban), nehéz nemet mondani magadnak. De valljuk be, minden hozzáállás kérdése. A nap végén nyilván nem az a legfontosabb az életedben, hogy ki mit posztolt különféle felületeken, és nem az fog extra örömöt csempészni a napjaidba.
Arról nem beszélve, hogy gyakran inkább negatív érzelmeket kreálnak ismerősök vagy ismeretlenek posztjai, ami után alig győzöd jobb kedvre deríteni magad… Tehát ha ezt a közösségi médiás szünetet tudatosan azért csinálod, hogy NEKED jobb legyen, hogy TE jobban érezd magad, akkor az így is lesz!
3. A FoMO tényleg létezik!
Ki ne hallott volna a FoMO mozaikszóról, mely a „Fear of Missing Out” rövidítése. Nagyjából úgy fogalmazhatnánk, hogy ez a félelem attól, hogy valamiről lemaradsz vagy valamiből kimaradsz. Mára már elképesztő mennyiségű pszichológiai tanulmány és kutatás született arról, hogy a közösségi média milyen nagyban felelős ennek a jelenségnek az egyre intenzívebbé válásáért.
Mikor először hallasz róla, jót derülsz… majd mikor magadon veszed észre a jeleit, akkor enyhén szólva sokkol a dolog! Azt gondolom, ez mindenkinél más formában manifesztálódik, a személyiségtől, érdeklődési körtől függően.
Rájöttem, hogy például nálam ez a következőképp csapódik le leginkább. Tegyük fel, hogy hétvégén van egy csomó házimunkám, gyerekekkel tanulnivaló, el is kell mennem bevásárolni, meg még gondoskodnom kell arról is, hogy mit ebédel majd a család.
Na, ekkor lerogyok a konyha közepén (miközben a háttérben épp egymással üvöltöznek a gyerekek), és magamba roskadva végignézegetem a csodásabbnál csodásabb Insta posztokat arról, hogy ki hol kirándul vagy épp fut (az még rosszabb!) a természetben a kutyájával, szebbnél szebb fotókkal illusztrálva. 😀 Na, ilyenkor azért eszembe jut, hogy az itthoni káosz helyett, most sétálhatnék Indy-vel zen üzemmódban a téli erdő közepén, szuper képeket készítve róla… 😉
A digitális detox alatt is létezik a FoMO, sőt, ez a legklasszikusabb formája: az ember úgy érzi, lemarad valamiről, ha nem csekkolja a történéseket. Szerencsére ez engem talán kevésbé érint, mert az alapvetően nem mozgat, hogy napi szinten értesüljek arról, hogy kivel mi történik 😀
Viszont annak fényében, hogy van pár Facebook csoport, melynek híreit muszáj időnként megnéznem (pl. gyerekek iskolai csoportjai), egyszerűen muszáj volt napi egyszer kivételt tennem, és csak az értesítéseken végigszáguldani, hogy ellenőrizzem, nem maradtam-e le valamiről (tavaly ezt kihagytam, és volt egy kis fennakadás az ovis csoportban, mert egy héttel később értesültem az aktuális programokról 🙂 ).
Így érkezünk el a következő ponthoz:
4. Az arany középút néha még nehezebb, mint a teljes „megvonás”
Az embereket két csoportra oszthatjuk az alapján, hogy miként könnyebb változást beiktatni az életükbe: az egyik csoport tagjai a „mindent vagy semmit” elvet vallják, míg a másik csoport hívei az „óvatos duhajok”. Na, én elmondhatom magamról, hogy az első csoportba tartozom, minden szempontból. Extra energiát vesz igénybe, ha valamit fél gőzzel kell csinálnom, mintha csak nem lenne meg a megfelelő hajtóerő.
Ki gondolta volna, hogy azzal, hogy esténként megnézem egyszer a Facebook-ot, milyen kihívás elé állítom magam! Egyszer-kétszer arra lettem figyelmes, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek: továbbgörgettem a fontos hírek ellenőrzése után! Szerencsére még időben feleszméltem, és le is tettem a telefont – elvégre ha valamit elhatároztam, azt szeretem is végigcsinálni! 🙂
5. Szembesültem a függőséggel (szebben fogalmazva berögződésekkel)
Addig, amíg nem vagy rákényszerítve arra, hogy ne csinálj valamit, amit egyébként rendszeresen, megrögzötten csinálsz, nem is tűnik fel, hogy mennyire hozzá vagy szokva ahhoz az adott dologhoz! Legalábbis engem tavaly (egyébként most is) sokkolt az a felismerés, hogy milyen szinten hozzá vagyok nőve a mobilomhoz.
Annak ellenére, hogy rendszeresen teszek tudatos lépéseket, hogy ez ne így legyen! (Erről majd később.) Persze mentségemre szolgáljon, két Insta profilt tartok fenn elég aktívan, melyből Indy kutyás profilját szinte napi szinten frissítem, mindig új képekkel, új tartalommal. Egyszerűen azért, mert szeretem csinálni, és talán mert ez a szenvedély is némileg függővé tudja tenni az embert (a szokás hatalma!). Ha megszokod, hogy minden nap teszel fel valamit, furán érzed magad, ha kihagyod.
Ennek a két profilnak a fenntartása sok idő és energia, főként mivel igényes, minőségi képeket és sokszor hosszabb szövegeket is készítek a posztokhoz. Tehát ez adott. Emellé jön Instás ismerőseim képeinek nézegetése, Instán további követendő felhasználók utáni kutatás (nyilván olyan témakörben, ami érdekel), és akkor még nem beszéltünk a Facebook-ról…
Szóval nem elég, hogy felrakok pl. egy posztot, van hogy utána még csak megszokásból még hosszú perceket vagy akár egy órát eltelefonozgatok egy nap! (Egyébként be van állítva, hogy az Instagram minden nap 50 percnél értesít, és ezután már csak nagyon indokolt esetben szoktam bekapcsolni, de akkor is…)
Ilyenkor mindig bepánikolok, mert arra gondolok, hogy ha bennem ilyen függőséget okoz a dolog, akkor mi van a gyerekekkel? Egyelőre szerencsére a közösségi média még nem érinti egyik gyerekünket sem, de Nagymanónak már van telefonja, és látom rajta, hogy ő is egyre kevésbé van el nélküle.
Épp ezért sokszor teszek erőfeszítéseket arra, hogy lehetőleg ha a gyerekeimmel vagyok, akkor ne mások posztjait bújjam, még akkor sem, ha épp várni kell valahol. Nem várhatom el tőlük, hogy ők „okosabbak” legyenek ilyen szinten – én vagyok a felnőtt, akinek durván tudatosnak kell lennie ebben.
6. Ajándék idő aranyat ér!
Nyilván ezalatt a 10 nap alatt nem szerkesztettem képeket meg szövegeket Instagramra, nem halogattam a házimunkát azzal, hogy „csak leülök 10 percre rápillantani a Facebook-ra, mert megérdemlem a pihenést”, és lefekvés előtt sem bújtam mások kutyás képeit.
De hogy ezzel mennyi plusz időm lett! Hirtelen időm lett egészséges ebédet összedobni magamnak, leülni megtervezni az idei évemet (ez volt a fő cél egyébként!), megírni egy csomó bejegyzést a blogra, és még sorolhatnám.
7. A közösségi médián kívül is van élet
Amivel természetesen eddig is tisztában voltam, DE: pár nap után az ember prioritásai megváltoznak, és valahogy jobban tud koncentrálni a többi feladatára. Gyanítom, hogy ez azért van, mert nem oszlik meg a figyelme, és jobban tud arra fókuszálni, ami igazán fontos: a saját dolgaira.
Arról nem beszélve, hogy sokkal könnyebb megélni a mindennapok szép pillanatait, mert nem azzal vagy elfoglalva, hogy az egészet dokumentáld és megoszd… Tehát ez mindfulness szempontból is nagy változás!
8. Visszatérni nem is olyan könnyű…
Milyen érdekes az ember: a megszokás rabjává válik. Ha épp azt szokod meg, hogy 10 napja nem veszel részt semmiféle közösségi médiás aktivitásban, és felszabadul 1-2 órád minden nap, amit MINDEN MÁSRA tudsz fordítani, akkor nem is olyan vonzó már a régi élethez való visszatérés…
Leginkább ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, amit akkor érzek, mikor relaxációs gyakorlatot végzek.
Először előfordul, hogy nehéz ellazulnom, elengedni a zavaró gondolatokat és csak a lazításra koncentrálni. Tehát nehéz az átmenet.
Aztán egy idő után teljesen elmerülök magamban, és úgy érzem egyre messzebb kerül a külvilág.
Majd a végén mikor kellőképp átadtam magam a meditatív lelkiállapotnak, van, hogy nehéz visszatérnem a jelenbe. Nincs kedvem kilépni abból a kényelmes, biztonságos buborékból, amit létrehoztam, és halogatom a nyugalmi állapotból való visszatérést, hogy minél tovább tartson ez a különleges, kellemes, pihentető állapot.
Hát, nagyjából ezt éreztem a 10 napot követően most én is!
9. Amit megtanultam, továbbviszem!
Véleményem szerint ezek a kis „kihívások” nem csak azért jók, hogy időt takaríts meg, vagy fejleszd a tudatos jelenléted, vagy hogy jobban megismerd magad. Érdemes megnézni, hogy az ember milyen praktikákat, gyakorlatot tud továbbvinni a továbbiakban az év hátralevő 355 napjára. 🙂
A már meglévő praktikák nagyjából ezek voltak:
- a telefonom minél messzebb pakolom az ágyamtól
- korán reggel nem az az első, hogy a kezembe veszem a mobilom, igyekszem csak akkor megnézni, mikor túl vagyok a reggelin
- a gyerekek előtt igyekszem nem „kockulni”
- limitálom az Instán töltött időt
- tudatosan másik szobában hagyom a telefonom, mikor valamit otthon csinálok, így nincs mindig a kezem ügyében a telefon
- nem hordok okos órát
- az alkalmazások úgy vannak beállítva, hogy ne küldjenek értesítéseket
Ehhez jönnek most a következő kezdeményezések:
- Miután megírtam a napi Insta posztjaimat, már nem látogatok vissza, ez azt jelenti, hogy max. napi 2-3 alkalommal nyitom meg az alkalmazást. (Jujj, ez a célkitűzés nagyon szánalmasan hangzik, innen látszik, hogy valóban függő vagyok!!)
- Cél, hogy a Facebook-ot is csak napi max. 2x nyissam meg tájékozódás céljából, de „online lébecolásra” nem használom. (Főként akkor nem, mikor a konyhai romhalmaz közepén csücsülök!)
- Tervezett, de nem kőbe vésett a posztok elkészítésének az időpontja, tehát például nem ragaszkodom hozzá, hogy csak este vegyem elő a telefont és posztoljak, hanem kihasználom a várakozással töltött időt erre a célra (kocsiban rendszeresen várok a gyerekekre pl. különóra alatt vagy iskola előtt).
10. Konklúzió: időről-időre kell a kütyümentes szünet, és ezt Neked is ajánlom!
Összességében visszanézve erre a 10 napra, azt mondom, 100%-ig megérte. Kifejezetten jót tett a tudatos jelenlétemnek, a lelki nyugalmamnak, és lehetővé tette, hogy az év eleji tervezésre illetve a jógaprogramomra tudjak koncentrálni.
Mindenkinek ajánlom, hogy első lépésként egyáltalán kipróbálja mindezt, majd második lépésként évente egy-két alkalommal újra és újra visszatérjen ehhez a gyakorlathoz.
Érdekes lehet még egy olyan köztes megoldás is, hogy az ember mondjuk heti egy napot (pl. vasárnapot?) kitűz magának, és akkor „méregteleníti” magát. 🙂 Lehet, hogy a jövőben ezt is kipróbálom!
Te csináltál már „digital detox”-ot? Ha igen, milyen eredményekkel?
