Viszlát július, szia augusztus! Eljött a nyár utolsó hónapja is… Egy szempillantás alatt szálltak el ezek a hetek is, mintha csak egy nyári napon az árnyas teraszon olvastam volna egy szép regényt, és a madárcsicsergéstől és az rózsák illatától elvarázsolva becsuktam volna egy pillanatra a szemem… mintha csak a nyári szellő végigsimogatta volna az arcom, majd mikor egy pillanat múlva újra kinyitottam a szemem, hogy folytassam a regényt, már a következő fejezetnél tartottam volna. Körülbelül ilyen érzés ennek a hónapnak az örömeire gondolni.
De ugye Te is tudod, hogy soha nem mondtam, a hónapnak nincsenek bánatai? Nincsenek szomorú, szorongó, borús percei? Dehogyis nincsenek! Mindig vannak, néha több, néha kevesebb. Soha nem szabad abba a hibába esnünk, hogy azt gondoljuk, a másik élete tökéletes. Mert senkié sem az…
Sokan érzik, azt, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Pedig inkább abban a tudatban kellene élniük (és élnünk) az életünket, hogy a fű mindig ott zöld, ahol öntözik és ahol gondozzák.
Ehhez pedig hozzátartozik az, hogy megéljük a jelen szép pillanatait, hálát adjunk értük, s végül, de nem utolsósorban emlékezzünk rájuk. Nem a szomorúságra, nem a szenvedésre, hanem a szép, örömteli pillanatokra. S mikor megint ránk törnek a borús gondolatok és a gondok, ezekből a pillanatokból táplálkozhatunk.
Jöjjenek most tehát ezek a szóba és képbe foglalt „emlékeztetők”, melyeket mind az elmúlt hónapban volt alkalmam átélni. 🙂
- Július első napján elmenni Törpilláért az utolsó óvodai napja végén. Hazudnék, ha teljesen örömteliként gondolnék erre a napra, hiszen most kicsit elképzelhetetlen, hogy az óvoda nem lesz a mindennapjaink része soha többé. Keserédes hangulatban léptünk ki az óvoda kapuján: még meg is örökítettem ezt a pillanatot. Törpilla egyáltalán nem volt úgy megrendülve, ahogyan én, ő már teljes mértékben készen áll az iskolás évekre, és örömmel várja az első osztályt. 😉
- Gyönyörűséges névnapi csokor, amit Férj anyukájától kaptam, kedvenc virágaimmal: bazsarózsával, rózsával és hortenziával.
- Ágyon elterpeszkedő Chili, aki úgy alszik Kismanó emeletes ágyán, mint a tej (pedig Férj kifejezetten tiltja, hogy ott aludjon, de hiába – Kismanó teljesen rászoktatta, hogy együtt durmoljanak az emeleten 🙂 ).
- Nagymanó 12! Nagyobb a lába, mint nekem, és majdnem olyan magas már, mint én. Elképesztő… De még mindig őszintén ölel, mikor búcsúzunk, mert 5 napra vitorlástáborba megy, és az sem érdekli, ha ezt az egész tábor szeme láttára teszi. Imádom, hogy nem érdekli (még?) hogy mit gondolnak, neki fontosabb, hogy megölelhesse apát és anyát és úgy búcsúzhasson, ahogyan ő szeretne.
- Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Nagymanó a blogon jókat derülve olvasgatja a VasárnaPillanatokat, majd mosolygósan grimaszolva azt kérdezi: „Miért hívsz engem még mindig Nagymanónak?!” Elgondolkodtam rajta, vajon még meddig nevezhetem őket Nagymanónak és Kismanónak? Van erre valami szabály? 🙂 Persze egy anyukának örökre a kicsi fia marad a gyermeke, még akkor is, ha már húsz éves és a fejére nőtt, na de tényleg, meddig hívhatom őket még ezeken a cuki művészneveken itt a blogon?! Komolyan elgondolkodtam. Aztán úgy döntöttem, elnapolom ezt a kérdést: talán még egy ideig maradhatnak Nagy- és Kismanók (vagy legalábbis addig, amíg ki nem találok valami frappáns alternatívát). 😀
- Július nálunk a táborok hónapja volt a javából: Nagymanó két hetet húzott le vitorlástáborban, Kismanó is csatlakozott hozzá egy hétre, és Törpillával egy hétre játékos gyerektáborba is ment. Törpillát ugyan noszogatni kellett minden nap, de azért csak végigcsinálta az úszótábort is.
- Nagyon büszke voltam a fiúkra, hogy szuperül helyt álltak egyedül a vitorlástáborban, de Törpillára is, aki nagyon sokat fejlődött, és annak ellenére, hogy a vírus miatt idén nem is volt lehetősége úszni, ez alatt az 5 nap alatt annyira belejött, hogy már közel áll hozzá, hogy egyedül ússzon!
- Vitorlázás a Balatonon a családdal – eddig merőben ismeretlen volt számomra a vitorlázás világa, de most több alkalommal még a hajón is aludtunk, ami egy teljesen más élmény, mint egy-két órára kihajózni. Talán nem olyan komfortos, mint egy hagyományos hálószoba, és időnként igen zajos is lehet (pl. ha a parton hangosan buliznak, vagy ha a nagy szél egy hajó kötélzetét folyamatosan az árbochoz csapkodja…) vagy épp meleg (kifogtuk az egyik legmelegebb éjszakát egyik alkalommal), de varázslatos reggel felkelni, és a nyugodt, háborítatlan kikötőben körbepillantani. Korán reggel kihajózni és kint reggelizni a vízen pedig egyedülálló élmény.
- Megint Veganeetánál enni Balatonalmádiban, ezúttal pirított bagelt és salit, nagyon finom volt!
- Zöld smoothie-t inni reggelenként, már saját fodros kelből. Update: a fodros kelemet megszállták (szó szerint) valami kis apró bolhaszerű teremtmények, és seperc alatt felzabálták úgy, hogy szinte hírmondója sem maradt. 🙁 Most légypapírt rögzítettem a kelek köré, és eddig kifejezetten jól működik a csapda, kíváncsi vagyok, hogy össze tudják-e szedni magukat a megtépázott növények…
- Rúzsa Magdi koncert Férjjel Székesfehérváron. Férj nagy Rúzsa Magdi rajongó, s bevallom én is rákaptam pár számára. A koncert kellemes meglepetés volt, és azt is nagyon élveztem, hogy nem volt olyan nagy tömeg, mint amire lélekben készültem. Azért fura volt a „tömeg” közepén állva bulizni, még akkor is, ha mindketten be vagyunk oltva, és nincs bennem félelem a vírus kapcsán. Az utóbbi időszak jelentősen befolyásolta a tömegről és a privát szféráról alkotott eddigi nézeteimet, pedig eddig sem kultiváltam a sok embert, és soha nem voltam az a közelállós, nyakbalihegős fajta.
- Késő nyári levendulás képek Indy-ről: nem sikerült eljutnunk idén sem a tihanyi levendulásba Indy-vel, de helyette csináltam pár képet róla itthon a saját levenduláinkkal. Szerintem szépek lettek. 🙂
- Horvátországi nyaralás a családdal. Hihetetlen, de újra külföldre mentünk nyaralni, melynek legnagyobb fénypontja természetesen a tenger volt számomra, amit egyszerűen imádok. Az illatát, a hangját, a látványát, ahogyan különféle időjárási viszonyok között és napszakokban változik. A horvát tengerpart ráadásul nagyon változatos, a víz kristálytiszta és idén csodásan meleg is volt!
- Horvátországban utoljára még a szüleimmel voltam, Porec-ben pedig gyerekként, ahova most nyaralni mentünk. Jó volt feleleveníteni a gyerekkori emlékeket, még néhány képet is előszedtek nekem a szüleim, és jót mosolyogtam a régi élményeken.
- Kora reggel körbefutni a kis szigeten, ahol a szállodánk volt. Talán ez a része volt számomra a legszebb az egész napnak, ilyenkor még a futókon és a személyzeten kívül senki más nem tartózkodott a szálloda környékén és a parti utakon illetve a strandon sem. Annak ellenére, hogy nagyon álmos voltam minden reggel, s néha alig vánszorogtam, jó érzés volt erőt venni magamon, és csak azért is lefutni az előzetesen kiszabott távot. Egyébként meglepően meleg volt már a futás vége felé, úgyhogy igyekeznem kellett!
- Egyik reggel Kismanó is csatlakozott hozzám, és meglepően jól bírta a futást – mit jól bírta, igazából simán lefutott engem! (Mondjuk az a jelenlegi állapotomban nem csoda…) Emellett legalább volt valaki, aki csinált rólam pár jó futós képet. 😉
- Grillvacsora a tengerparton – a sziget egy félreeső, sziklás részére kitelepítette egy estére a konyhát a szálloda, és fantasztikusan hangulatos grillvacsorában lehetett része a vendégeknek. A gyerekeknek a korlátlanul rendelkezésre álló jégkása vitte a prímet (bevallom, nem vagyok hajlandó egyébként venni nekik ebből a cukros-színes borzalomból), nekem meg maga a hangulat és a naplementében elfogyasztott jéghideg habzóbor volt a legmaradandóbb. 😉
- Felvenni az anyukámtól névnapomra kapott új pink ruhámat, ami kényelmes, és szerintem igazán csinos is. 😀
- Tengerben pancsolni, úszni, sznorkelezni (maszkkal és légzőcsővel búvárkodni), alámerülni, lebegni, gázolni és sétálgatni – egy szóval kiélvezni, hogy egy hétig non-stop a miénk a nagy kékség! 🙂
- Séta a családdal a naplementében – gyönyörűséges sziklás partrészeket felfedezni, kagylók, tarisznyarákok után kutatva, egészen addig, amíg le nem megy a nap!
- A szálloda által szervezett jógaórán és vízi aerobikon részt venni – ugyan erre csak párszor volt lehetőségem a gyerekek miatt a nyaralás alatt, de ezeket az alkalmakat kiélveztem.
- Minigolf a családdal: az elején mindenki nagyon lelkes volt, de a lehetetlenül nehéz pálya végére megcsappant a kis csapat energiája és alig vonszoltuk magunkat a kánikulában. Azért kitartottunk, és sikerült végigmenni a pálya mind a 18 pontján! (Eszembe jutottak a gyerekkori minigolfozások a nyaralás alatt, én is odavoltam érte!)
- A hónap híre: a tavaszi online dog dancing bajnokságon kezdő kategóriában Indy-vel 5. helyezést értünk el az új kűrünkkel 25 versenyzőből. A kűrünkről készült videót itt nézheted meg. 🙂 It’s My Life!
Neked mi tette boldoggá a júliusodat?
“Júliusi örömök #2021” - 1 hozzászólás
Hozzászólás a(z) Anya1 bejegyzéshez Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
A sok szép élményt valójában átélni, megélni egy képesség, ez nem mindenkinek adatik meg. De lehet tanulni, napjainkban az ezzel kapcsolatos irányzatok (pl.: mindfulness)a reneszánszukat élik.
A dog dancing bajnokságon elért helyezés csodás teljesítmény, és a „kűr” begyakorlása nagyon-nagyon komoly munka!