Pontosan egy évvel ezelőtt volt az egyetlen olyan hét, amikor nem gyűjtöttem örömket. Ennek az volt az oka, hogy ekkor veszítettem el egy számomra nagyon kedves családtagot.
Az utóbbi év folyamán rengeteget gondoltam rá, ezen a héten pedig nem volt nap, amikor ne jutott volna eszembe.
Érdekes, hogy mikor az ember visszagondol, képes teljesen újra élni az emlékeket.
Emlékszem, akkor is milyen szép volt a tavasz, a napsütés – és ez mennyire ellentétben volt a bennem élő sötét gondolatokkal.
Emlékszem, hogy aznap reggel éreztem először Tökmag mozgolódását a pocakban, mikor ő elment…
És arra is emlékszem, hogy milyen megnyugvást nyújtott a tavaszi virágok ültetése és a paradicsom palántázás, amikor erőt vett rajtam a szomorúság. Valahogy ez az újjászületés és az örök körforgás ígéretét hordozta magában.
Ezen a héten újra éltem ezeket az érzéseket, és reménykedtem, hogy ő is érzi most valahol, hogy gondolok rá.
Azon vívódtam, hogy miként is ünnepeljem a boldogságot egy ilyen héten! (Hiszen 20-a a boldogság világnapja.) Minél többet gondoltam erre, annál inkább megerősödött bennem, hogy a boldogságra szükségünk van – még akkor is, ha sokszor úgy érezzük, hogy nehezünkre esik a dolgok „napos oldalát” látni.
Mert mi értelme lenne az életnek a boldog, örömteli pillanatok nélkül? Szerintem az élet egyik értelme pontosan az, hogy rátaláljunk ezekre a pillanatokra. Ezért az emlékezés mellett pontosan így tettem én is. 🙂
♥ Verőfényes napsütésben Tökmaggal a kertben nézelődni (a hasamon volt hordozóban). Külön bónusz: miután elaludt, sikerült óvatosan letenni a kiságyába, és még ott is aludt kb. 45 percet! (A térdem és a derekam nagyon hálás volt ezért!)
♥ Végre-végre sikerült elültetnem az árvácskákat és boglárkákat (részben a gyerekek segítségével), amik már egy hete várakoztak arra, hogy a virágládákba kerüljenek. Most tavaszi pompában úszik az egész előkert. Turbó is segített – horkolásától igazán bensőséges lett a hangulat! 😉
♥ Hét elején barátnőmmel és kislányával találkozni, jót sétálni a babákkal, és „bűnözni” egyet a McDonald’s teraszán, míg a gyerekek a babakocsiban aludták az igazak álmát.
♥ Elvetni a retek magokat a veteményesbe (Kismanó segítségével – nem volt egyszerű!). Kicsit megkésve ugyan, de jobb későn, mint soha!
♥ Átaludni egy éjszakát!!! Tökmag ezen a héten végre kétszer is átaludta az éjszakát, azaz este 8-9-től aludt fél 6-ig ébredés nélkül. Fél 6-kor pedig nagy vidáman visszaaludt egy jóleső „falatozás” után. A két éjszakából egyszer tudtam én is aludni, ekkor nem voltak itthon a fiúk (három gyerek mellett azért elég nagy az esélye annak, hogy valaki felébresszen…)
♥ Reggeli kávét inni és bejegyzést írogatni, miután kipihenten ébredtem fél 6-kor.
♥ Napfogyatkozást megcsodálni apukámmal, aki csinált pár szuper képet rólunk és persze magáról a jelenségről is. Most mondhatnám, hogy Tökmag olyan kis szép volt, ahogyan a hordozóban aludt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem… 😉
♥ Március 20-án konstatálni, hogy ez a nap több szempontból is fantasztikus. 1. Végre hivatalosan is itt a TAVASZ! 2. A boldogság világnapja volt, melynek alkalmából ezrek osztották meg fotók és idézetek formájában a boldogságot #InternationalDayOfHappiness 3. Aznap volt a Macaron nap is, melyet sajnos nem tudtam idén méltóképp ünnepelni, mert nem volt rá módom, hogy szerezzek (egyik) kedvenc édességemből, és sütni sem volt időm. Talán majd jövőre!
♥ A boldogság világnapja alkalmából nyereményjátékot hirdetni, ami még mindig tart (egészen pontosan jövő péntekig), úgyhogy szeretettel várom a hozzászólásokat!!
♥ Nagymanó beteg volt pár napig, és itthon volt velem. Bár emiatt nagyon sűrűek voltak a napok, mégis csodás volt vele itthon. Egész nap csak olvadoztam és nevettem azon a sok édes dolgon, amit mondott. (Például: „Nekem is volt már olyan, mikor nem ízlett az almalé. Tudod, amikor sejtek voltak benne.” – a rostokra célzott) 😀
♥ Hétköznap napközben a játszótérre menni Nagymanóval és Tökmaggal, ami ilyenkor teljesen üres. A baba aludt egy nagyot, mi pedig játszottunk és beszélgettünk – közösen lábat lógattunk. 😉
♥ Nagymanó biciklijéről ünnepélyesen leszereltük a pótkerekeket – az ő kérésére! Először egy partvisnyéllel megtámasztva kerekeztünk fel s alá az utcán, majd tíz perc elteltével már egyedül száguldozott oda-vissza! Majd jókedvűen újságolta: „Anya, sokkal könnyebb gyorsan biciklizni, mert oldalról megtart a szél!” ♥
♥ Amikor Kismanó azt mondja reggel az ágyban: „Szeretem Apát, meg Téged is. Szeretem az egész családomat.” Ez nagy dolog, mert ő nem a szavak embere, ha az érzelmekről van szó! ♥
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
