Biztosan Te is voltál már úgy vele, hogy valamit aprólékosan elterveztél. Bár tudtad, hogy nem lesz egyszerű a megvalósítása, de biztos voltál benne, hogy extra energiaráfordítással és egy kis plusz odafigyeléssel biztosan sima ügy lesz majd a terved valóra váltása.

Aztán hirtelen történt valami, és hopp! Már nem is volt olyan egyszerű az a terv. Másnap újabb előre nem látható esemény következtében még messzebb kerültél a célodtól. Aztán még messzebb. Majd a végén már nem is volt más hátra, mint hogy a távolban elúszó tervednek integess… mert egyébre már nem voltál képes.

Így történt ez velem is ezen a héten. 🙂 Optimista célkitűzésem az volt, hogy a blog születésnapja alkalmából 5 szülinapi bejegyzéssel készüljek Neked (oh, mily nagyratörő tervek!). Már a szüliheti bejegyzések témája is kezdett körvonalazódni a fejemben. Egy részüket el is kezdtem írni.

A hétfőt, azaz a blogszülinapot, teljes gőzzel a megújuló Napi Boldogságnak szenteltem, hiszen aznap indult az oldal az új dizájnnal. Sajnos az én boldogságom nem volt maradéktalan, mert Törpilla megint lebetegedett (ez némi nehezítést jelentett a zavartalan számítógépes munkában…). Lassan nyilvánvalóvá vált, hogy búcsút mondhatunk az ovinak – egész hétre! Még szerencse, hogy számíthattam Férj anyukájára a bajban, de persze azért ez nem jelentette azt, hogy teljes mértékben visszazökkenhettem a normál kerékvágásba.

Kedden soha nem látott “sötétség” fogadott, így minden nemű tervemnek, mely fotózással volt kapcsolatos, búcsút mondhattam. Továbbá előre nem látható okokból kifolyólag nem működött az oldalam, melynek kijavítása elég izgalmas perceket/órákat okozott…

A hét közepén Kismanó is beteg lett, így már elég valószínű volt, hogy át kell programoznom a szülinapi projektemet. Azért én igyekeztem foggal-körömmel kitartani az elképzelésem mellett, és csütörtökön megsütöttem azt az isteni finom tortát, amit a blog szülinapjára terveztem. Csupán egyetlen bökkenő volt: loholnom kellett a fogorvoshoz (amit nem mondhattam el már második alkalommal), így a torta összeállítására és fotózására már nem maradt időm.

Mikor jó pár órával később sajgó állkapoccsal és zsibbadt nyelvvel hazaérkeztem, belevetettem magam tervem megvalósításába (nem, az eszembe sem jutott, hogy inkább ledőljek és pihenjek egy kicsit!). Tudtam, hogy idő szűkében vagyok, ugyanis egyre kevesebb fény állt rendelkezésemre, ahogy telt-múlt az idő.

Még most sem értem, hogy mi történhetett, de valahogy sikerült teljesen elszúrnom a torta mázát, így az első adag mehetett a kukába. Újratervezés. Másik mázat készítettem, másik recept alapján. Az sikerült, de a krém íze nem nyerte el igazán a tetszésem. Igaz, még az ízét alig éreztem, annyira zsibbadtnak éreztem a fél arcom…

Torta összerak, dekorál, majd lóhalálában igyekeztem felállítani a hátteret, mindent összekészíteni… majd konstatáltam, hogy épp lemaradtam az elegendő fényről. Kattogtattam párat, de a fotók teljes mértékben a várakozásaimon aluliak voltak, így kénytelen voltam feladni. Nem kicsit voltam nyűgös este. (A mellékelt képen egyébként a torta egy részlete látható, de ennél jobb fotó nem született róla…)

A maximalizmus nagy hátránya, hogy képtelen vagy olyan munkát kiadni a kezeid közül, amiről tudod, hogy sokkal jobb és tökéletesebb is lehetne. Úgyhogy a torta recept egyelőre arra vár, hogy máskor is elkészítsem és megfotózzam, mert az elkészült képek nem tükrözik híven a látványt, amilyen élőben volt. 🙂 Újabb bejegyzésnek annyi.

Úgy döntöttem, majd péntek este megírok egy bejegyzést, amit terveztem. Nem jött össze. A gyerekek olyan sokáig ébren tartottak, hogy képtelen voltam időben elkezdeni az írást. Majd egyszerűen csak elaludtam a földön Törpillánál, és semmi másra nem voltam képes, mint hogy bevonszoljam magam az ágyamba és aludjak tovább (bár megjegyzem nem sokáig, mert Törpillánál töltöttem az éjszaka tetemes részét).

Csodás szombatra virradtunk, nem igaz? Kivéve, hogy érthetetlen térdfájással kezdődött a nap, mely később csak fokozódott (abszolút rejtély, ugyanis napok óta nincs időm semmit sportolni). Még mindig nem sikerült összehozni a tervezett bejegyzéseket, de még mindig van időm rá – optimista leszek!

Lenne időm, ha nem lenne hipernyűgös Kismanó, és nem kezdene arról panaszkodni, hogy fáj a füle. Ha nem kellene egy órán keresztül rendbe hozni a szétcsúszott konyhát, ami még tegnapról maradt… Ha nem kezdene Törpilla és Kismanó végeláthatatlan veszekedésbe, melyet végeláthatatlan vigasztalás követ.

Ekkor döntöttem úgy, hogy elengedem délelőtti terveimet és inkább sütök nekik egy jó kis palacsintát (az legalább jól sikerült, haha).

Végre sikerül lefektetni délutáni alvásra a gyerekeket! Irány a fényképezőgép, süt a nap! Nyereményjáték ajándékai elővesz, háttér feltesz, kép megkomponál. Alig exponáltam párat, mikor sűrű felhők borították újra az eget. Azt hiszem ez nem az én napom. Vagy hetem…

Vannak az ember életében (nem is ritkán!) olyan pillanatok, mikor muszáj a rugalmasság, muszáj a változtatás. Azoknak, akik szeretnek kitartani a terveik mellett (lásd én), ez nem is olyan egyszerű. A hét eseményláncolata gyönyörűen rámutatott arra, hogy mi az, amiben érdemes lenne változnom. Meg persze soha nem szabad túl komolyan venni saját magunkat – érdemes néha kicsit vidulni egy-két elsőre kellemetlennek tűnő helyzeten. 😉

Minden rosszban van valami jó. Ezzel maximálisan egyet kell értsek. Hiszen bármennyi bosszúsággal is szembesültem a héten, bármennyire is képtelen voltam a tervem megvalósítására… Legalább megszületett ez a bejegyzés, mely még jobban rávilágított, hogy nem érdemes bolhából elefántot csinálni, továbbá fontos elfogadni, hogy vannak dolgok, amiket képtelenek vagyunk az ellenőrzésünk és befolyásunk alatt tartani (bármennyire is szeretnénk!).

Veled is fordult már elő hasonló helyzet? Neked mennyire esik nehezedre eltérni a tervtől?

Képek forrásai sorrendben: holdinholden.com, saját torta, huffingtonpost.com

Oszd meg Te is a boldogságot!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Tweet about this on TwitterShare on Google+0Email this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*