vasárnapillanatok 38

  • Töklámpás készítő délután a bölcsiben. Ugyan én már nem faragtam, mivel a kezem kissé megsínylette a három otthon elkészítettet, a hangulat szuper volt, végre tudtam kicsit a többi szülővel beszélgetni, és Kismanó is alig akart eljönni a végén!
  • Halloween sütik sütése és díszítése. Ennél jobb már csak a gyerekek reakciója volt. Teljesen begőzöltek a boldogságtól, és valósággal tömték magukba az ijesztő figurákat. Ilyen elégedettséget már régen tapasztaltam – na, azért nem szándékozom rendszeresíteni a csoki- és cukormázas édességeket. 😉
  • Pumpkin Spiced Latte délutánonként – aaaa, ha elfogy, egy ideig nem készítek új adagot, mert vészesen rákaptam!
  • 31-én kettesben vásárolni, főzőcskézni és játszani Nagymanóval, aki aznap nem ment oviba. Annyira értékeli a kettesben eltöltött időt – hát, még én!
  • Falusi séta Mindenszentek napján Kismanóval Férj nagymamájánál. Mindig meglepődöm, hogy egy falu milyen „kihalt” tud lenni hétvégén vagy ünnepnapokon. Kismanó bennfentesként mutogatta nekem a falu utcáit – állatokat figyeltünk, harangszót hallgattunk, és buzgón magyarázta, a múltkor hol volt a körhinta a búcsúban. Hazafelé ugyan cipelnem kellett, mert nagyon elfáradt. Kivételesen nem bántam. Arra gondoltam, hogy jó pár év múlva azt kívánom majd, hogy bárcsak cipelhetném…
  • Szombat reggel pizsamában rajzfilmeket nézni a gyerekekkel, és elképedni, hogy ők is ugyanúgy felkiáltanak a játék reklámoknál, hogy „ezt is kérem, ezt is kérem!”, mint én anno…
  • Készülődés a Halloween partira – bár stresszeltem is, hogy minden jól sikerüljön, de azért élveztem is a sok finomság elkészítését. Készült sütőtökös, kecskesajtos lasagna, mézes csirkecomb, céklás gránátalmás saláta, juharszirupos sajttorta és a csokisabbnál is csokisabb „ördögi” csokitorta.
  • Jól sikerült a Halloween, tetszettek a vendégek jelmezei, és persze nagyon örültem, hogy minden finom volt és szép volt. A gyerekek egyszerűen tündériek voltak az ördög és drakula jelmezükben, de én is kitettem magamért, mint bűbájos boszorka. 😉

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .