tavaszGyakorlatilag itt a tavasz. Már javában nyílnak a hóvirágok, kibújtak és bimbósodnak a krókuszok, megjelentek a nárcisz- és jácintkezdemények. Valamelyik este arra lettem figyelmes, hogy úgy csicseregnek a rigók, mint nyáron szoktak! Ezt érzem az egyik pillanatban.

A másikban pedig rádöbbenek, hogy azért még várat kicsit magára. Főként, mikor elmegy a nap, vagy amikor elkezd fújni a jó csípős szél. Szóval azt még nem mondhatnám, hogy tombol a tavasz.

Egészen pontosan március 20-áig nem, amikor hivatalosan is beköszönt az év egyik legszebb, legvarázslatosabb időszaka! Azaz mához egy hónapra!

De addig mit is tehetnél, hogy elűzd a tél végi fáradtságot és mélabút, hogy kicsit jobb kedvre derülj, ha már tele van a hócipőd gumicsizmád a zuhogó esővel?!

Ha megfogadod a tanácsom, és az elkövetkezendő egy hónapban minden nap teszel valamit a tavaszra hangolódásért, akkor biztosan gyorsabban és jókedvűbben telik majd az idő – és nem azon keseregsz majd, hogy még mindig milyen hűvös és esős az időjárás.

 1. Tervezz!

Amikor nem olyan szép az idő, és az ember (még) a lakásba kényszerül, nincs is jobb annál, mint a közelgő tavaszi programokat tervezgetni!

Egyik nap ülj le, és nézd meg a naptárad, hogy pontosan milyen jeles dátumok is vannak a közeljövőben (a húsvéton kívül természetesen), mint például születésnapok, névnapok, évfordulók. Nálunk rengeteg a szülinap tavasszal, úgyhogy ilyenkor sok a hétvégi családi összejövetel is. Ezután szörfölj a neten, lapozgasd a magazinokat, és gyűjts össze minden olyan szabadtéri vagy beltéri programot, ami szóba jöhet az elkövetkezendő egy-két hónapban.

teazzTervezz minden hétvégére mindkét programból, így akkor sem megy el az életkedved, ha épp szakad az eső, mikor kirándulni szerettél volna.

2. Teázz!

Mára nincs más dolgod, mint hogy vegyél egy új teát, amit már régóta szerettél volna kipróbálni. Vagy menj be egy teaboltba, és kérd meg az eladót, hogy ajánljon Neked valami különlegeset.

A zöld tea jótékony hatásairól mindenki hallott, a gyümölcstea illata már önmagában a mennyországba repít, de én nagyon szeretem a rooibos teákat is, mert nagyon finom ízkombinációkban kaphatók.

Ne feledd, hogy már nem is teázol olyan sokáig, hiszen nemsokára itt a tavasz, aztán itt a nyár, a meleg, és inkább hűsítő italokon töröd a fejed… Viszont egy doboz tea még pont elfogy, amíg megérkezik az igazán jó idő. Most van itt az ideje, hogy egy-egy hideg estén még készíts egy forralt almabort vagy pedig egy jó kis forró csokit, ha nem vagy annyira teázós.

3. Takaríts!

Persze a nagytakarításnak inkább később van itt az ideje, de praktikus, ha több részletben oldod meg a dolgot. Valószínű, hogy egy ablakpucolás és függönymosás még várhat a jobb idő beköszöntéig, ugyanakkor a kárpittisztítás, a mosógép vagy a sütő kitisztítása, a mélyhűtő leengedése most is aktuális lehet!

Ha előre dolgozol, akkor nem szakad minden a nyakadba egyszerre, amikor már tombol a kirándulóidő! A mai feladatod, hogy elvégezz egy általad kiválasztott házimunkát, aztán elégedetten hátradőlj abban a tudatban, hogy kicsit tudtál előre dolgozni. (Mit szólnál hozzá, ha a rendszerezést is ebbe a kategóriába sorolnád? Ugyanis takarítani rendben is sokkal könnyebb…)

tornazz4. Tornázz!

Ha esetleg az utóbbi időszakban elhanyagoltad a mozgást, akkor most tényleg itt az ideje annak, hogy elkezdj formába lendülni! Így a fokozatos mozgással minden gond nélkül formásabb leszel a nyári szezonra (és nem az utolsó pillanatban kell hathetes programokat bogarásznod a neten, teljes pánikban).

A testmozgás jobb kedvre derít, felpezsdíti a vérkeringést, és mindenképpen jobban érzed magad utána. Pláne ha a szabad levegőn végzed! Így, ha nem esik épp az eső, akkor menj el gyalogolni, kocogni, biciklizni – egy-egy szebb napon ez már március elején megvalósítható. Ha továbbra is utálatos az idő, akkor maradnak a torna DVD-k, a YouTube videók és a különféle telefonos alkalmazások – a választék hiánya nem lehet kifogás! 😉

5. Takarózz!

Most, hogy már nincsenek azok a nagy hidegek (nem mintha ez a tél a farkasordító hidegről szólt volna…), a fűtést is kevesebbszer kell feltekerni, illetve esténként ahhoz a plusz 1 fokhoz, ami még jól esne, bőven elég, ha magadra veszel egy puha polár vagy kötött anyagból készült pulóvert, elhelyezkedsz a kanapén és bebújsz a takaró alá. Vedd elő a puha pokrócot, és ahelyett, hogy a hűvös időn keseregnél, gondolj arra, hogy pár hónap múlva már mit nem adnál egy kis hidegért! (Bónusz: bújj össze a pároddal a takaró alatt. 🙂 )

6. Társasozz!

Ha ma sem kedvező az időjárás, akkor használd ki az időt, és vedd elő a társasjátékokat vagy a pakli kártyát! Amint beköszönt a jó idő, úgyis megfeledkeztek egy időre róluk. Neked mi a kedvenced? Az enyém a Scrabble, az Activity és persze a Cluedo.

tervezz7. Termelj!

Ideje, hogy bősz tervezésbe kezdj azt illetően, hogy pontosan mit is szeretnél idén a kertben (vagy akár a teraszon/balkonon) megtermelni magadnak!

Ha „csak” fűszernövényekben gondolkodsz, akkor még bőven van időd. Ha viszont szeretnél magról palántázni, akkor már beszerezheted a paradicsom, paprika, uborka, stb. magokat, hogy kis pohárkákban vagy palántázótálcán elvesd őket, hogy majd a meleg beköszöntével kitelepíthesd a szobából kis magoncaidat. (A magok elvetésében a gyerekek is segíthetnek, azonban ezt csak és kizárólag ráérős, jó idegzetű anyukáknak ajánlom. 😉 )

Vannak olyan magok is, melyeket már március elején simán elvethetsz szabad földbe is, ilyen például a retek és a hagyma. Úgyhogy termelés-tervezésre fel! 🙂

Fotók forrásai sorrendben: playfulplanet.com, bitmellow.com,  lipstiq.com, gardenofeaden.blogspot.com

“Tavaszra hangoló #1” - 2 hozzászólás

  1. Szia!

    A múlt hétvégi gyönyörű napsütéses időben én már elkezdtem a veteményezést.Vöröshagymát duggattam és korai zöldborsót veteményeztem. Olyan jól esett végre!Nálam is nyílnak a krókuszok, nagyon várom a tavaszt!
    szép hétvégét kívánok!
    Évi

    • Köszi, Neked is! 🙂 A napos részeken már nálam is nyílnak a sárga krókuszok, egy óriási halom. Olyan jó minden nap ránézni! A vetéssel én még nagyon le vagyok maradva, tavaly is jól elodáztam. Az a baj, hogy nálunk nagyon agyagos a talaj, ezért rossz a vízelvezető képessége. Emiatt a sok csapadék sajnos nehezen folyik el, inkább pang a kertben. Magában a veteményesben persze feljavított föld van, meg keverve van hozzá egy kis zeolit is, hogy ne álljon annyira össze, de még így is egy sártenger az egész. 🙁 Úgyhogy várnom kell egy kicsit, amíg kiszárad, mert addig lehetetlen a vetés. Viszont itt bent már el lehet kezdeni a munkálkodást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .