Az egész úgy kezdődött, hogy születésnapomra tesóm meglepett egy vegán főzőtanfolyammal – úgy beszéltük meg, hogy Steiner Kristóf legközelebbi kurzusára szól majd az ajándékom.
Bár húgom jó ismerőse Kristófnak, nekem eddig még csak egy Vegan Food Fest főzőbemutató alkalmával volt lehetőségem látni őt élőben – de akkor sem ismerkedtem meg vele személyesen. Így izgatott várakozással készültem az április 25-én megrendezésre kerülő Bazi nagy vegán burger bálra.
Ami feltette az i-re a pontot: anyukámat is megleptük a tanfolyamon való részvétellel névnapja alkalmából, így hárman vágtunk neki a nagy kalandnak! (Erre már iszonyú rég nem volt példa, épp itt volt az ideje!)
Számítottam rá, hogy szuper élményben lesz részünk, de hogy ilyen jól érezzük majd magunkat, és ennyire tetszik majd a kurzus, arra nem. 🙂
Megjegyzem, talán még különlegesebbé tette az eseményt, hogy jelenleg elég szigorú bikiniszezon előtti diétán vagyok, viszont erre az estére félretettem a különféle olajokkal, juharsziruppal vagy épp kókuszkrémmel kapcsolatos aggályaimat.
Egy kis kitérő a főzőiskolai tapasztalatok kapcsán: nem-vegán múltamban számos ilyen programon vettem részt anyukám vagy barátnőim társaságában, és mindig nagyon élveztem őket. Ezért az utóbbi két évben, bevallom, hogy kissé kiábrándított a tény, hogy minimálisra csökkentek a lehetőségeim ilyen téren. Most viszont nagy örömmel (és persze korgó gyomorral…) vetettem bele magam az estébe.
A menü ezen a bizonyos bazi nagy bálon a következő volt (csak hogy beindítsam a nyálelválasztásod):
Isteni illatokat árasztva sült a sütőben az „onion loaf”, mely kifejezés muffinformában ropogósra sütött pirított vöröshagyma karikákat takar – házi ketchup kíséretében.
Emellett készült vegán vörös bab burger, melyet ezúttal nem zsemlében, hanem sült burgonya és édesburgonya karikák között tálaltunk. (Micsoda zseniális ötlet!!)
A vegán burger mellé természetesen a hagyományos amerikai káposztasaláta (coleslaw) dukált, és készítettünk Nimrod féle guacamole-t is, melynek különlegessége, hogy nyers cukkinit is tartalmaz (pénztárca- és kalóriakímélő változat!).
A vacsira a szőke „Snickers” tette föl a koronát, melyben a krémes kókuszt ropogós mandula egészítette ki – és az eredeti csokiszelettel ellentétben egyáltalán nem volt túláradóan édes!
Már rögtön az elején nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Kristóf a konyhában minden, ami én nem. 😉
Azaz imád kísérletezni és improvizálni (igazából ez lételeme), évekkel ezelőtt száműzte a mérleget a konyhából, rendkívül lazán (számomra néha már ijesztően lazán) bánik a sóval és fűszerekkel, és egyáltalán nem tartja fontosnak a hajszál pontosan kiadagolt receptleírásokat.
Aki ismer, az tudja, hogy szakácskönyvből főzök az esetek 80-90% százalékában, s még a reggeli zabkásámhoz is digitális mérleggel mérem a zabpelyhet (nem viccelek!), emellett abszolút a komfortzónám határain kívül esik a merész kísérletezgetés.
Néha még azon is kiakadok, mikor egy receptben azt írják: sózzuk-borsozzuk. De vajon mennyi sóra lehet szükség? (Na, jó, ezen a téren már fejlődés nyomait vélem felfedezni magamon.)
De mindezen különbségek ellenére nagyon inspiráló és élvezetes volt a tanfolyam (sőt, talán épp ezért?), ugyanis Kristóf közvetlen stílusa mindenkit azonnal magával ragad, és az ember még azt is elhiszi, hogy képes arra, amire egyébként nem.
Talán tudsz róla, hogy tavaly jelent meg Kristóf lakomái címmel második szakácskönyve, melyet ott azon nyomban be is szereztem (a dedikálást sem hagyhattam ki!), és másnap bele is merültem az első, bevezető fejezet rejtelmeibe.
Mint tudod, rajongásig szeretem a szakácskönyveket, melyek közül leginkább Deliciously Ella (Ella Woodward/Mills) könyvei állnak hozzám a legközelebb.
Teljesen nyilvánvaló, hogy Kristóf könyvei merőben más világot képviselnek, a Kristóf lakomái mégis azonnal belopta magát a szívembe már a bevezető fejezetben, mert őszinte, közvetlen sorait olvasva az ember önkéntlenül is úgy érzi magát, mintha csak egy haver társaságában főzne. Én utoljára akkor éreztem így, mikor Jamie Oliver könyveiből főztem (egyszerűen imádtam!).
Nemcsak az tetszik a bevezetőben, hogy Kristóf csomó a veganizmussal felmerülő kérdésre ad választ, amikor is az ember folyamatosan a fejéhez kap, hogy „Jé, ezzel én is állandóan szembesülök.”
Hanem attól is elaléltam, hogy a recepteket lapozgatva szinte mindegyiket látva az jutott eszembe: „Ezt mindenképp meg kell csinálnom!” Márpedig nálam az a nyerő szakácskönyv, ami már első olvasatra ezt a reakciót csalogatja ki belőlem.
A nyár és a jó idő közeledtével tuti, hogy kipróbálom Özge hideg uborka- és cukkinikrémlevesét, de semmiképp sem fogom kihagyni az avokádós tahinit fekete olívával, ropogós pitakenyérre kenve. Természetesen korianderrel szórva, mert egyetértek Kristóf véleményével: „…szerintem mindenkinek addig kellene kóstolgatnia, míg be nem ismeri, hogy igenis a világ legcsodálatosabb fűszernövénye.” (Hallod, Férj?!)
De mindenképp elkészítem újra Nimrod guacamole-ját, és teljesen lázba hozott az igazi vegán „gravy” (brit szaftmártás receptje is). Nem tudom, mennyire látszik, de már vacsorát követően írom ezeket a sorokat…
Ha egy kis változatosságra vágyom leves fronton, tuti kipróbálom az „Egy csésze Tel-Aviv” elnevezésű karfiolkrémlevest, és abszolút kihagyhatatlannak tartom Carrie Bradshaw muhammaráját is.
Mikor megláttam a Szábih szendvics fotóját, dobtam egy hátast, a vegán tepertőhöz lapozva pedig csorogni kezdett a nyálam (tesóméknál már ettem belőle, és totálisan odavoltam érte, sokkal jobb, mint az eredeti!).
A vegán fish and chips és a buffalo karfiolszárnyak láttán pedig elhatároztam, hogy ha egyszer Tel-Avivban járok, első utam Kristófékhoz vezet majd (talán a reptérről egyenesen?), hogy mindezekből a finomságokból egy perc munka nélkül – azonnal – juthassak hozzá.
Az édességekről szóló fejezetet már szinte rettegve ütöttem föl, mivel kb. egy hónapja nem eszem semmilyen édességet a diéta miatt (jesszus, azt hiszem a fenti sorokat olvasva ez eléggé nyilvánvaló).
Első blikkre én a házi marcipánbonbonokat vagy a csokitrüffelt készíteném el, de semmiképp sem fogom kihagyni a málnás-vaníliakrémes Viktória-tortát sem! (Oh, Viktória-torta, régi Nigellás emlékek!)
A padlizsános csokoládéfelfújt és a vegán Snickers láttán pedig újra csorogni kezdett a nyálam… Azt hiszem jobb, ha becsukom a könyvet…
Azért nézzük még meg a koktélokat, csak a kíváncsiság kedvéért… Szinte soha nem iszom alkoholt, de ha innék, akkor nyáron tuti a Sunny Mary-t szürcsölgetném a teraszon.
Tél közeledtével viszont már egészen biztos, hogy készítek egy nagy adag vegán ír krémet, ugyanis ez volt anno az egyik kedvencem, és időnként férjjel elvonási tüneteket észlelünk magunkon, mikor este meginnánk egy kis adaggal belőle. Most, hogy végigolvastam, milyen hihetetlenül egyszerű az elkészítése, lehet, hogy nem is várok vele olyan sokáig…
A kurzuson szerzett személyes tapasztalatokat és az utólagos könyvélményt összevetve garantált, hogy mostantól kezdve én is Kristóf népes rajongói táborodba tartozom, főként, ha végre vége ennek a fránya diétának!
Ui.: az ünnepnapok nem számítanak, ugye? Talán május 1-jére meglephetném a családot egy tortával…
