olvasás3Szívesen belefoglalnám a boldogsághoz juttató tényező sorába az olvasást.

Csupán az tart vissza ettől, hogy ismerek olyanokat, akiket ez egyáltalán nem boldogít (lásd Férjet!). 😉 Tehát nem merem kijelenteni, hogy a könyvek olvasása univerzálisan boldogabbá teszi az embert.

Engem persze mindenképp azzá tesz.

Könyvmoly voltam kicsi koromtól kezdve, imádtam a meséket, a képeskönyveket, és kisiskolás koromtól kezdve faltam a regényeket.

Először jöttek a pöttyös könyvek, a különféle állatos szakkönyvek és kézikönyvek, majd a romantikus lányregények, és a kötelezőkhöz kapcsolódó komolyabb olvasmányok. Egy idő után már anyukámmal ugyanazokat a regényeket olvastuk és csereberéltük.

Az olvasási láz a főiskolai éveim alatt kezdett lejjebb hagyni, de nem azért, mert nem volt hozzá kedvem. Távolról sem!

Inkább azért, mert bűntudatom volt, akárhányszor csak regényt vettem a kezembe a közgazdasági vagy marketing szakirodalom helyett. Sajnáltam az időt az olvasásra, mert mindig az jutott eszembe, hogy most bújhatnám a több száz ajánlott vagy kötelező olvasmány egyikét. Ha pedig olyan nagyon sok időm volt, akkor a könyvtárban a Harvard Business Journal egyik példányából fénymásoltam a tanulmányaimhoz kapcsolódó cikkeket.

Mikor elkezdtem dolgozni, ez annyiban változott, hogy lett volna késő esténként időm olvasni, de addigra már annyira fáradt volt a szemem az egész napos monitor előtti munkától, hogy képtelen voltam rá. Így ez a hobbi kizárólag a hétvégekre és a nyaralásokra korlátozódott.

olvasás2A gyerekek érkezésével változott megint a helyzet, mert amíg még pici babával vagy otthon, van időd olvasni esetleg a szoptatások alatt, esetleg mikor a parkban ülsz a padon, míg ő alszik a babakocsiban (bár ez utóbbi nálam soha nem valósult meg, mert ahhoz, hogy aludni tudjanak, mindig tologatnom kellett a babakocsit).

Viszont amikor már kevesebbet alszik a baba, akkor örülsz, ha van időd a házimunkára, egy kis alvásra és olyan triviális tennivalókra, mint a hajmosás vagy zuhanyzás. Ki akarna ilyenkor olvasni?!

Mikor egy vagy több kisgyermeked van, akkor az olvasás amolyan luxus kategóriává avanzsál. Hiszen akkor – és csakis akkor – jutsz hőn áhított könyvedhez, mikor ők alszanak, házon kívül vannak, vagy mikor kész vagy a házimunkával (mikor is van olyan?!), illetve már voltál sportolni (a mozgás ugye a legfontosabb) és egyéb teendőiddel is végeztél.

Tudnék ugyan olvasni esténként, mikor már alszanak a gyerekek (nálunk ez kb. fél 10-kor következik be), de csak ha minden más teendőmet a sutba dobom. Vagy mikor ők oviban vannak, de akkor ott hemzseg a listámon a sok tennivaló. Így inkább nem olvasok.

Bár a blog kapcsán alapból rengeteg olvasnivalóm lenne, ez mégsem olyan egyszerű, mert ilyennkor az írástól veszem el az időt. Úgy érzem, annyi mindent kéne még a bloggal kapcsolatban csinálnom, az nem „hasznos”, ha valami regényt olvasgatok!

olvasásAz egyetlen alkalom, amikor minden lelkiismeret-furdalás nélkül olvashatok, akkor van, mikor valahol (mondjuk orvosi rendelőben) várakozom, illetve mikor nyaralni megyünk.

Az utóbbi időben szerencsére megint elkezdtem egy csomót olvasni, mert Tökmag elég tetemes időt tölt egy nap a táplálkozással, így szokásommá vált, hogy ilyenkor fogok egy könyvet, vagy a e-könyvemet, és belemerülök az épp aktuális olvasnivalómba. Ezzel a stratégiával röpke 6 hét alatt a nyolcadik könyvemnél tartok. 🙂

Tegnap azon tűnődtem, hogy vajon miként lehetne tudatosan növelni az olvasással töltött időt, ha az ember tényleg elhatározza – és persze ha az teszi boldoggá. Íme, a 10-es lista! 🙂

1. Keress olyan könyvet, ami igazán tetszik.

Ha egy könyvre rákattansz, akkor észrevétlenül suhansz át az oldalakon, szinte falva a sorokat. Bezzeg ilyenkor találsz időt az olvasásra! Soha nem felejtem el, amikor az Alkonyat könyveket olvastam, szó szerint éjjel-nappal. Pont Kismanóval voltam itthon, és volt olyan, hogy el nem ítélhető módon egyik kezemben a cumisüveget, a másikban pedig a könyvet fogtam. Olyan is volt, hogy már hulla fáradt voltam, de azért háromig haladtam a regénnyel, miközben tudtam, hogy hatkor már kelhetek a sírásra. Egy jó olvasmány valóban letehetetlen! 😀

2. Mindig legyen Nálad olvasnivaló!

Soha ne menj sehová könyv nélkül. Rengeteget olvashatsz utazás közben (buszon, vonaton, villamoson), meg persze várakozás közben is (orvosi rendelőben, sorban állás közben, pályaudvaron, buszmegállóban, stb.) Ez az egyik titka annak, hogy úgy érezd, a terhes “töltelék időt” hasznosan, ráadásul boldogító módon töltöd el!

3. Hagyd az olvasást!

Bármilyen is furcsán hangzik, néha ez a megoldás. Mostanság nem szégyellem alkalmazni ezt a taktikát. Amennyiben egy könyv nagyon nem tetszik, nem erőltetem a dolgot, hanem leteszem, és egyszerűen belekezdek egy újba. Miért pazaroljam az időm egy olyan olvasmányra, amiben nem lelem örömöm, ráadásul még hátráltat is a haladásban? Ez rögtön a következő ponthoz vezet, mely az alábbi:

olvasás44. Vedd fel a TV műsorokat vagy nézz DVD-t!

Ahelyett, hogy ledöglenél a képernyő elé, és válogatás nélkül “tévéznél”, inkább válaszd a célzott filmnézést.

Vagy vedd föl a számodra érdekes műsorokat, vagy nézz inkább DVD-t. Így a reklámokat sem kell végignézned, és spórolsz egy csomó időt.

(Bár én egyre inkább hanyagolom a tévét, szinte már csak elvétve nézem, mert azt vettem észre, hogy a felvételeket törölnöm kell egy idő után, mert már annyi van belőlük, hogy betelik a felvevő, és közben egyet sem néztem meg.)

5. Legyen nagy a választék!

Úgy vettem észre, hogy ha az embernek több érdekes, olvasásra váró mű áll a polcán, akkor motiváltabb, hogy többet olvasson, mert már alig várja, hogy a következőt a kezébe vehesse.

6. Fusd át a sorokat!

Na, nem a regényedét, hanem inkább a napi sajtóét. Nem érdemes figyelmesen, minden részletre kiterjedően végigolvasni a híreket, az érdektelen cikkeket, mert ez is az „igazi” olvasástól veszi el az időd.

7. Ne olvass kényszerből!

Ha valaki nagy hévvel ajánl egy könyvet, rögtön úgy érezheted, hogy Neked is el kell olvasnod – egy-egy esetben annyit hallasz az adott regényről, hogy úgy érzed, már a csapból is az folyik. Esetleg meg is kapod ajándékba. Ha azonban már az elején (vagy olvasás közben) rájössz, hogy nem a Te világod, akkor ne erőltesd! Nyugodtan valld be, ha a könyv nem annyira fekszik, és keress olyat, ami igazán érdekel.

8librarian01a. Járj könyvtárba!

Ez a legköltséghatékonyabb módja annak, hogy minél több könyvet elolvashass. Az is motiváló tényező lehet, hogy egy idő után muszáj visszaadnod a kikölcsönzött könyveket, így nem maradhat nálad az idők végezetéig – hiszen Neked kell végezned velük! (Egyébként én gyerekkorom óta imádom a könyvtárak hangulatát – ez még egy plusz érv mellettük!)

9. Csatlakozz könyvklubhoz vagy indíts egyet magad!

Nincs annál jobb, mint olvasmányaiddal kapcsolatos véleményed megosztani másokkal – akár irányított formában. Erre (és persze társas kapcsolatok létesítésére) alkalmas a könyvklub. Ha van időd, mindenképp csatlakozz egyhez, vagy akár pár barátod beszervezésével indíts egyet magad! Felfoghatjátok ezt amolyan „kihívásként”, hogy minden hónapra kitűzitek a célt, hogy elolvastok egy regényt, majd a hónap végén megbeszélitek, hogy kinek mi volt a benyomása a művel kapcsolatban. Sőt, ma már egyre több online olvasóklub létezik, így akkor is beléphetsz egybe, ha nincs annyi időd.

10. Regisztrálj a moly.hu-ra!

Én csak nemrég tettem meg, de nem bántam meg. Kifogyhatatlan tárháza a már ismert és ismeretlen könyvek leírásának, kritikáinak, lelőhelyeinek, és persze olvashatsz sok-sok véleményt, sőt még kölcsön is kaphatsz vagy adhatsz könyveket. Jelenleg az tesz roppant lelkessé, hogy felépítsem az olvasmánylistámat, ami tulajdonképpen egy felsorolása a már elolvasott könyveknek. Nagyon nagy örömöt okoz kutatni a rég elfeledett kedvencek után a moly.hu adatbázisában, ahol egy-egy könyvvel kapcsolatban megtalálsz minden adatot, sőt, az összes borítótervet is! Totál odavoltam, mikor megtaláltam régi gyerekkori kedvenceimet, és vizuálisan is felidézhettem őket.

Te még milyen praktikákat tudnál felsorolni, melynek segítségével még többet olvashat az ember?

Fotók forrásai sorrendben: rarewallpapers.com, wallpapersgalaxy.com, fc04.deviantart.net, padlib.com, billschottstudio.com

“10 tipp, hogy (még) többet olvashass!” - 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .