A pletyka érdekes dolog. Mindig is volt, és mindig is lesz. Társadalmakat mozgat, történelmi események katalizátora, életek megkeserítője. Milyen érdekes, hogy már a Kr. u. 2. században is nagy szerepe volt, akkor így vélekedett róla Lukianosz (ókori görög író): „Mindannyiunknak gyönyörűsége telik a suttogva elmondott és gyanúsítgatással átszőtt pletykában.” A pletyka kétségkívül nagyon szórakoztató és érdekfeszítő tevékenység, még akkor is, ha azt nem kifejezetten pletykálási szándékkal, hanem bújtatott módon, mondjuk „beszélgetés” címén végzik.
Ugyanakkor a pletykás személyeket senki nem tartja nagyra, mások kibeszélését senki nem tartja dicséretesnek. Gretchen Rubin mindig rosszul érezte magát egy kiadós pletykálkodás után, még akkor is, ha közben kifejezetten élvezte azt. Ahogyan erről a fogadalmáról olvastam, azonnal felmerült bennem, hogy én ugyanígy érzek!
Ő úgy döntött, hogy leáll a rosszindulatú észrevételekkel és történetekkel (legalábbis megpróbálja!), még akkor is, ha volt igazság alapjuk. Sőt, még oda sem akart figyelni arra, ha mások pletykálkodtak. Huhúúú, ez még annál is sokkal nehezebb, ugye?
Valahogy én is így vagyok ezzel. Lelkem mélyén tudom, hogy nem szabadna más emberekről negatívan nyilatkozni, hiszen 1. mi sem szeretjük, ha mások vesznek minket a nyelvükre 2. nem biztos, hogy igazunk van 3. semmi jó nem származik belőle, hiszen változtatni magukon a tényeken pletykával úgysem tudunk!
Ugyanakkor milyen nehéz megállni, hogy az ember barátnőivel, esetleg kollégáival, vagy párjával más embereken köszörülje a nyelvét! Ne feledjük, hogy a „jóindulatú” pletyka is pletyka marad, mikor például azt mondjuk, hogy „Szegény, olyan rossz passzban van mostanság, szerinted gond van a házasságával/munkahelyén? Elképzelhetőnek tartom, mert…” Na, ez is jócskán belefér a pletyka fogalomkörébe!
Ameddig egyébként nem akarsz leállni a pletykával, addig észre sem veszed, milyen szinten az életed része. Az emberekről folyamatosan véleményt alkotsz, majd azt másokkal (általában bizalmasaiddal) megosztod. Néha csak egyszerűen unatkozol, és ezért kezdesz mások életével foglalkozni. Vagy nincs más témád egy adott helyzetben. Próbáld ki, és meglátod, milyen nehéz!
Érdemes szerintem – mint mindenben – itt is megtalálni az egyensúlyt. Én részemről szeretném azt az elvet magamévá tenni a hétköznapokban, hogy „másokról csak jót vagy semmit”. Nyilván ez nem mindig sikerül.
A rosszindulatot viszont fontos, hogy teljesen száműzzük a másokkal való beszélgetéseinkből, mert tényleg nincs pozitív hozadéka sem ránk, sem másokra nézve (szerencsére azt hiszem, ezzel talán nem lesz annyi gondom).
Nem hiszem egyébként, hogy olyan durva eszközökhöz folyamodnék, mint Gretchen, hogy még mások pletykáját sem hallgatom meg, mert szerintem ez a legtöbbször lehetetlen. De már az is szép fejlődés, ha nem teszek rá még egy lapáttal, helyesléssel és további információk közlésével. 🙂
Szerinted teljesen tartózkodni kéne a pletykálástól? Ha nem, akkor szerinted hol húzódik a még elfogadható és elfogadhatatlan pletyka között a határ?
ui.: A pletyka témához szándékosan kerestem egy pasikat (is) ábrázoló fotót, ugyanis az a véleményem, hogy ezzel a kérdéskörrel nekik is úgyanúgy kell foglalkozniuk, még akkor is, ha a pletykára való hajlamot hagyományosan inkább női vonásnak tekinti a társadalom. Igen, egyetértek vele, hogy több pletykás nővel találkozom, mint férfival, de azért néha a pasiknak sem kell egy kis zaftos témáért a szomszédba menni! 😉
Fotók forrásai sorrendben: zsazsabellagio.blogspot.com, health.msn.co.nz , mixnews.lv
“Boldogságterv #19: Ne pletykálj!” - 1 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Igen, valóban meg kell találni az arany közép utat. Ha nem, akkor lehet, hogy bizonyos társaságból kizárjuik magunkat, hiszen sokaknak lételemük a pletyka.
Úgy gondolom, hogy valamilyen szinten a közösségi oldalak átvették a hajdani pletykapadok szerepét. Ott lehet igazán csámcsogni ismerőseink fényképein posztjain stb.