Áradoztam már a héten arról egy sort, hogy mennyire imádom a meglepetéseket. Főként kiagyalni és megvalósítani őket. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy kicsit utánanézek a neten, milyen különlegesen kreatív, saját kezűleg megvalósítható meglepetés ötleteket találok. 🙂

Az alábbi öt ötletet felhasználhatod némi módosítással szinte bármely alkalomra: szülinapra, névnapra, évfordulóra, Valentin-napra vagy akár csak úgy – hogy kifejezésre juttasd, mennyire szereted a célszemélyt!

Igyekeztem minden fotóhoz megadni az eredeti forrást, mely részletes, akár fotókkal illusztrált megvalósítási útmutatót tartalmaz – angol nyelven. Amennyiben valami nem egyértelmű, akkor szívesen segítek a fordításban, csak szólj a bejegyzés végén!

1. Süss szivárvány szívet rejtő tortát!

szivárvány torta

Gondoltál már rá, hogy milyen meglepő lehet egy kívülről gyönyörű, ámde egyszerű tortát felvágni… majd rájönni, hogy az egy szivárvány színű szívet rejt?! A torta elkészítése ugyan némi pepecseléssel jár, és persze az is jól jön, ha nem ez az első torta, amit megsütsz életedben, de ettől függetlenül abszolút kivitelezhető „otthoni körülmények” között is. 😀

Recept forrása: delish.com

2. Díszítsd fel a bejárati ajtót!

frontdoor1

Az alábbi gyönyörű, igényes díszítés egy frissen házasodott pár ajtajára készült, de tulajdonképpen bárki bejárati ajtaját feldíszítheted.

Nem kell más hozzá, mint pár színes szatén és/vagy organza szalag, papírgirlandok vagy gömbök, esetleg lufik, friss virág, saját készítésű vagy boltban vásárolt felirat, és a végső simítás: a kilincsre egy kedves üzenet a szeretett személynek.

Én tuti elájulnék ilyen fogadtatástól, mikor hazaérek! 😉

Ötlet forrása és megvalósítás: ohhappyday.com

3. Készíts betűdoboz ajándékot!

dobozok

Ha van több apró ajándék, amit odaadnál az ünnepeltnek, akkor ne egy zacsiba vagy dobozba ömleszd, hanem vegyél vagy készíts saját kezűleg annyi papírdobozkát, ahány betűre szükséged van.

A szó, amit kiraksz a betűkből lehet az ünnepelt neve vagy beceneve, vagy egy olyan rövid, de sokat mondó szó, mint pl. a „LOVE”.

A dobozt béleld ki színes organzával vagy papírcsíkokkal (IKEA-ban beszerezhető), majd tedd bele a kis ajándékokat. Megtöltheted stílusos meglepikkel is. Pl. az egyikbe kerülhet csupa rózsaszín desszert, a másikba mini szappanok, a harmadikba mini kozmetikumok, vagy saját készítésű kuponok.

Ötlet forrása: notonthehighstreet.com

4. Adj át titkos üzenetet rejtő lufit!

lufis üzenet

Mi sem egyszerűbb ennek az ötletnek a megvalósításánál! Az eredeti ötlet egy barátnőnek készült, akit a menyasszony koszorúslány szerepre kért fel. Persze a lufiba kerülhet bármilyen üzenet.

A lényeg, hogy készíts egy szép, ámde még lufidba könnyedén beletömködhető kis papírkára üzenetet, tekerd föl, majd dugd a lufiba. Akkora lufit válassz, ami még belefér a dobozodba! Ezután fújd föl a lufit, és tedd a dobozba. A lufit héliummal is megtöltheted/megtölttetheted, ebben az esetben nem feltétlenül van szükség a dobozra, elég ha egy vagy akár több színes szatén szalaggal díszíted a lufit, és már át is adhatod a célszemélnyek!

Ne feledd a lufira rögzíteni a következő üzenetet: „Pukkassz ki!” 🙂

Ötlet és megvalósítás forrása: quietlikehorses.com

5. Készíts meglepetés videót!

Manapság már egy kis ügyességgel és kreativitással szinte bármilyen videót készíthetsz a telefonod, fényképezőgéped segítségével, és számos felhasználóbarát program áll a rendelkezésedre, mellyel meg is vághatod a kívánt hosszúságra, a kiválasztott zene és effektek felhasználásával.

Íme, egy nagyon ötletes és megható szülinapi videó. 🙂 Egy francia srác készítette húga születésnapjára, miután 19 hónapig a világ másik oldalán tartózkodott. Úgy döntött, hogy meglepi a testvérét, és hazautazik az ünneplésre, ám a betoppanás előtt megkérte a családját, hogy játsszák le a húgának az alábbi videót. Jaaaj, olyan jó! 😀

“Így lepd meg szeretteidet! – 1. rész” - 2 hozzászólás

  1. Múltkor én is megleptem a családomat az ajtódísszel, alig találtak haza, tanakodtak, hogy biztosan jó ajtó előtt állnak? 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .