VasárnaPillanatok #179: Szeretlek Balaton!

2016. július 31.

001 collage (1)

♥ Mi más lehet, mint örömteli egy balatoni nyaralás?! 🙂 Egész héten ebben a kegyben részesülhettem – és ki is élveztem minden pillanatát.

♥ Továbbra is rengeteget fürdeni a Balatonban, aminek a víze napról napra egyre melegebb lett. Egyik este futás után rohantam bele a vízbe (sortban és sportmelltartóban) és a lelkes Nagymanó is követett alsógatyában. 😀

♥ Imádom, mikor korán reggel még alig fürödtek előttem a vízben, ilyenkor a víz kristálytiszta és a talpam a hullámok által kialakított mintázat egészen fantasztikusan masszírozza! 🙂

♥ Reggeli 10 km-es futás (jó rég volt már ilyen), melynek végén megintcsak csobbanás következett. Hát, ez valami mennyei volt! Nagymanó megint csatlakozott – ez az élmény csak a kettőnké volt, és remélem mindig emlékezni fogunk rá. ♥

♥ Egy jó kis arcmasszázs, mely teljesen ellazított, gyakorlatilag az álom és ébrenlét határán ringatóztam, mint valami hajó a békés tengeren. Ez volt a totál relax!

♥ Csopaki ebéd és füredi séta a családdal egy csodálatos panorámával rendelkező étteremben. A kilátás és a finom ételek/borok még azért is kárpótoltak, hogy nem kínáltak egyetlen vegán fogást sem.

♥ Kompozás a héten háromszor is: én is nagyon szeretem a hajókázást, de ez a gyerekeknek is nagy élmény volt. Egyik alkalommal Kismanó Férj ölébe mászva “vezette” az autót a túlpartra 😀

♥ Látogatás barátnőmék nyaralójában, ahogy nagyot játszottak a gyerekek – nagyon jó volt kicsit beszélgetni és a gyerekek is nagyon élvezték a közös teniszt, focit és pancsolást.

Kis Violetta és Hegyes Bertalan János táncbemutatóját csodálni élőben. Teljesen megbabonázott a fantasztikusan tehetséges versenytáncos pár előadása. A tánc mindig a lelkemig hatol, olyan jó érzés volt látni, hogy a gyerekeknek is nagyon tetszett, és alig tudtak elszakadni (főként Kismanó!) a táncosok látványától.

♥ Barátaink nagyon jó hírt osztottak meg velünk: érkezik a második baba, akinek a jövetelét nagy izgalommal várjuk! ♥

♥ Törpillának végre igazán megtetszett a Balaton: legjobban azt élvezi, mikor az iszapot felveheti a kis kezecskéjébe, majd belepotyogtathatja a a vízbe.

♥ Csodálatosan színpompás balatoni naplemente (melyben nem sok részem volt, mert mindig akkor vacsoráztunk a gyerekekkel).

♥ Kismanóval homokozni, aki óriási műgonddal tudja készíteni különféle formák segítségével a homoktortákat. Nála elég ritkán lehet elcsípni az alkotás folyamatát, így külön értékeltem ezeket a “termékeny” momentumokat.

♥ A tomboló vihart a szobából hallgatni és megtapasztalni: a tó közelében mindig meglep, hogy mennyivel nagyobb a szél ereje, mint a városban.

Valami miatt gyerekkorom óta szeretem a vihart (persze semmi negatív élményem nem kapcsolódik hozzá, ha így lenne, gondolom inkább tartanék tőle), és most hirtelen bevillant a kisgyerekkoromban átélt balatoni viharok egyike.

Olyan szinten szakadt az eső (szinte merőlegesen) az üdülő erkélyajtajaira, hogy egy idő után dőlni kezdett a víz befelé a némiképp szocreál nyílászárók alatt. Még arra is emlékszem, hogy törölközőket tettünk a küszöbre, hogy az fogja meg a vizet. Én akkor ezt nagyon jó kis kalandnak tartottam. 🙂 Fura most erre visszagondolni, és azt is döbbentes felfogni, hogy akkor kb. pont akkora lehettem, mint most Nagymanó!

♥ Befejezni azt a könyvet, amit még januárban kaptam a születésnapomra. Nagyon érdekfeszítő volt David Suchet színész önéletrajzi regénye, melyben elmeséli Agatha Christie Poirot tévésorozatának részletes történetét az elejétől a végéig. Sok olyan infót tudtam meg, mely új volt számomra, és bevallom, hogy a végén kicsit megkönnyeztem a könyvben leírtakat – persze nem nehéz, mert melyik Agatha Christie rajongó szívéhez nem áll közel a David Suchet által alakított Poirot? (Én legalábbis imádom.)

♥ ui.: A héten már publikus az Instagram (napiboldogsag néven) oldalam, melyben az utóbbi 5 év több száz boldog pillanatát őrzöm. Mióta nyilvánossá tettem, azóta azt tapasztalom, hogy sokkal több örömöt lelek egy-egy jó fotó posztolásában. 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Oszd meg Te is a boldogságot!

    2 hozzászólás

    1. Mindig meglepődve tapasztalom mennyire rokon lelkek vagyunk! Én is Vízöntő vagyok, három gyerkőc boldog anyukája és engem is hasonló dolgok lelkesítenek, mint téged. Többek között én is imádom a levendulát és a nyári zivatart, de sorolhatnám még a bejegyzéseidet olvasva..:) Jó érzés. Köszönöm, hogy megosztod velünk a gondolataidat.

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár