001-collage-1

♥ Amikor Kismanó az oviban tanult Télapó-váró dalokat énekli. Legjobban azt szeretem, mikor azt dalolja, hogy „Jön már, itt van a Mikulás, piros sapkás, fényes ruhás…” 🙂

♥ Amikor Törpilla is néha-néha egy egy játék közben a bajsza alatt dalolászik különféle Mikulásról szóló dalokat – még olyan is volt, amit én nem is ismertem! Rengeteget fejlődik a bölcsiben, látszik, hogy milyen sokat énekelnek nekik/velük.

♥ A gyerekek hatalmas lelkesedéssel készítették elő idén is a Télapónak szánt együtt sütött kekszet, mellé egy bögre rizstej és és pár alma került (a rénszarvasoknak). Sok szépet rajzoltak is, azt is odakészítették, hogy a Mikulás rögtön meglássa, mikor megérkezik.

♥ Mindig nagy élmény látni a gyerekek örömét Mikulás reggelén – ez most sem volt másként. Ilyenkor csak nézem és nézem őket, és felsejlenek bennem a régi gyerekkori emlékek, és azt kívánom, hogy még minél tovább élhessék át ezt a csodát, mert számomra is felejthetetlen élmény volt mindig a Télapót várni.

Még arra is emlékszem, hogy mikor már tudtam, hogy mi az igazság, akkor is este, lefekvés előtt, mikor szellőztettünk, buzgón hegyeztem a fülem, hátha mégis meghallom a száncsengők csilingelését. Néha ki is pillantottam az ablakon, és azon ábrándoztam, hogy milyen jó lenne, ha mégis megláthatnám a Mikulást.

♥ Jót vidulni Törpillán, aki először azt sem tudta, mi ez a nagy felhajtás, és nyugodtan iszogatta a reggeli tejecskéjét, majd mikor közelebb jött, akkor esett le neki, hogy rá is vár nem is egy meglepetés a csizmácskájában… 😀

♥ Nagy meglepetésemre nekem különleges vegán csokikat hozott a Télapó ♥ Nagyon örültem nekik, mert nem számítottam erre – jeleztem a Mikulásnak, hogy én a gyümölcsökkel is teljesen elégedett vagyok; mégsem feledkezett meg rólam.

♥ Annyira boldog vagyok, hogy Ella új szakácskönyvét sorsolhatom ki a legújabb nyereményjátékban – még mindig részt vehetsz benne! Részletekért katt a linkre. 🙂

♥ Egyszerű sült zöldségeket (sütőtök, édesburgonya, répa) készítettünk, melynek fűszerezésében Törpilla is segített (pirospaprika, rozmaring, vegyes szárított fűszerek).

♥ Amikor a sült zöldségekből, hummuszból, quinoából és szezámos marinált fodros kel salátából álló fenséges vacsora elnyeri nemvegánok tetszését is. 😀

♥ Nagymanó élete első karate versenyén harmadik helyezést ért el, én pedig nagyon büszke vagyok rá! Igazából nem is csak a helyezés miatt, hanem hogy részt vett a versenyen, annak ellenére, hogy tudom, hogy izgult előtte.

♥ Méregzöld egészségturmix reggelire (vagy smoothie, ha úgy tetszik): banán, fodros kel, avokádó, zabpehely, kesuvaj, kendermag és spirulina van benne. Nyami.

♥ A vasárnapi ebéd feketebabból készült „húspogácsa” volt, tahini öntetes római salátával és kukoricasalátával. Nem volt hozzá hamburger zsemle, de nem is bántam. 😉

♥ Amikor Nagymanó átölel lefekvés előtt vagy felkelés után és hozzám bújik. Még mindig olyan, akár egy kiscica! ♥ (Vajon még meddig?!)

♥ Sajnos nem jutottam el a héten a piacra, mert Törpilla beteg lett, de anyukámnak köszönhetően van itton bőven zöldség ♥

♥ Az egyik legismertebb budapesti egyetemi kar könyvtárától kaptam e-mailt, melyben arról tájékoztatnak, hogy kirakták a pozitív gondolatokat tartalmazó plakátjaimat, és nagy sikert arattak vele. Még képet is mellékeltek a levélhez! 🙂

Neked mi tette boldogabbá a hetedet?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .