♥ Egyre közelebb és közelebb kerülünk Indyvel a hőn áhított célhoz: hogy hónap végén leadhassuk a kűrünket életünk első dogdancing versenyére! Ez nem kis munkát és energiát igényel napi szinten, ami szinte minden a blogra fordítható időmet felemészti, de úgy döntöttem, ezt most elengedem. Mindent a cél érdekében! 🙂 Indy egyre ügyesebb, én pedig egyre többet és többet tanulok nemcsak róla, hanem a kutyák gondolkodásáról – sőt, még saját magamról is! Talán lesz ebből egyszer egy bejegyzés… 😉

♥ Esős időben Törpilla ágyán szendergő Chili cica. Évekkel ezelőtt ez elképzelhetetlen volt számomra. (Férj számára még most is 😀 ). Azonban Chili teljes mértékben rabul ejtette a szívemet, így képtelen vagyok neki nemet mondani (legalábbis ebben az esetben biztosan!).

♥ Elképesztő, de igaz: vége a délelőtti online óráknak, vége a véget nem érő Skype-olásoknak, vége a befotózandó és feltöltendő házikat megelőző veszekedéseknek és könyörgéseknek, vége… a sulinak! Az utolsó nap bevallom kicsit érzelgősre vettem a figurát, és mindkét gyerek online tanításából felvettem videóra pár percet, hogy megőrizzem az utókor (és saját magam) számára…

♥ Csodásan illatozó sárga, fehér és pink rózsák a kertünkben.

♥ Lilán illatozó levendulakavalkád ugyancsak a kertünkben. Mondtam már, hogy imádom a levendulát?!

♥ Minden nap jóga és futás vagy torna – ez alól nincs kivétel! Mióta elkezdtem ezt az intenzív sportprogramot, sokkal fittebbnek, feszesebbnek, erősebbnek és rugalmasabbnak érzem magam. Ha nincs időm tornázni vagy futni, akkor egy hosszabb jógát választok (szokásosan Adriene YouTube csatornájáról), ami nagyobb kihívást jelent. Hónapról hónapra jövök szép lassan rá, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket rejt magában ez a „sport”!

♥ Újra ovi: megnyitott az óvoda, Törpilla is járni kezdett. A hét vicce: az első ovis nap után hazajött, majd közölte, hogy akkor neki ennyi elég is volt… 😀 Ki kellett ábrándítanom, hogy ennél azért több ideig tart majd… Így végül közösen úgy döntöttünk, hogy idén már nem alszik ott – ebéd után minden nap megyek érte. Ez azt jelenti, hogy van pár óra, mikor kicsit szabadabban tudok tevékenykedni, bár a bevásárlást ekkor nem tudom még intézni az idősávok miatt. (Ilyenkorra időzítem a kutyázást, edzést, rendrakást, esetleg főzést, telefonos ügyintézést, stb.).

♥ Megérkeztek az új do’TERRA illóolaj keverékeim. Csupa finom, pezsdítő, frissítő vagy épp koncentrációt elősegítő illat. Mostanában a legtöbbet a Cheer és a Motivate fantázianevű keveréket használom, melyek jókedvre hangolnak, elősegítik a pozitív gondolatok áramlását, és energizálnak.

♥ Elkészültek Nagymanó gitár vizsga videói, és milyen szuperek lettek! Már nagyon aggódtam, hogy körmünkre ég a dolog, de az utolsó pillanatban összeszedtük magunkat, és kipréseltünk magunkból két kreatív videót (illetve talán én préseltem ki Nagymanóból, azt nem tudom, de tényleg jók lettek. 😀 ). ANNYIRA büszke vagyok rá!!!

♥ 16 év együtt – ennek örömére Férjjel idén először láthattam megint a Balaton csodás kékjét, és ebből az alkalomból megint degeszre ettem magam isteni finomságokkal a Veganeeta Home vegán étteremben Balatonalmádiban! Vacsorát is hoztunk haza, sőt: másnap ebédre is maradt csodásan ízletes vegán töltött káposzta. Veganeetánál tényleg nem lehet félrenyúlni! (Bárcsak kicsit közelebb lenne…)

♥ Búcsút mondtam a kertemben a fantasztikusan szép bazsarózsáknak, de még előtte megörökítettem őket Indy közreműködésével. 😀

♥ Az idei év első házi készítésű epres jégkrémje frenetikusan sikerült! Ezt mindhárom gyerek és Férj (sőt még Indy is!) megerősítette. ♥

♥ Esős időben Rainy Day Yoga Adriene-nel. Ha egyszer van kedved hozzá, keress rá, nem bánod meg.

♥ Muskátliültetés a kertben Törpillával és Indyvel. A rekkenő hőség ellenére kitartottunk, és beültettük az összes virágládát rózsaszín muskátlikkal. A dög meleg ellenére Indy is végig asszisztált, bár én nem voltam olyan lelkes, mikor az egyik földdel megtöltött virágládából két manccsal akarta kikaparni a virágföldet… (A földes zsákot meg kiszakította, kellett nekem ott hagyni.)

♥ Nagypapám látogatása névnapja alkalmából a Velencei-tónál. Ott volt a család apraja-nagyja, végre a gyerekek együtt horgászhattak a dédnagypapájukkal, sőt, még csobbantak is a hűsítő habokban. Nekünk kicsikkel és kutyával a háznál maradtaknak nem jutott ilyen frissítő élmény, de azért így is nagyon jól éreztük magunkat. Vicces volt a jelenet, mikor én a lassan kétéves Indy-t hajkurásztam a kertben, tesóm pedig a másfél éves kisfiával tette ugyanezt – hát nem unatkoztunk!

♥ Teraszon kávézgatás és madárcsicsergésben gyönyörködés.

♥ Dogdancing kűröm tánckoreográfiájának gyakorlása Chili társaságában 😀 Sokszor az embernek kutya nélkül kell elpróbálnia a kűr táncmozdulatait, hogy azok minél jobban rögzüljenek – na ilyenkor jön a képbe Chili, aki odajön a kertben és csodálkozva néz, hogy mit csinálok, időnként pedig felbátorodik, és tánc közben el akar kapni, hogy megtépázzon! Félelmetes! (Talán féltékeny, hogy nem vele táncolok?!)

Neked mi tette boldoggá az elmúlt heteidet? 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .