Oké, talán faramuci, hogy valaki egy ilyen bejegyzés megírására adja a fejét. Mindenképpen gyermeteg ötlet, már csak azért is, mert a gyerekeim, mikor megtudták, hogy erről írok, hatalmas lelkesedésben törtek ki. Szóval tuti komolytalan. 😉
De néha jó egy kicsit komolytalannak lenni, és „csak úgy” olyan dolgokkal foglalkozni, amik lelkesítik az embert. Ebben az esetben ez nem más, mint Garfield, a képregényhős, és Chili a macskám. 😀
Büszkeséggel merem állítani, hogy ős-Garfield fan vagyok. Ugyanis már azelőtt szerettem a dagadt vörös kandúrt, hogy megjelent volna Magyarországon. Emlékszem, talán 8 éves lehettem, mikor először egy Ausztriába sokat járó ismerős falán rábukkantam egy Garfield-os falinaptárra (neki egyébként voltak macskái, már csak azért is irigyeltem). Az a teljesen egyszerű kis naptár a színes Garfield rajzokkal teljesen lenyűgözött.
Akkoriban a suliban németül tanultam, így mikor Bécsbe mentünk szüleimmel (mekkora szám volt az akkor!), az első utam természetesen az újságárushoz vezetett, és vastag fekete-fehér Garfield könyvecskéket vásároltam, amiket később lelkesen fordítottam magyarra (sokat tanultam belőle mellesleg!), majd színeztem színesre.
10 éves voltam, mikor megjelent az első Garfield magazin Magyarországon. Hihetetlen lelkes voltam, innentől kezdve fanatikus gyűjtővé váltam, és szinte rongyosra olvastam az összes számot. Nagypapám meglepett azzal, hogy a sok évnyi számot évadonként beköttette, így nagy könyvekbe gyűltek az egyes évek lapszámai. ♥
Tisztán emlékszem, hogy hangosan hahotázva olvastam a poénokat a konyhában anyukámnak, aki jóval kevésbé volt lelkes mint én. Sőt, még arra is emlékszem, hogy csak azért kóstoltam meg az olívabogyót, mert Garfield is azt ette. Mindent imádtam, ami Garfielddal kapcsolatos, még Garfield plüsst is kaptam egyszer karácsonyra (megvan a mai napig, most épp Nagymanóé).
Garfield-ot azért sem lehet nem szeretni, mert a legtöbb emberhez hasonlóan utálja a hétfőket, hadilábon áll a fogyókúrával, és kávéfüggő. 🙂
Talán a középiskolában lanyhult egy kicsit az érdeklődésem, bár ott is volt olyan barátnőm, aki ugyancsak szerette Garfield-ot, és akkoriban jöttem rá, hogy mi Garfield rajongók egy külön faj vagyunk. 🙂 Jim Davis (az alkotó) humora valahogy annyira egyedi, hogy nem mindenki veszi az adást, a rajongók viszont azt nem értik, hogy mit nem lehet rajta szeretni?!
Emlékszem, hogy mikor először jutottam internet közelébe életemben, az első szavak egyike, amit bepötyögtem a keresőbe, az volt, hogy „Garfield”. Na, onnantól már online olvastam a képsorokat, és emlékszem, hogy még főiskolán is rendszeresen nézegettem Garfield poénokat a garfield.com oldalon.
Talán innen származott az a vágy, hogy egyszer nekem is legyen egy macskám. És ha macska, akkor nem lehet más, csakis kizárólag vörös! Így került hozzánk Chili kandúr, aki kétségkívül elengedhetetlen kelléke lett az otthonunknak az elmúlt kb. másfél év folyamán. (És nemrég ünnepelte a 2. születésnapját. 🙂 )
Mivel régen nem voltam cicatulajdonos, nem is igazán tudtam átérezni azokat a helyzeteket, melyek a képregényben megjelennek. Most viszont, hogy itt van Chili, néha olyan déja-vu érzésem van, s ekkor jövök rá, honnan is ismerős egy-egy szitu: hát a Garfield képsorokból! 🙂
És persze ott van a jó öreg Jon, akinél lúzerebb alakot nem hordott a hátán a Föld. Na, rajta aztán lehet vidulni, mit vidulni, inkább szakadni! (Titkon azt hiszem kicsit benne is mindannyian magunkra ismerünk – de ugye más máson nevetni, nem igaz?)
Azóta van még valaki, akivel osztozhatom Garfield-mániámon, és ez a valaki nem más, mint Nagymanó. Teljes mértékben magamra ismerek benne, mikor fennhangon kacarászva olvasgatja a család tagjainak a képregényt (persze én vagyok az egyetlen, aki ezt nem bánja!). Úgyhogy az is tény, hogy a Garfield-mánia öröklődik!
Eme röpke kis bevezető után pedig jöjjön, aminek jönnie kell:
Íme, az a 10 jel, ami arra mutat, hogy a macskád tulajdonképpen nem más, mint… Garfield!
1. Mikor ideges az éhségtől, jobb vele nem ujjat húzni. (Aú!)
2. Nem egy életbiztosítás a képzése. 😀
3. Mikor nincs kedve hozzá, hogy simogasd, akkor NINCS kedve hozzá.
4. Mikor összekarmolja a kanapét, és baromira nem sajnálja.
5. Mikor totál hülyének néz.
6. Mikor meg van róla győződve, hogy nem vagy más, mint a szolgája.
7. Mikor nem vágyik másra, mint hogy az öledbe bújjon… persze, hogy épp olvasni vagy gépelni próbálsz!
8. Mikor egész nap mást sem csinál, mint alszik!
9. Mikor az állatorvos diszkréten megjegyzi, hogy a macskádnak fogyókúráznia kellene…
10. Mikor sejteni kezded, hogy talán nem is olyan önzetlen drága kedvenced szeretete…?
S most jöjjön néhány kép Chiliről, hasonló helyzetekben:
Lustulás minden mennyiségben…
Alvás minden mennyiségben…
A macska, aki tökéletesen tudatában van minden bájának és sármjának 🙂
De ha kell, kifejezésre juttatja nemtetszését is!
Van, hogy ő mondja meg, mikor van játék…
… és azt mindig komolyan is veszi!
Ez a Garfield képregény az enyém, el a kezekkel!
Neked van macskád? Ő is egy Garfield? 🙂
