• Augusztus utolsó kánikulai hetében kicsit „bedurvulni”, és fél napokat tölteni szelektálással, rendrakással, selejtezéssel. S hogy miért is volt erre szükség?
  • Nagymanó saját szobába költözött! Eddig a fiúk közös szobán osztoztak, és már jó ideje rágja a fülünket, hogy neki is kellene egy saját birodalom. Lévén, hogy csak két gyerekszoba van (a másik Törpilláé), ez nem volt olyan könnyen megoldható. Végül Férj volt olyan gáláns, és a dolgozószobáját „felajánlotta” (némi nyomás hatására) Nagymanónak. Nem kevés cuccot kellett kiürítenünk a szobából, és egyrészt máshol helyet találnunk neki, vagy kiselejteznünk. A bútorok átkombinálásával meg is született a végeredmény, amivel mindenki maximálisan elégedett! (Még Férj is, akit a legérzékenyebben érintett ez a változás. 🙂 )
  • Indyvel a közeli parkban intenzív edzéseket folytatni, annak érdekében, hogy koncentráltabban tudjon dolgozni idegen emberek, kutyák, biciklisek, futók, stb. közelében. Nagyon jól mentek a tréningek!
  • Ahogy beköszöntöttek a hűvösebb reggelek, belekezdtünk Indy-vel a reggeli futóedzéseinkbe, hiszen közeleg a szeptemberi Hard Dog Race kutyás akadályverseny időpontja! Ilyenkor igyekszem vele is többet elmenni futni (eddig a melegben nem lehetett), hogy kicsit ráhangolódjon fizikailag és mentálisan is a közös futóversenyre.
  • Első nap az iskolában! Ami mindig kicsit szomorú, de azért örömteli is, és a gyerekek szerencsére jókedvűen tértek haza az első nap után.
  • El sem hiszem, de sikerült két hét alatt összerakni a három gyerek órarendjét a rengeteg különórával. Erre mindig nagyon rástresszelek szeptember elején, és mindig óriási kő gördül le a szívemről, mikor sikerül véglegesítenem a táblázatomat.
  • Szeptember 2-án az ausztriai Haslau an der Donau-ban voltunk dog dancing versenyen, ahol FS0 osztályban első helyezést értem el! Rettenetesen örültem ennek az eredménynek, mert iszonyú meleg volt, a tűző napon kellett előadnunk a kűrünket, ami Indy-nek mindig nagyon megterhelő. Ezért is volt olyan értékes számomra az első hely, annak ellenére, hogy ebben a kategóriában ezúttal csak négy induló volt.
  • Elégedetten konstatálni, hogy a mind a vérképem, mind az EKG-m rendben – egy közelgő műtét miatt kellett most alapos vizsgálatoknak alávetnem magam.
  • Indy gyönyörű lett a kutyakozmetika után, ilyenkor olyan pihe-puha, és tényleg öröm ránézni!
  • Sikeres dog dancing oktatói vizsgát tenni! Az utóbbi hónapokban intenzív elméleti és gyakorlati képzésen vettem részt, és múlt vasárnap volt a tanfolyam gyakorlati része – Indy-vel az aktuális kűrünket kellett előadni, ugyancsak jó melegben. Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre, pár évvel ezelőtt még csak álmodni sem mertem volna, hogy idáig eljutok!
  • Esténként Nagymanóval Jóbarátokat nézni. Mindig könyörög, hogy tévézzünk együtt esténként, miután a többiek lefeküdtek (hiszen ő mégiscsak elmúlt már 14!). Kitaláltam, hogy a Jóbarátok pont elég rövid, vicces, de mégis érdekes ahhoz, hogy esténként együtt nézzük. Mindketten nagyon élvezzük, nagyon bejön neki is a sorozat humora, én pedig – valljuk be – előszeretettel nosztalgiázom. 🙂

Neked mi tette boldoggá az elmúlt két hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .