♥ Ezen a héten Nagymanó tenisztáborban volt és teljesen magával ragadta ez a szép sport. 🙂 Nagyon ügyesen helyt állt, sőt: még sokkal többet szeretett volna játszani, mint amire lehetőség volt. Talán a jövőben is lesz még alkalom a teniszre, keresem legalábbis a lehetőségeket. Büszke voltam rá, hogy milyen jól feltalálja magát a táborban és örültem neki, hogy ilyen jól érezte magát!
♥ Kismanó itthon maradt velem a héten, ami nem kis kihívásnak bizonyult. Persze megvoltak az örömteli pillanatok is, mert így többet tudtunk kettesben együtt lenni, de mellette ember legyen a talpán, aki bármilyen háztartási munkát el tud végezni (ha nincs bekapcsolva a tévé…).
♥ Duplacsokis jégkrémeket készítettem a családnak, melyet zajos siker aratott. Nekem alig maradt, ami azért probléma, mert én is teljesen függővé váltam. 😉 Készül a második adag! A receptet pedig itt találod.
♥ Egyik nap sült gyökérzöldségeket és tzazikit csináltam (természetesen saját ubiból!), szokásosan a teraszon költöttük el az egyszerű, mégis nagyszerű vacsorát.
♥ Nagymanó születésnapjára többek között egy profi papírsárkányt kapott (persze nem papírból), és egyik délután, mikor nagy volt a szél, felkerekedtem a gyerekekkel, hogy a közeli mezőn kipróbáljuk.
Fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára. Próbáltunk összedolgozni, mint egy kis csapat, és mindent megtettünk, hogy az a fránya sárkány végre szálljon, de nem volt egyszerű összehozni, hogy szépen repüljön a viharos szélben. Végül párszor mindkét fiúnak sikerült huzamosabb ideig röptetni, amit kitörő örömmel fogadtam (azaz huhogva és tapsolva ugráltam, mint egy őrült 😀 ).
♥ Óriás örömmel fogadtam a hírt, hogy Lubics Szilvinek sikerült az amerikai Badwater 132 ultramaratonon (a Death Valley Nemzeti Park területén rendezték meg) fantasztikus teljesítményt nyújtani!
A 132 mérföldes, azaz 217 km-es táv az USA legalacsonyabb pontján indul (tengerszint alatti magasság 85 m), majd a Whitney hegységben végződik, 2530 méteren. A verseny távját extrém időjárási körülmények között kell megtennie a versenyzőknek: még éjszaka is sikerült 40 fokot mérni a sivatagban, napközben pedig a hőmérő higanyszála elérte az 50 fokot is! A versenyzők folyamatos hűtést igényelnek, mert az aszfaltról visszasugárzó hő elérheti a 80-90 fokot is. Ez tényleg a világ legkeményebb ultra versenye. A szintidő 60 óra, aki pedig 48 órán belül ér célba, nemcsak emlékérmet, hanem egy különleges övcsatot is kap (pénzdíj nincs).
Szilvi a nők közül az előkelő negyedik helyet érte el, bár szerintem már önmagában a verseny teljesítése tényleg ember feletti eredmény! Bár ezt a szintet én még csak távolról sem kapirgálom, mégis nagyon inspirálónak érzem Szilvi (és a többi versenyző) kitartását és kőkemény sportosságát. (Instagramon nagy követője vagyok pl. a runitfast accountnak, amit egy fantasztikus ultra futó üzemeltet)
♥ Ennek „örömére” mi is voltunk ám futni a gyerekekkel, Törpillát a babakocsiban toltam, Kismanó pedig bicajjal kísért minket. Azért ez a „Badmom” futás is nagyon kimerítő tud lenni, de leginkább amiatt, hogy az ember szinte egyáltalán nem tud a saját futásával foglalkozni.
Vagy az elégedetlen hatévessel kell vitatkoznia, hogy az 1 km még csak a futás eleje, és nem, még nem fordulunk vissza, vagy a gyerekeket kell itatnia. Vagy azzal foglalkozni, hogy ébren tartsa a babakocsiban ülő, szörnyen fáradt háromévest. Miközben alig tud beszélni a kifulladástól. 🙂 Ja, és próbáld azzal motiválni a csapatot, hogy a cél a közeli játszótér, de különféle fondorlatokkal próbáld minél kacifántosabb és tekervényesebb úton megközelíteni a játszóteret, mert onnan aztán nincs menekvés! Akkor a futásnak már befellegzett…
♥ Itt volt nálunk megint barátnőm és kislánya, nagyon örültem nekik, és a gyerekek is nagyon lelkesek voltak, de néha azért elég fárasztó tud lenni két hároméves kislány konfliktusait menedzselni 😉 Nem baj, később majd kevesebb lesz a konfliktus, ők is jobban tudnak majd együtt játszani (most inkább egymás mellett játszanak és próbálják elvenni egymás játékát).
♥ Szombaton a piacon szokásosan a bőség zavara fogadott – ilyenkor olyan hihetetlen, hogy jönnek még az ínséges téli hónapok!
♥ Vasárnap reggel anyukámmal és a gyerekekkel megint felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a nagyszüleimet a Velencei-tónál. 🙂 Erre a programra már tavaly is sor került, és idén sem maradhatott ki, bár most csak egy éjszakára sikerült jönnünk az EFOTT-nak köszönhetően. Talán lesz még a nyáron folytatás!
♥ Szokásosan elbűvölt Gárdony és Agárd rendíthetetlen nyugalma – itt soha nem lesz ez már másként. Valahogy mindig egy nyugalom szigete fogad, mely persze valószínűleg annak is köszönhető, hogy mindig pihenni jövünk.
Apropó pihenés: kegyetlenül lefárasztott minket a három gyerek, és a rengeteg különféle program, amivel a szórakoztatásukat igyekeztünk biztosítani. Focizás, séta, játszóterezés, fagyizás, játék a kertben, Törpilla tologatása a babakocsiban, hogy végre elaludjon…
♥ Nagyszüleim szokásosan sok szeretettel üdvözöltek minket, és arra is volt lehetőség, hogy kicsit beszélgessek velük (3 gyerek mellett ez néha luxus!).
♥ Igazán örömteli pillanat volt, mikor a fiúk birtokba vették a szálláson a kis szobájukat, majd elégedetten nekiálltak „olvasni”. Nagymanó egy horgászati kézikönyvet, Kismanó egy legó katalógust. Mindez kb. 10 percig tartott. Azért jó volt, szép volt. 😀
♥ Múlt héten volt 3 éve, hogy Törpillával már a harmadik trimesztert tapostuk kettecskén. 🙂 Ennek apropóján elővettem a kismamafotókat, és végignézegettem őket. Olyan jó volt kicsit nosztalgiázni, észrevettem, hogy hajlamos vagyok időnként fotókat nézegetni és átélni azokat az érzéseket, amiket a képek felidéznek bennem. A kollázsban található fotó is csupa szép emléket idéz. ♥
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
