♥ A múlt heti alomtalálkozós képeket nézegetni. 🙂 Most mellékelek is párat!

♥ Fantasztikus időben (bár lassan már sajnálatos lesz a fantasztikus idő így novemberben…) sétálni és futni is kicsit Indyvel. Nem szabad még terhelni komoly futásokkal, de szabadon minden gond nélkül követett kb. 2 km-en keresztül, míg én egészen lassan kocogtam.

♥ Zöld (fodros keles) vagy rózsaszín (epres) turmix reggelire. Mindig jól esik!

♥ Az őszi szünetből kifolyólag sokat lenni a gyerekekkel, mely természetesen azt is magába foglalta, hogy szinte nullára redukálódott az edzéssel töltött óráim száma… De nem baj!

♥ Kismanó lebetegedett, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment a betegség, és végül el tudott menni a hőn áhított lovas táborba.

♥ Én legalább annyira vártam a lovastábort, mint a gyerekek, és nagy örömöt okozott, hogy mennyire lelkesen jöttek haza, élményekkel telve. Ilyenkor érzem azt, hogy ezek azok az élmények, melyek egy életre szólnak, és hihetetlenül értékesek!

♥ Családi Halloween összejövetel anyukáméknál, amit már nagyon vártak a gyerekek. Törpilla rózsaszín párducnak öltözött, és lelkesen vetette bele magát az almahalászatba, ami elmaradhatatlan program! Ebben a versenyben minden gyerek hatalmas lelkesedéssel vesz részt minden évben, ez az este fénypontja!

♥ A Halloween parti nélkülözhetetlen kelléke a sok finomság, amiben most sem volt hiány: gyömbéres céklakrémleves, avokádókrémes pirítós, sült zöldségek, csokipuding és csokis Halloween mézeskalács kekszek (nagyon finomak lettek!).

♥ Imádok Indy-vel kutyaoviba járni, és azt figyelni, hogyan viselkedik a többi kutya jelenlétében. Ez a harmadik hétvége (nekem sokkal többnek tűnik!), hogy járunk oviba, és azóta az egyik legkisebb csoporttagból a legnagyobbá avanzsált Indiana. Egy dolog nem változott: ő az egyik legügyesebb. 😀 (Én pedig az egyik legbüszkébb és legszerényebb gazdi vagyok.)

♥ Cuki Törpilla, aki rózsaszín tornadresszében bevonul a többi kislánnyal a tornára, minden hétfő délután.

♥ Erdei kirándulás csodálatosan gyönyörű időben a Hármashatár-hegyen – szüleim is csatlakoztak az „expedícióhoz”, mely az Árpád-kilátóhoz vezetett. Ez volt Indy első nagy erdei kirándulása, és rettenetesen élvezte! A gyerekek nemkülönben, mert vittünk elemózsiát és még fára is mászhattak egy kicsit. 🙂

♥ Töklámpásokba kukkantó kíváncsi macska. 😉

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .