Boldogságterv #18: Légy elnéző!

2013. június 17.

A boldog életnek nagyon sok titka van, és az egyik ilyen apró titok az, hogy az ember ne eméssze magát feleslegesen olyan dolgokon, amiken egyébként sem tud változtatni. Véleményem szerint (és Gretchen Rubin is így gondolta), meg kell tanulni kicsit elnézőbbnek lenni embertársainkkal.

Ismerős élethelyzetek következnek, gondolom Te is átéltél már hasonlót, ugye?

  • keep-calm-and-forgive-103Boltban vagy postán sorban állok, majd mikor egy pillanatra lankad a figyelmem, pont akkor nyitnak meg előttem egy újabb sort, ahova egy másodperc töredéke alatt betolakszik vagy három ember.
  • Orvosnál már egy órája várok, és kihallatszik, hogy az éppen aktuális beteg bent cseverészik nagy vígan a dokival.
  • A buszon mikor leszállnék, az emberek egy centivel sem képesek arrébb mozdulni, pedig egyértelmű, hogy az ajtó lenne a célpontom.
  • Színházban csámcsogva rágózik a fülembe a mögöttem ülő, melyet néha még megtold egy-két székbe rúgással.
  • Moziban csörög a telefonja valakinek, majd még föl is veszi, és elkezd beszélgetni.
  • A szomszéd kutyája folyamatosan fülsüketítően ugat, még akkor is, mikor látszólag semmi oka nincs rá.
  • A szomszéd hétvégén reggel kezdi a fúrás-faragást, fűnyírást.
  • A fodrász elrontja a frizurámat, majd elégedetten kérdezi, “ugye tetszik”?
  • Úgy mennek előttem a belső sávban, mint egy csiga. (A külső szinte üres.)
  • Az utolsó pillanatban pofátlankodnak be elém a sávomba, és még csak meg sem köszönik.
  • Nem használja az előttem haladó kocsi az irányjelzőt.
  • A szomszéd bulit tart este, pont akkor hág tetőfokára a hangulat, mikor lefektetném a gyerekeket aludni (és jómagamat is, mivel baromi fáradt vagyok).
  • A barátnőm/barátom állandóan késik, én bezzeg mindig időben ott vagyok a megbeszélt helyen.
  • Férjem/barátom elfelejti a fontos dátumokat, a közös programokat, amiket már ezerszer egyeztettünk.
  • Párom már megint nem vitte ki a szemetet, pedig már kétszer megkértem rá.
  • A gyerekeknek ezerszer megmondtam, hogy pakoljanak el, de mégsem teszik.
  • A cipőboltban/étteremben olyan gyászos képpel szolgálnak ki, mintha a munka lenne a legbüdösebb dolog a földön. Mintha még ők tennének szívességet!
  • Az utcán/piacon/koncerten (nem heavy metal!) jól meglöknek, rálépnek a lábamra, de szóra sem érdemes!
  • A torna órán olyan közel helyezkedik el hozzám egy nő, hogy még a lihegését is a fülemben hallom. (Pedig lenne hely messzebb is.)
  • A szobafestők eltörik az egyik szekrényt, mikor arrébb akarják tenni, hogy a falhoz férjenek.

Na, most, hogy végigolvastad a listát, hogy érzed magad? Én jó feszülten. Egy rakás olyan helyzet, mikor az ember legszívesebben odamondana valami cifrát a másik embernek, vagy legalábbis a.) dudálna b.) kiabálna c.) arcokat vágna d.) ölne a pillantásával, e.) szarkasztikus megjegyzést tenne… Vagy egyszerűen csak legbelül forrna a dühtől, csalódottságtól, idegességtől – a helyzettől függően lehet választani!

frusztrációPontosan mi történik, amikor nem vagyok elnéző?

1. Idegessé, frusztrálttá válok.

2. Negatív gondolatok szállják meg az agyam, és nem tudok kilépni a bűvkörükből.

3. Képtelen vagyok háromig számolni, így olyat mondok/teszek, amit megbánok (üdv lelkiismeret furdalás!).

4. Rágódom a szituáción, hogy pontosan mi a francot is kellett volna mondanom.

5. Felesleges konfliktusoknak teszem ki magam.

6. Nem segítek mások helyzetén (sem).

7. Az emberek udvariatlannak, mogorvának, kellemetlennek tartanak.

8. Kvázi NEM vagyok boldog!

Akkor most nézzük, mi a receptje annak, hogy elnézőbb legyek! 🙂

1. Egy csipetnyi (vagy egy jó merőkanálnyi!) EMPÁTIA

egy csésze szeretetHonnan tudjuk, hogy annak az embernek pontosan milyen napja van ma? Hogy mi bántja? Hogy hova siet? Hogy mi történt vele az elmúlt 24 órában?

Amire Gretchen Rubin kiválóan rámutat: „ …mások tetteit személyiségünk tükörképének tekintjük, és átsiklunk a tetteiket befolyásoló helyzet hatalma felett, míg a magunk esetében elismerjük a körülmények kényszerítő hatását.” Azaz én bevághatok sietve valaki elé a belső sávba, mert elkésem a fogorvostól, én felvehetem a telefont a moziban, mert várom a bébiszitter hívását, én felkalapálhatom azt a képet a szobám falára szombaton reggel 7-kor, mert épp akkor van időm rá. De persze mások, na, másokkal már más a helyzet. 🙂

Igenis, vegyünk kicsit erőt magunkon, és legyen több beleérző képességünk. Gondolkodjunk el egy pillanatra, hogy mi lehet egy-egy ember tetteinek hátterében.

2. Egy csészényi SZERETET

Ha valami böki a csőrünket családtagjainkkal, barátainkkal, párunkkal kapcsolatban, akkor álljunk meg egy percre, és gondoljunk arra, hogy mi az, ami mindennél fontosabb? A szeretet! Nekem ez be szokott válni, mert tudom, hogy a kölcsönös szeretet mindennél fontosabb, és ez sokszor „felülírja” az olyan helyzeteket, amikor konfliktusba keveredhetnék valakivel. Ilyenkor lelki “füleimben” az csendül, hogy All You Need is LOVE!

3. Egy jó adag NYUGALOM

Bármennyire is sértve érzed magad egy helyzetben, érdemes háromig vagy tízig (kinél mi válik be 🙂 ) számolni, és utána feltenni magadnak a kérdést: „Megéri?”. Meglátod, sok esetben az a válaszod, hogy nem, baromira nem éri meg idegeskedni egy ilyen piszlicsáré dolog miatt! Milyen jó, hogy higgadtan átgondoltad! És igeeeen, ezt a pontot fogom legközelebb mantraként emlegetni, mielőtt olyat teszek, amit később esetleg nagyon megbánok! 🙂

4. Egy maroknyi POZITÍV HOZZÁÁLLÁS

Ha derűvel, pozitív gondolatokkal vértezed föl magad, akkor sokkal könnyebb nagylelkűnek lenned mások hibáival kapcsolatban. Alapvetően a pozitív hozzáállás csak mindig az ember előnyére válik az életben, úgyhogy megéri megpróbálni!

pozitív gondolatok5. Egy kiskanálnyi TÜRELEM

Huhh, ez az, amiből néha már végképp kifogyok, de mindenképp szükséges, hogy valóban elnéző lehessek másokkal! Igyekezz, hogy ne ítélkezz mások fölött, főként, ha nem is ismered őket. Lehet, hogy tettei nem a személyiségéről, hanem az adott pillanatról árulkodnak. Gondold végig, nem voltál már hasonló helyzetben? Nem esett volna akkor Neked is jól, ha az emberek türelemmel, megértéssel fordultak volna feléd?

Ebben a boldogságfogadalomban (mint egyébként az összesben) az a jó, hogy amennyiben elnéző vagy, legalább nem alaptalanul várod el, hogy Veled is azok legyenek mások! Mert ugye nincsenek azzal kapcsolatban illúzióid, hogy Hozzád is szükség van azért néha türelemre?! 😉 Úgy szól a mondás, hogy “A változás légy Te magad!”. Rajta, most itt a lehetőség, a változás csak rajtad áll!

Remélem, ennek tükrében (legalább ezen a héten) Te is elnézőbb leszel másokkal! 🙂

Képek forrásai sorrendben: keepcalm-o-matic.co.uk, newmediaandmarketing.com, JunKarlo via Deviantartfinderminds.com

Oszd meg Te is a boldogságot!

    2 hozzászólás

    1. Köszönöm!!!
      Kívánok neked további szép napot és hetet!

    2. 🙂 Neked is!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár