Örömmel jelenthetem, hogy ma dupla szülinapi nyereményjátékot hirdethetek, ugyanis nemcsak hogy múlt vasárnap volt a blog születésnapja, hanem az enyém is ma van. 😀

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én elég sok időt töltök a konyhában és szeretem magam szép (és persze hasznos!) tárgyakkal körbevenni.

Oké, nem mindig csak hasznos dolgok vannak körülöttem, de igyekszem őket annak feltüntetni. 😉

Ilyenek például a szebbnél szebb konyharuhák, ugyanis egy ideje elkezdtem őket szenvedélyesen gyűjtögetni. Nem is akármilyen szempont alapján! Szerintem sikerült beleesnem az ételeket sokat fotózók egyik legnagyobb csapdájába: már minden terítőt, szalvétát, tányért vagy poharat (sőt, még a befőttesüvegeket is!) olyan szemmel nézek, hogy miként is mutatnának egy fotón.

Úgyhogy amikor meglátok egy olyan konyharuhát, ami jó lehet egy étel vagy ital fotózásához, azonnal lecsapok rá. (Majd pedig azzal vigasztalom magam, hogy mégiscsak kisebb beruházás, mint egy terítő, takaró vagy profi háttér… 😉 És persze egy idő után úgyis elhasználom, hiszen konyharuhák mindig kelleni fognak.)

Amikor megvettem ezt az arany ananászos konyharuhát, akkor teljesen odavoltam érte. ♥ Olyannyira, hogy azonnal rendeltem belőle még hármat, hogy jusson a Napi Boldogság olvasóinak is (vagy legalábbis háromnak biztosan 🙂 ).

Nincs más dolgod, mint hogy válaszolj hozzászólásban az alábbi kérdésre, és Tiéd lehet a 3 praktikus, minőségi és persze nagyon dizájnos arany ananászos konyharuha*!

Mi volt a legkedvesebb ajándék, amit szülinapodra kaptál?

A válaszok megadásának határideje: 2016. február 4. éjfél

Most pedig hadd koccintsak ezzel a fantasztikus – persze ananászos – smoothie-val minden játékban résztvevő egészségére! (Ne feledd, zöld turmixszal koccintani duplán ér, hiszen tényleg egészségedre válik!)

Ha érdekel a szülinapi piña colada smoothie receptje, akkor olvass tovább! ♥

Hozzávalók 2 fő részére:

1 db banán

2-3 karika friss ananász

1 db kiwi

150 ml mandulatej (vagy rizs- vagy zabtej)

100 ml kókusztej (vegyesen a sűrűbb illetve a vizesebb részéből a konzervnek)

1 nagy marék fodros kel vagy bébi spenót/spenót

1 tk baobab por (opcionális)

A hozzávalókat dolgozd össze teljesen simára turmixgépben, és már ihatod is!

Sok sikert kívánok a játékhoz!

*A konyharuha 100% pamutból van, mérete pedig 50×70 cm.

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül 3 szerencsés nyertest* sorsolok a random.org segítségével, majd a nyertest 2017. február 5-én értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed!). A nyertesek nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben!

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi postázási címmel rendelkező olvasók vehetnek részt.

“Születésnapi nyereményjáték!” - 29 hozzászólás

  1. Szia Anni!
    Az én legkedvesebb szülinapi ajándékomat pár éve kaptam, amikor is elutaztunk egy hétvégére édesanyámmal Prágába. Ez azért volt a legeslegjobb ajándék, mert imádok utazni, másrészt pedig számomra az idő, amit a másik ember társaságában tölthetek.
    Üdv: Panni

  2. Szia Anni:)

    Számomra a legkedvesebb szülimapi ajándékom egy olyan DIY képeslap volt amit anyukám csinált nekem. Tele volt ragasztva cuki matricákkal meg rajzolt is bele. A szövege is aranyos volt. 🙂

    Boldog szülinapot!
    Szandi

  3. Sziasztok!
    Az én legkedvesebb szülinapi ajándékom, hogy a férjem a a születésnapi ra meglepetés bulit szervezett.

  4. Szia Anni!
    Legkedvesebb ajándékomnak a húgom saját kézzel készített ajándékát mondanám. Ez egy képeslap volt, szövegekkel, kreatív készítésű díszekkel. 🙂 imádtam!
    Ui: Boldog szülinapot! ❤

  5. Halihó! 🙂
    Az én legkedvesebb szülinapi ajándékom talán egy plüss állatfigurás hátizsák volt, amit anyukámtól kaptam még általános iskolában, nagyon vágytam rá, és emlékszem hatalmas volt az öröm, mai napig megvan! 🙂

  6. Nekem minden szülinap kedves.Mostmár tudom,mekkora ajándék volt a közös szülinap apukámmal.Pár nap eltérés volt csak,így együtt tartottuk.3 éve már csak az emléke van…így nincs konkrét,amit írhatnék,hanem az összes,amit apuval ünnepeltem.

  7. Szia Anni:)

    Számomra a legkedvesebb szülimapi ajándékom egy olyan DIY képeslap volt amit anyukám csinált nekem. Tele volt ragasztva cuki matricákkal meg rajzolt is bele. A szövege is aranyos volt.

    Boldog szülinapot!

    Szandi

  8. Kedves Anni!

    Sok boldogságot kívánok szülinapod alkalmából!
    Nekem az egyik igen emlékezetes a 28-ik szülinapom volt, amikor életem első mobil telefonját kaptam a páromtól, úgy hogy csak magam voltam a nappaliban és egyszer csak megszólalt a hívás a könyvespolcon.Óriási volt a meglepi. Most a 40-es éveim közepén járok, tudom a mobil manapság már alsótagozatos iskolásként is szinte alap, viszont akkor még tényleg meglepi volt.

  9. Engem pont a szülinapomon hívtak fel anno azért, hogy közöljék: felvettek a megpályázott állásra. 🙂

    Boldog Szülinapot!

  10. Szia Anni! Koszonom, hogy szoltal, kuldom itt is. Boldog szulinapot! Nekem a legjobb szulinapom az volt, amikor a barataim kerti partit rendeztek ajandekba. Telen van a szulinapom es mindig irigyeltem a nyari kinti szulinapi bulikat.?☀️?

  11. Szia Anni! Isten éltessen sokáig! A legkedvesebb ajándékot a 14. születésnapomra kaptam! A családommal elmentünk a bécsi állatkertbe, hogy élőben is láthassam a kedvenc állatomat, a koalát! 🙂 (Akkor még nem volt a budapesti állatkertben) ʕ •ᴥ•ʔ Annyira örültem, hogy el is sírtam magam! 😀

  12. Szia!
    Nekem talán az volt az egyik legjobb szülinapi ajándékom, amikor a barátaim eljöttek velem jégkorizni. Igaz én szerveztem, de legalább jöttek. 🙂 Abban nem reménykedek, hogy valaha lesz meglepetés bulim, de ha mégis, akkor attól hanyatt fogom dobni magam. Ami még említésre méltó itt, azt mondjuk most karácsonykor kaptam egy barátnőm, az egy kis ananász formájú tárca. Imádom. ^.^
    Boldog születésnapot!

  13. Legszebb ajándékom egy hajvasaló volt. ..és nem magáért a tárgyért, hanem mert akkoriban nagyon szerény életkötülményeink voltak, minden forintot be kellett osztanunk, és Édesanyukám annak ellenére meglepett vele. Igaz, a legolcsóbb volt, alig melegedett át és szinte nem is vasalta ki a hajamat, viszont a mai napig megvan még emlékben. Úgyhogy nekem Anyukám volt a legszebb ajandékom. Utólag is boldog születésnapot! 🙂

  14. Nekem a legkedvesebb szulinapi ajandekom egy londoni meglepetes ut volt a szerelmemhez, mivel o kint lakik. 🙂 Isten eltessen! 🙂

  15. Szia Anni!

    Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nagyon sok szép ajándékot kapok mindig, már csak azért is, mert mindig hozzátesz az, hogy a szeretteimtől kapom őket 🙂
    Az előző szülinapomra pont azt kaptam, hogy felvettek a jelenlegi munkahelyemre, ami egy álom, úgyhogy talán nekem ez volt a legjobb (talán nem számítva a kis plüssrókát, akit a barátomtól kaptam, és azóta vele alszom :D)

    Boldog szülinapot neked! 🙂

  16. A legkedvesebb szülinapi ajándékom tulajdonképpen nem is egy dolog volt, hanem sok kisebb-nagyobb személyes és nagyon megható ajándék, amiket a barátaimtól kaptam a 33. szülinapomra. Volt köztük a kutyusaim fotóival díszített borítójú emlékkönyv – természetesen azonnal begyűjtöttem a jelenlévőktől egy-egy autogrammot -, kiskutyám egyik legcukibb fotójáról gravírozott üveg kulcstartó, és még jó néhány hasonlóan kedves meglepetés. Nem is bírtam ki könnyek nélkül azt a bulit. 🙂

  17. Én az idén kaptam az unokámtól a legkedvesebb ajándékot. Kicsi korában készült fotót beletett egy piris színű képkeretben és gyönyörűen becsomagolta. Ezt tényleg Ő készítette.

  18. 29. születésnapom alkalmából(tavaly)júniusban a vőlegényem meglepett a németországi Legolanddal. Újra gyerekek voltunk kicsit azon a napon és egy csodás napot töltöttünk ott,a lego birodalomban!Mégegyszer nagyon köszönöm neki!❤️

  19. Kedves Anni!

    A legkedvesebb szülinapi ajándékom a jelenlegi szemüvegem volt – amit a páromtól kaptam. Aki szemüveges, az igazán tudja milyen nehéz az élet nélküle – így aztán nagyon örültem neki! 🙂

  20. A legkedvesebb ajándék amikor a 10. szülinapomra mindenkitől, rokonok-osztálytársak kolbászt kaptam:)
    Bocsánat tudom hogy egy vegán blog:))
    …de nekem a kolbász volt az , amire mindig azt mondtam hogy az első fizetésemből végre annyit fogok venni, hogy annyit ehessek amennyit csak szeretnék:)))
    A 10 szülinapomat soha sem fogom elfelejteni!
    Viki (idén 44)

    • Kedves Viki! Semmi gond! Képzeld, olyan vicces, hogy „vegán blognak” hívod a Napi Boldogságot, nekem ez eddig egyáltalán nem is jutott eszembe. Nagyon szívesen látok mindenkit, egyen akár csak növényi táplálékot, akár állaitit is, de azért annak nagyon örülök, ha inspirációt nyújthatok a receptjeimmel egy kicsit növényibb, egészségesebb táplálkozás felé! 🙂 Ez a kolbász sztori egyébként nagyon aranyos! Én nagyon sokáig voltam bacon-őrült, most el sem tudom képzelni, hogy megegyem… Változnak az idők! 😉

  21. Kedves Hozzászólók!
    Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban! 🙂 De jó is volt olvasgatni a sok szép ajándékról, meglepetésről! Én is rengeteg sok ajándékot kaptam a szülinapomra, aminek nagyon örültem, de talán 3 olyan van, ami nagyon közel áll a szívemhez.
    Az egyik egy 18. szülinapi meglepetés buli, amit anyukám szervezett nekem. Iszonyatosan meglepődtem!
    A másik a 30. születésnapi bulim, amit Férj szervezett, és a meglepetés előadó két akkori nagy kedvencem, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra volt! Leesett az állam!!
    A harmadik emlékezetes ajándék pedig egy óriás fotóalbum, amit anyukám készített nekem az elmúlt 30 év fotóival. Gyönyörű lett!
    Most pedig jöjjenek a szerencsés nyertesek:
    1. Gabriella
    2. Edit
    3. veganlady
    Sok szeretettel gratulálok, e-mailben is értesítelek majd Benneteket. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .