Fantasztikus inspiráció: egy 90 éves ultrafutó!

2016. április 28.

bobhayesSokszor eszembe jut az a kérdés, hogy vajon még meddig futhatok?

Amikor futás közben (vagy után!) fáradtsággal küszködöm és sérülésekkel bajlódom, felmerül bennem a kérdés, hogy a nálam idősebb korosztály hogyan veszi ezeket az akadályokat?

Egyik nap „belefutottam” egy fantasztikus kisfilmbe, melynek hangulata és mondanivalója is lebilincselő volt.

Ez a 4 perces videó a júniusban bemutatásra kerülő “The Hard Way” (A kemény út) című dokumentumfilm előzetese.

A film a montanai Bob Hayes-ről szól, aki 1926-ban született, azaz idén lesz 90 éves.

Bob kb. 30 futóversenyen vesz részt évente, és élete során 100-125 alkalommal futott maratont vagy ultramaratont. Összesen 600 versenyen indult, mióta futni kezdett.

Egészen pontosan 60 éves kora óta!

Ugyanis Bob hatvanéves koráig nem kezdte el a futást, mivel favágóként dolgozott, és úgy érezte, hogy az egész napos mozgás a friss levegőn, ami a munkájával jár, bőven elegendő számára.

Amikor azonban nyugdíjba vonult, három gyermeke (akik ugyancsak futnak) meggyőzte arról, hogy egy jótékonysági verseny kapcsán próbálja ki ezt a sportot. És azóta nincs megállás!

Akkor érzi igazán elemében magát, ha rendszeresen fut, és saját bevallása szerint, ha megfújják a sípot, és elindul a verseny, akkor érzi igazán jól magát.

„Nem arra van szükségem, hogy a könnyebb utat válasszam, hanem pontosan arra, hogy a nehezebbet – mert van rá időm, és mert az tart formában.” – mondja Bob.

bob hayesHayes előzetesen megtervezi, hogy mely versenyeken akar részt venni egy adott évben, de mindig edzettségi és egészségi állapotától függően dönt arról, hogy végül melyekbe vág bele.

Főként terepversenyeken indul, egészen az 5 km-es távoktól az 50 km-esekig.

Hayes edzésterve egészen különleges: alapvetően 3-4 alkalommal fut egy héten, 5-6 km-es távokat. Ha viszont extrém távú és terepviszonyú versenyre készül, akkor heti egyszer fut 5 órán keresztül, majd egy hétig regenerálódik.

Hayes nemcsak fut, hanem rendszeresen táncol, és legkedvesebb hobbija a kalligráfia.

A környezetében élők számára folyamatos inspirációt nyújt Bob életszemlélete. Mindig aktív, már reggel vágja a tűzifát és ellátja a farm állatait – az öregségről pedig egyszerűen nem beszél – mintha csak figyelmen kívül hagyná!

Bob 50 éven keresztül volt hűséges társa Ann-nek, aki látva férje futás iránti lelkesedését, csatlakozott hozzá. Éveken keresztül együtt edzettek és utaztak futóversenyről futóversenyre.

Ann a hetvenes éveit taposta, mikor Alzheimer-kóros lett. Ettől függetlenül nem hagyták abba az edzést, és utolsó, 30 km-es versenyüket úgy tették meg, hogy Bob végig a felesége mellett volt, aki gyakran elesett és egyedül el is tévedt volna. De kéz a kézben végigküzdötték a versenyt, és a végén dalolva-nevetve értek a célba.

Ez volt az utolsó közös versenyük, mert Ann állapota ezután gyors hanyatlásnak indult. Férje gondos otthoni ápolása ellenére alig egy év múlva örök búcsút kellett venniük egymástól.

Bob számára a futás ezután még fontosabbá vált: lélekben ilyenkor élhette át újra és újra a feleségével eltöltött csodás éveket és a futással eltöltött közös órákat. De volt valami, amit még adott neki a futás – az örömteli élet talán egyik legfontosabb hozzávalóját – az edzések és versenyek során egyre több és több barátra és ismerősre tett szert.

Mikor megkérdezik tőle, hogy melyik a kedvenc versenye, akkor azt válaszolja, hogy „A következő.”

bob_hayes-8_inartNem tervezi abbahagyni a futást a közeljövőben, és azt mondja: „Addig futok, amíg csak tudok. Nem vagyok benne biztos, hogy meddig tudom még csinálni, de nem hagyhatom abba, mert ha leállok, akkor az lesz a vég.”

A „The Hard Way” című dokumentumfilmet Erik Petersen és Jeremy Lurgio készítette, melynek csodálatos hangulata és természetesen mondanivalója is minden korosztályt megérint.

A filmet sajnos a blogon szerzői jogvédelmi okokból nem tudom közzétenni, de erre a linkre kattintva meg tudod nézni! Semmiképp se hagyd ki, mert tényleg nagyon szép és inspiráló alkotás. 🙂

Természetesen elismerem, hogy a legtöbben adottságaik és genetikai hátterünk miatt nem alkalmasak arra, hogy nyolcvanon fölül is futóversenyeken induljanak. Mégis olyan csodálatra méltó és példaértékű Bob élete, mert ő is ülhetne nyugodtan egész nap a babérjain, élhetne teljesen más életet. Azonban a kitartása és akarata ennél jóval többre teszi képessé.

Mikor életem első félmaratonján végig előttem vagy mögöttem haladt egy igencsak idős bácsi, akkor folyamatosan Bob járt az eszemben. Látszott, hogy az idős férfi igazi küzdelmet folytat a kilométerekkel – legalább olyan nagyot, mint én – ha nem nagyobbat. Érte talán még jobban aggódtam, mint magamért. Mikor beértem a célba, és fél perccel később azt hallottam, hogy bemondják, beérkezett a mezőny legidősebb, 80 éves, versenyzője, az volt ám az igazi öröm!

Nem, nem gondolom, hogy csak az a jó, ha valaki még dédiként is ultrafutó, ugyanakkor mélységesen tisztelem és csodálom az olyan embereket, mint amilyen Bob. És titkon remélem, hogy talán én is lehetek egyszer ilyen “szupernagyi”. 😉

A dokumentumfilm hivatalos oldalát itt nézheted meg, Erik Petersen fotós honlapját pedig itt érheted el.

Fotók forrásai: thehardwaydocumentary.com

Oszd meg Te is a boldogságot!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár