Végre itt a nyár! Június közepével pedig elérkeztünk a levendula aratás – legalábbis a klasszikus, „lavandula angustifolia” aratásának – időpontjához is.

Ilyenkor mindig arról ábrándozom, hogy Tihanyba megyek fotózni, levendulát szedni, és talán egy-két különleges levendulás apróságot venni, de az utóbbi években ez ritkán valósult meg. Talán majd idén! 😉

Mindenesetre a hétvégén saját „aratást” rendeztem, és ennek örömére úgy gondoltam, hogy a nyári nyereményjátékban levendulás tárgyakat sorsolok ki.

nyári nyeremény

Nyári nyereményjáték ez a javából, hiszen ezen a héten van Szent Iván éj, a nyári napforduló napja, amikor lezárul majd a sorsolás. ♥

Amióta az eszemet tudom, szeretem a levendulát, és az utóbbi években ez a levendula-imádat abban is megnyilvánult, hogy összegyűjtöttem csomó levendula motívummal ékesített tárgyat is. Ezeket a különféle dísztárgyakat inkább csak nyáron veszem elő, ilyenkor viszont főszerepet kapnak a teraszon, a konyhában és az étkezőasztalon.

A kétféle alakú bádog kaspó és a bádog kancsó azé az egy-egy szerencsés nyertesé lesz, aki válaszol az alábbi kérdésre:

Te mit szeretsz legjobban a nyárban?

 

nyári nyeremény 2

Szokásosan az a kérésem, hogy ebben a bejegyzésben válaszolj, hozzászólás formájában.

A kaspók kiválóan alkalmasak cserepes virág vagy szárított levendulacsokor tárolására, a kancsóba pedig kerülhet friss vagy szárított vágott virág. (A fotón látható tálca a sajátom, az nem kerül kisorsolásra 😉 )

A nyereményjátékra 2015. június 21-én éjfélig van lehetőséged leadni a válaszodat!

Sok sikert – és álmodozást – kívánok a játékhoz! 😀

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül 3 szerencsés nyertest* sorsolok a random.org segítségével, majd a nyertest 2015. június 22-én értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed). A nyertes nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben!

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi postázási címmel rendelkező olvasók vehetnek részt.

“Nyári nyereményjáték!” - 50 hozzászólás

  1. A nyárban a csillaghullást szeretem a legjobban 🙂
    De a napsütést, a hosszú nyári éjszakákat, a csodás vízparti naplementéket is imádom.

  2. A frissen vágott fű, a napfény illatát, és az epres fagylalt ízét szeretem a legjobban a nyárban. 🙂

  3. Hamar világ is van, szeretem nézni a napfelkeltét 🙂
    Este pedig élvezem a virágok, fák illatát, és az enyhülő meleget. 🙂

  4. Természetesen a levendula illatát 🙂 …. a virágok és fák, főleg a rózsa illatát, a szép naplementéket, madarak csicsergését …. és a fagyit! 🙂

  5. Kellemes meleg nyári estéken medencézés, iszogatás beszélgetés a párommal, anyuval és a barátjával 🙂 Az egyik legcsodálatosabb élmény a világon 🙂

  6. Nyaralás a gyerkőcökkel, reggeli napsütésben teraszon kávét inni, nyári zápor utàni illatok, lugas alatti baràti borozgatás, Káli-medence…

  7. Derült,csillagos èjszakàk,hajnali madàrcsiripelès,a szìnes termèszet,viràgoskertek,frissìtő limonàdè,fagyi,az emberek nevetèse,este kiülni a partra hallgatni ahogy a tenger mossa a partot,èrezni az illatàt ès egyszerűen àlmodozni!

  8. A nap melegét, a gyönyörű színeket, a virágok illatát, a madárdalt, a szivárványt egy nyári zápor után. A kellemes vacsorákat a kertünkben a családommal.

  9. Napsütés, napozás, hűsítő záporok, zápor utáni illat, szülinap, nyári rucik, szandálok, kerti sütögetés, életélvezet! Ebben az évben júniusban a szülinapon túl esküvő és talán még valami csodás dolog, egyszerűen imádom a nyarat, imádom a júniust 🙂

  10. Szeretem, hogy korábban kel fel a nap, és késöbb nyugszik le. Szeretem, hogy ilyenkor gondtalanabb vagyok, nem tudom miert de így van. A meleget az arcomon, a sok sétát a melegben, a Balatont, Tihany a legszebb nyáron. A sok kerti partit, hogy jó idő össze hozza a családot, és a barátokat. Meg amúgy is nyári gyerek vagyok.

  11. A nyàrban legjobban a napfelkelte és a naplemente ezer szineit szeretem és a dongó bogarak zenéit, tücsök hegedülést és virág illatot. A délibàbot és az erdők susogó fàit, alattuk hűsölni 🙂

  12. A Balaton illatát, amit ilyenkor még itt Veszprémben is érezni, az erkélyen termett paradicsomok ízét, és legfőképp a céltalan csavargásokat a Férjjel <3

  13. A legjobban? Egy nagyvárostól távoli helyen, pl. parkban, vagy a szüleim udvarán a felhőtlen égbolton a csillagokat nézni tücsökzenés aláfestéssel 🙂 Hatalmas fagyikelyhet enni egy forró délutánon 🙂 Naplemente után családokkal, barátokkal beszélgetni a teraszon 🙂

  14. A virágok látványa, illata, a gyümölcsök ízei.
    Vízpart, esti séták.
    Grillezés és bográcsozás , limonádék, fagyik 🙂

  15. Szia Anni!

    Én a sok sok fagyit szeretem, mert ilyenkor azért jobban esik.
    Sokkal többet mosolyognak az emberek.
    Késöbb lesz sötét. 🙂
    Nem kell beöltözni 100 réteg ruhába. 🙂
    Meleg a Balaton. 🙂

    És még sok sok más..,.:-)

    Tündi

  16. A nyár mindig előcsalogatja belőlem a gyerekkori emlékeket. A nyarakat a Nagymamámnál töltöttük vidéken.
    Az első, ami eszembe jut: a szabadság, a „mezítláb a kertben” hangulata, az önfeledt öröm, a Nagymamám fáradhatatlan szeretete, aki még este 10-kor is képes volt madártejet csinálni nekünk, a nagy családi ebédek a kertben, a villanydróton ücsörgő gerle búgása, a tücsök ciripelése a tikkadt déli hőségben, a lugas árnya, az esti locsolásban felfrissült kert és az esti viola bódító illata, a veranda színes ablakain beömlő délutáni napfény… és az a béke, biztonság, önzetlen, mély szeretet, ami gyerekként olyan természetes volt, de felnőttként már tudom, hogy életem egyik legnagyobb ajándéka.

  17. A forróság utáni zivatart, dörgéssel, villámlással!
    A csillagnézegetős langyos estéket!
    A Balaton nyári illatát!
    Fokhagymás-tejfölös lángost!
    az éjszakába nyúló társasjáték-partikat!
    Ismeretlen városok főterén fagyizni a családdal!
    Az egész nyarat szeretem…

  18. Szeretem a napfény melegségét, a nyár illatát, a virágok színes pompáját. A nyugalmat, békességet. Ülni a teraszon és limonádét iszogatni, olvasni, ez jó!

  19. Hogy ki lehet ülni még este is a szabadba, a szabadban reggelizést, a napozást, a tobzódást a gyümölcsökben és zöldségekben, a szabadban száradt ruhák és főleg agynemű illatát, és a kedvenc jégkrémemet.

  20. Szeretem,hogy már hajnalban világos van, a dinnyét, a főtt kukoricát, fürcsit a balcsin, lekvár főzést, évfordulónkat júliusban a párommal 🙂

  21. Imádom a nyárban a frissítő szellőt, az illatos reggeleket, a virágokat és azt, hogy ragyog a természet… napsütéstől, boldogságtól, fénytől… Imádom a szerelmet, boldogságot, mely nyáron még édesebb és derűsebb. Imádom a tengert, olvasni egy jó könyvet a vízparton a napsütésben. A hűsítő limonádét, a friss mézédes dinnyét, epret, a csodálatos fagyikat… a felejthetetlen kirándulásokat és a gondtalan szabadságot, kikapcsolódást!!! 🙂

  22. Először azt, ha sikerül minden vizsgám 😉
    Aztán a sokáig sütő napsugarakat, a sátorozásokat, a bulikat, a Balatont:)

  23. A hajnali madárcsicsergést, amire csodás felébredni.
    Az esti csendet, mikor már minden megnyugodott.

  24. A nyár számomra a családot,az illatokat,a kacagásokat,kirándulást,vízet,balatonszagot,lekvárfőzést,élményeket,nagy beszélgeteséket,zenéket,új ízeket,szabadságot jelenti.

  25. A nyárban leginkább a szabadtéri programokat szeretem, legyen az kirándulás, strand, egy jó könyv a hintaágyban, egy bográcsolás a barátokkal vagy bármi, amiben éppen örömömet lelem; valamint a termèszet 1001 arcát 🙂

  26. Reggelenként kiülni a teraszra, és kávézgatva átgondolni az aznapi teendőket, mielőtt beindul a nap; Úszni, úszni, úszni mindegy, hogy medencében, vagy természetes vízben, és persze unokáimmal pancsolni a szomszéd medencéjében!

  27. A nyárban a legjobb a kellemes idő, a sok-sok ínycsiklandó gyümölcs, illetve a személyemhez kötődő ünnepek is nyárra esnek. 🙂

  28. Tücsökciripelés, nyugalom vagy éppen fesztivál, ,koncertek, pörgés, grillezés, réten fotoszintetizálás, mezítláb mászkálás, napozás, D vitamin. Nem kell kabát, nem kell sál, csodaidő!

  29. Kedves Nyárimádók!
    Tegnap éjfélkor a nyereményjáték lezárult, és megvan a 3 szerencsés nyertes is. 🙂 Hadd köszönjem meg minden hozzászólónak a sok-sok szép felsorolást – én is mindezt szeretem a nyárban!! Az összes hozzászólóval együtt tudtam érezni, sokszor olyan volt, mintha a „számból vettétek” volna ki a szót!
    Talán Pipacsvirág hozzászólása fogott meg legjobban – ha szabad őt kiemelnem – mert a gyerekkorom nyarainak hangulata a mai napig velem is él.
    Ha lehunyom a szemem, és visszagondolok (főként olyankor könnyű ez, mikor a kertből hallom a rigók hangos csiripelését) a régi nyarakra, akkor árad belőlük a gondtalanság, a biztonság érzete, és a szeretet. Nem volt akkor a világon semmi gondom, és szinte csak és kizárólag a mában éltem (de nem tudatosan!).
    Ezek az emlékek és érzések remélem, hogy életem végéig velem maradnak – jó, hogy lassan újra átélhetem őket a gyermekeim által.
    Most pedig tényleg következzenek a nyertesek!
    A levendulás bádogkancsót Fati nyerte.
    A levendulás szögletes kaspót Baum Éva nyerte.
    A levendulás gömbölyű kaspót Vincze Ivett nyerte.
    A mai napon felveszem velük e-mailben is a kapcsolatot.
    Minden kedves hozzászólónak szép nyarat kívánok! (Most, hogy tegnap óta már hivatalosan is ITT A NYÁR!) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .