Banános-matcha turmix + nyereményjáték!

2016. október 8.

Miután lefotóztam a képen szereplő turmixot és sütiket, majd kényelmesen elfogyasztottam mindent, akkor megszállt a tökéletes elégedettség. Merthogy a reggelim nemcsak igazán finom, hanem igazán egészséges is volt! Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én imádom az egészséges és finom reggeliket. 🙂

Ja, és az sem mindegy, hogy miként tálalunk. De nem ám! Azt még Kismanó is tudja a kicsit több mint öt évével, hogy a tálalás mindennek az alapja. (A múltkor óriási adag zöldséget rendeztem el szivárványhoz hasonló módon, és teljesen oda meg vissza voltak érte a gyerekeim – a reakciójuk az volt, hogy “Anya, fotózd le!”.) Szóval már a gyerekeim is értékelik a szép, gusztusos ételeket. Hát még én. 😀

 egeszseges-reggeli

Ezért vagyok tottttálisan oda meg vissza ezért a korsóért (vagy füles befőttesüvegért?). Még csavaros teteje is van, amit persze elfelejtettem lefényképezni. Zseniális. (Nem mintha ez esetben szükség lett volna rá, mert egy csepp sem maradt belőle.) Mikor a héten megrendeltem, majd megkaptam és kibontottam, akkor már alig vártam, hogy elkészítsem az első adag smoothie-t, és persze fel is hörpintsem belőle azon hidegében.

Készítettem hát egy gyors banános-matcha teás turmixot, majd megfejeltem előző nap sütött kakaós-almás zabsütikéimmel (mindkettőt Deliciously Ella receptjei alapján készítettem).

Hozzávalók 2 kis adag (vagy egy nagy!) banános matcha smoothie-hoz:

  • 1 érett (!) banán
  • fél érett (!) avokádó
  • 1 marék fodros kel (vagy ha nincs, spenót/bébispenót is tökéletes)
  • 300 ml mandulatej vagy más növényi tej
  • fél teáskanál matcha tea port (zöldtea por)
  • 1 db királydatolya kimagozva és apró darabokra vágva (ha nincs királydatolyád, akkor végy 2 db hagyományos datolyát, öntsd nyakon forró vízzel és várj egy kicsit, hogy megszívja magát nedvességgel és megpuhuljon)

Az összes hozzávalót turmixgépbe tettem és krémesre turmixoltam. Nyami.

Szeretnél Te is egy ilyen fantasztikus füles korsót (fedéllel együtt) nyerni?

nyeremenyjatek-foto2

Amennyiben igen, nincs más dolgod, hogy válaszolj a következő kérdésre a bejegyzés végén hozzászólás formájában:

Te mit innál belőle? 🙂

Fú, nekem van ám rengeteg ötletem, de nem szeretném lelőni a válaszokat, úgyhogy megtartom őket magamnak. 😉

A válaszok megadásának határideje: 2016. október 17. éjfél

Sok sikert kívánok a játékhoz!

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül 1 szerencsés nyertest* sorsolok a random.org segítségével, majd a nyertest 2016. október 18-án értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed!). A nyertes nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben!

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi postázási címmel rendelkező olvasók vehetnek részt.

Oszd meg Te is a boldogságot!

    30 hozzászólás

    1. Szia!
      Az ilyen bögréket, korsókat, bárhogy is nevezzük, én is nagyon szeretem, ahogy a turmixokat is. 🙂 Legelőször talán egy finom céklás-almás turmixot innék egy ilyen csinos korsóból, de biztosan folytatnám a sort egy adag fahéjas-vaníliás-banános turmixszal. Ahogy mondtad, a lehetőségek száma végtelen. 🙂

      Szép estét kívánok! 🙂

    2. Nagy zöld turmix rajongóként ,biztosan azt innék belőle! 🙂 Sok-sok leveles zöldség gyümölcsökkel,idénynek megfelelően! Igazi természetes vitaminbomba.

    3. Én smoothiet vagy forró csokit innék belőle. .-) By the way, forró csoki recepted van? 🙂

    4. Én mandulatejjel készült spenótos smoothie-t innék belőle ♥ Valami isteni tud lenni! 🙂 Tényleg energizálnak ezek friss turmixok, ajánlom mindenkinek 😉

    5. Szia!

      Én most, hogy beköszöntött az őszi hidegebb időjárás valószínű forrócsokit innék belőle, színes csíkos szívószállal és pillecukorral 🙂 a korsó a fotózási értéke sem elhanyogolható, jól mutatnak benne a legkülönfélébb italok!

      További szép napot kívánok Neked!

    6. Forró csokit innék,vagy a jó meleg szobában fagyit kanalaznék belőle. 🙂

    7. Egy igazi meleg, mézes teát kortyolgatnék (ami angol tea alapú lenne, szárított citrusfélék, fahéj, szegfűszeg, friss gyömbér hozzáadásával). Magam készítette egyszerű kekszet ropogtatnék hozzá, merengve pillantanék néha a kandalló tüzére, miközben Agatha Raisin krimit néznék a TV-ben, egy meleg takaróba burkolózva. Ja, és kintről hallanám a szél kísérteties hangját, az eső monoton kopogásával együtt. (Aztán feleszmélnék az álmodozásból, és a konyhában állva felhajtanám a Garzon filteres teából készült kihűlt löttyöt, miközben a rádióból hallanám a legfrissebb kiábrándító híreket.)

    8. Sziasztok!

      Én tuti tökös-almás-narancslevet innék belőle minél forróbban. Vagy sima almalevet, fahéjjal, szegfűszeggel, csillagánizzsal, szintén forrón. 🙂

    9. Grogot, rumos teát, esetleg forralt bort innék belőle. ☺

    10. Én is naponta iszom a turmixokat, egyik kedvencem a banános-avokádós kókuszos, de azt hiszem, Krampampulihoz hasonlóan én is forralt bort innék belőle elsőként! 🙂

    11. Sziasztok!

      Nekem is nagyon tetszenek ezek a füles befőttesüvegek 🙂 most ősszel leginkább meleg teát, forrócsokit innék belőle szívesen 🙂 (vagy csatlakozva az előttem szólókhoz, forralt bort 🙂 )

    12. Én is szeretem a turmixokat, bármilyen gyümölcsből jöhet, igazi vitamin bomba. 🙂 Úgy hogy azt készítenék.

    13. Valamilyen gyümölcsös turmixot

    14. Szia Ani!

      Én a forró kakaómat innám belöle egy vidm szívószállal mert most nagyon rámférne a boldogság. 🙁

    15. Szia!
      Én fahéjas-banános-almás turmixot készítenék. De hideg napokon forró csokit is szívesen innék belőle!

    16. Reggel banános-nutellás turmixot, este meleg teát. 🙂

    17. Szia!
      Mint a kávék rajongója, egy colunbiai 100 arabica kávéból készített lattét!
      Hmmm! Már érzem is az ízét!
      Marcsi

    18. Szia Anni!
      A tegnapi összeállítást innám szívesen a csodabögréből: 1 narancs, 1 alma, 1 őszibarack, néhány szem mazsola és áfonya kompótnak elkészítve. 1 evőkanál mézzel, fahéjjal, turmixolva.
      Nelli

    19. Sárgarépa, cékla, alma turmixot innék belőle. Most kezdem el fogyasztani. Tavaly egész télen ittam. Finom és egészséges

    20. Facsart narancsot, vagy egyéb turmixolt gyümölcsleveket!

    21. Teát! 🙂

    22. A kerámia bögrém helyett üveg korsóból innám a napi mézes gyümölcsturmixomat. Tamás

    23. Erdei gyümölcsteát kortyolgatnék belőle . Majd becsukott szemmel egy erdei sétára gondolnék és hallgatnám a természet hangát egy kis patak csörgedezését .

    24. A kedvenc zöldtea teámat tenném ebbe a helyes bögrébe.
      A lime karikák, vagy cikkek is jobban mutatnának benne, mert átlátszó az üveg 🙂
      Ja és biztos nem felejteném el meginni 🙂

      Nagyon kreatív!!!!

    25. Forró csokit, kakaót, tejes, gyümölcsös és zöldséges turmixokat.

    26. Uuuuu, nyami-nyami! Én a kedvenc chia-magos zabos vegán turmixomat innám belőle, s vinném magammal az egyetemre, ebéd gyanánt! =) Lenne benne spenót is meg chia mag, mert ezek vannak most itthon, és persze a kedvenc fűszereim, fahéj, szerencsendió, és persze sooook-sok méz!

    27. Sziasztok,

      Én pedig egy Narancsos – gyömbéres smoothiet innék a korsóból.
      – 1 nagy narancs
      – 4-5 szelet gyömbér (vagy ennek megfelelő darab lereszelve)
      – 4 teáskanál kókuszreszelék
      – igény szerint egy kis zöldtea (ha kézi turmixoláshoz kell )

      Üdv, J

    28. Nagyon finom gyümölcsös teát,és imádom a kávét is ilyen bögréből inni. Természetes a teához az általam sütött Sós kockát és szilvalekváros papucsot ennék ami teljes kiőrlésű lisztből készül,és nagyon finom.

    29. Mindenkinek nagyon köszönöm a válaszokat, öröm volt olvasni! 🙂 A nyereményjáték LEZÁRULT, a nyertes nevével pedig hamarosan jövök!!

    30. A nyereményjáték nyertese nem más, mint JOSH. 🙂 Legszívesebben az összes lelkes hozzászólót megajándékoztam volna, de majd legközelebb igyekszem több korsóval készülni. 😀 Még egyszer köszönöm a tippeket, hogy miket is lehet inni egy ilyen szuper korsóból!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár