Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy Indiana születésnapjára valódi „habos tortás” képet készítsek a szeretett ebről. Idén sikerült! Tavaly ez nem valósult meg, mert olyan sűrűek voltak a napjaim, hogy végül konzervből és kutyakekszekből eszkábáltunk Indy-nek szülinapi tortát (anno Turbónak is mindig ilyen kreálmányokkal kedveskedtünk a nagy nap alkalmából).

Talán mindez furcsán hangzik, hiszen a legtöbben még csak meg sem ünneplik kutyájuk szülinapját, de mivel Indy családtagnak számít, illetve egyik fő hobbim életének sok-sok vicces és örömteli pillanatának a megörökítése (lásd az Instagramon), számunkra az a természetes, hogy nagy feneket kerítünk a dolognak (a gyerekek óriási örömére – Férj pedig csak csóválja a fejét).

Indy szülinapja mindig is sűrű lesz, hiszen (talán már említettem) pont Férj 40. szülinapján született, így mindig együtt ünnepeljük ezt a jeles dátumot. (Arról nem beszélve, hogy előtte pár nappal van a házassági évfordulónk is). Bevallom, talán ez a véletlen de sorsszerű egybeesés is az oka annak, hogy annyira szeretem megünnepelni ezt a napot, most duplán különleges helyet foglal el a szívemben! ♥ ♥

A gyerekekkel sütögetni mindig jó, de mikor Törpilla megtudta, hogy ezúttal Indy lesz a kedvezményezett, extrán lelkesen segített a tészta kavarásában. 🙂 Úgy döntöttem, hogy pupcake-eket (azaz kutya-cupcake-eket) fogunk készíteni, mert ez nemcsak dekoratív, hanem elég praktikus megoldás is, hiszen semmiképp sem akartam volna, hogy egyszerre egyen föl egy teljes tortát, így könnyen lehetett neki adagolni a csemegét.

Azt kell, hogy mondjam, zajos sikert aratott! Gyakorlatilag másodpercek töredéke alatt tűntek el a nagy műgonddal készített tortácskák, tehát ki kell, hogy jelentsem: abszolút ízlett neki a finomság! Boldog második szülinapot Indiana!  ♥

Mi pedig olyannyira belejöttünk a sütögetésbe, hogy egy kicsit több tésztánk maradt, így készítettünk humán cupcake verziókat is, némi édesítőt és csokidarabokat hozzáadva, így a gyerekek sem maradtak le az édességről. 😀 Tehát igen, ez a verzió emberek számára is ízletes lehet némi módosítást követően 😉

Maga a muffin vegán recept, de a tortát díszítő krém krémsajtból készült, így az vegetáriánus. Ennek Indy szempontjából persze nincs semmi jelentősége, mert ő (velem ellentétben) kap állati fehérjét – viszont azt kell, hogy mondjam, elégedett voltam a tortácskákkal, mert csupa egészséges, teljes értékű alapanyagból készültek, és egész könnyű volt az elkészítésük.

Íme a recept, ha esetleg Te is arra vetemednél, hogy kutyádnak sütit süss 🙂

6 db óriás vagy 12 kis méretű pupcakehez:

  • 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
  • 1/4 csésze zabpehely
  • 2 tk sütőpor
  • 1 banán
  • 1/2 csésze édesítetlen almaszósz
  • 1/4 csésze növényi olaj (én szőlőmagolajat használtam)
  • 2 ek lenmagliszt + 6 ek víz (ez helyettesített 2 tojást, aki használ tojást, azt is adhat hozzá – mi nem tartunk itthon)
  • 2 répa, lereszelve
  • 1 doboz natúr krémsajt – szobahőmérsékletű
  • 1/4 csésze földimogyoróvaj
  • dekorációnak csont alakú kutyakekszek

Először összekevertem a lenmaglisztet egy kis tálkában a vízzel, majd félretettem.

Egy nagyobb edényben összetörtem a banánt, hozzáadtam az almaszószt, olajat, reszelt répát.

Utána belekevertem a „lenmagtojást”, végül a liszttel már összekevert sütőport és zabpelyhet.

Ezen a ponton ha túl sűrű a tészta, adhatunk hozzá valami kis folyadékot, pl. növényi tejet vagy vizet, ízlés szerint.

Osszuk el a tésztát 6 nagyobb vagy 12 kisebb muffinkapszliban. Tegyük a 190 fokra előmelegített sütőbe, süssük kb. 20-30 percig, amíg szépen megpirul a teteje, és a beleszúrt fogvájó tiszta marad. Várjuk meg, hogy teljesen kihűljön, mielőtt nekikezdünk a díszítésnek.

Robotgépben dolgozzuk krémesre a krémsajtot és a földimogyoróvajat. Spatulával vagy habzsákkal mehet a cupcake-ek tetejére a krém, a végén ropogós, csont alakú kutyakekszekkel koronáztam meg a kis remekműveket.

Szépek és Indiana szerint nagyon finomak lettek, úgyhogy mi jövőre is elkészítjük a receptet! 😀

Kutyajó sütögetést kívánok minden gazdinak! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .