Majd egy éven keresztül gyűjtögettem blogbejegyzések formájában boldogságtervem „összetevőit”, ezután pedig sokáig a boldog otthon „hozzávalóival” foglalkoztam. Őszintén mondhatom, hogy sikerült képbe kerülnöm azzal kapcsolatban, hogy mi teszi igazán boldoggá az embert (vagy legalábbis a legtöbb embert).
Egy pont – ami talán a legfontosabb – mégis kimaradt. Erre Gretchen Rubin „Happier At Home” (Otthon, boldogabban) című könyvének utolsó fejezetét olvasva döbbentem rá.
Ez pedig nem más, mint a következő gondolat: „Most van most!”.
Tudom, hogy minden boldogságról szóló cikk vagy könyv elsüti azokat a frázisokat, hogy „élj a mának” vagy „élvezd a percet”, netalántán azt, hogy „éld át a pillanatot”. Erről már érintőlegesen én is számtalanszor írtam (lásd itt, itt és itt).
Mégis, erre a hihetetlenül egyszerű dologra csak akkor leszünk képesek, ha vesszük a fáradtságot, és átgondoljuk, hogy ez valójában mit is jelent. Itt pedig némi szentimentális kitérő következik.
Egyik este a babaruhákat vasalgatva azt kérdeztem Férjtől: „Előfordult már Veled olyan, hogy nosztalgiát éreztél a jelen pillanattal kapcsolatban?”
Kis fáziskéséssel felém fordult a számítógéptől, majd értetlenül annyit mondott: „Nem.” Ebben a nemben persze benne volt az a szokásos lemondó hangsúly, hogy már megint mit filozofálgat az asszony, talán nem kellene ennyit gondolkodnia, és járt hozzá egy „nem értem, hogy miről is beszélsz” sóhaj. 😉
Ezután lelkes hallgatóság híján inkább magamban folytattam eme érdekes gondolatmenetet, miközben Tökmag kisebbnél kisebb ruhadarabjait rendezgettem szép kupacokba.
Hadd kérdezzem meg Tőled: Veled előfordult már? Várj, megmagyarázom, hogy pontosan mit is értek ez alatt.
Vannak pillanatok az életben (és szerintem minél több ilyen akad, annál boldogabbnak érezheti magát az ember), amikor legszívesebben megállítanád az időt. Amikor úgy érzed, elérkezett az a pillanat, amire mindig is vágytál.
Ez az a bizonyos „itt és most” érzés – az elégedettség, a harmónia, a szeretet érzése. (Hogy ez az érzés miért pont a vasalás közben kapott el, azt ne kérdezd.)
Az az érdekes ezekben a momentumokban, hogy abban a pillanatban, hogy boldognak érzed magad, rádöbbensz: ennek a percnek is vége szakad egyszer, és akár pár nap távlatában ez nem lesz más, csupán egy szép emlék, melyet a szívedben őrzöl.
Ez pedig amolyan keserédességet ad annak a bizonyos boldog pillanatnak. De talán pont ez a jelen-nosztalgia teszi oly értékessé az ember életének ezen perceit!
Leginkább a gyermekeim születésével döbbentem rá ennek a jelentőségére. Hiszen nincs az idő múlásának ékesebb bizonyítéka annál, mint hogy miként cseperednek, fejlődnek gyermekeink. (Mert ugye mi nem öregszünk, nem igaz? 😉 )
Egyik pillanatban még domborodik az ember pocakja, a másikban már a karjaiban tartja újszülött gyermekét, a következőben pedig már kézen fogva kíséri az óvodába, és a többi.
Ősszel szoktam ezen legtöbbet filozofálni, ami amolyan „második újévként” funkcionál az ember életében. Ilyenkor kezdődik az óvoda, az iskola, a kemény munka, vége az önfeledt nyaralásnak, az egyre zordabb idő érkezésével pedig az ember hajlamos kicsit befelé fordulni. Ilyenkor szinte mindenki egy emberként kiált föl: „Hogy elszállt ez a nyár is! Hiszen még csak most kezdődött! Még alig élveztem!”.
Szeptember elején döbbentem rá, hogy vége a bölcsődés korszaknak – már Kismanó is „nagy” ovis, nem megyünk többet velük reggelenként a bölcsibe, ahol olyan féltő gondoskodással vették őket körül éveken át.
Tökmag várása és érkezése még inkább rádöbbentett annak jelentőségére, hogy most van itt az idő, hogy boldog legyek.
Nem akkor, mikor már nem fáj majd a derekam a hasamat lehúzó tehertől. Nem akkor, amikor majd nem ég olyan kegyetlenül a gyomrom (egész terhesség alatt kínzott a gyomorégés). Nem akkor, amikor már jobb formában leszek a szülés után. Nem akkor, amikor már nem sír föl a baba éjjelente, vagy amikor majd nem kell pár óránként pelenkázni.
Hanem most. Most, amikor nyíló értelmét tükröző nagy szemeivel rám néz. Most, amikor elégedetten cuppog evés után. Most, amikor beleszagolhatok a babaillatú nyakába. Most, amikor még egészen apró kezét simogathatom.
Milyen érdekes az emberi természet! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az igaz boldogságot keresnünk kell.
Van, aki egy életen át keresi, és egy bizonyos jövőbeli eseményhez köti. „Boldog leszek, ha lefogyok.” „Boldog leszek, ha megkapom azt az állást, ha lediplomázom, ha végre lesz állandó kapcsolatom, ha lesz családom, stb.”
Természetesen az ember boldog, ha eléri a céljait, megvalósítja az álmait. De nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az igaz boldogság a mindennapokban rejlik – nem feltétlenül érkezik megvilágosodásként, vagy dobpergéssel és tapssal kísért siker formájában.
Ha ezt a gondolatot valóban képesek vagyunk felfogni, és magunkévá tenni, akkor nem kell arra várnunk, hogy ránk találjon a boldogság. Akkor nem lesz arra szükségünk, hogy az élet „nagy” pillanataira várjunk, mert rádöbbenünk arra, hogy itt és most van az a pillanat – azaz most van most!
Amikor kimerülten hazaérkezel az újszülött csöppséggel a kórházból, amikor az őszi erdőben a kutyáddal gázolsz az avarban, amikor jól elvégzel egy feladatot, amit rád bíznak, amikor úszol a hűs Balatonban, amikor érzed, hogy szeretnek, és Te viszontszeretsz, amikor jó érzéssel tölt el, hogy önzetlenül segítesz valakinek. A listát pedig még hosszú oldalakon keresztül folytathatnám.
Ilyenkor érdemes egyetlen pici pillanatra megállnod, és belegondolnod: „Ez a boldogság – itt és most.” Mégis mi kell még?!
Ezen gondolatmenet tükrében a legtöbb hétköznapi gond elveszíti jelentőségét, és számos esetben rájössz, a bolhából csináltál elefántot (ha velem ez nem fordul elő minden nap, akkor soha!).
Ha megfogadod ezt az egyszerű, mégis rettentően fontos tanácsot, akkor leszel képes rá, hogy a Neked kiszabott idő leteltével visszanézz, és azt mondd: „Nem halogattam a boldogságot, hanem tettem érte, hogy megtaláljam és átéljem. Ha újra kéne kezdenem, akkor sem csinálnám másképp.”
Márpedig mindannyian erre vágyunk titkon, nem igaz?
Fotók forrásai sorrendben: smetonaphoto.com, erinheartscourt.com, para56.tumblr.com, finanzaonline.com
“Boldogságterv #43: Most van most!” - 13 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Én pont ma éreztem ezt, amiről írtál, teregetés közben.
Amikor szép sorjában rakosgattam a szárítóra az összes családtagom ruhadarabjait.
Talán azért, mert mindig arra gondoltam, akinek a ruháját éppen érintettem, nem tudom.
A nap is éppen sütött és minden olyan csöndes volt.
Aztán véget ért a pillanat, de mégsem 🙂
Igen, érdekes módon teregetés közben – ha épp nem rohanok – akkor nekem is támadnak ilyen kellemes gondolataim. Jó végignézni a családtagok kisebb-nagyobb (most végképp jó nagy méretkülönbségek vannak!) ruhadarabjain… 🙂
Szia Anni!
Nagyon vártam már ezt a bejegyzést és nagyon jó volt olvasni. 🙂
Vannak olyan pillanatok és helyzetek amikor csak később jössz rá jobb lett volna megélni, de ez nem baj mert ezekből tanulunk. Ha rá jössz, hogy a Most-ban vagy akkor azt jelenti azon kevés emberek közé tartozol akik TUDATOSAN élik az életüket.
Akik azt mondják: Boldog leszek HA lefogyok, boldog leszek HA megveszem azt az autót, boldog leszek HA férjhez megyek átteszik a boldogságukat a jövőbe és az majd HA egyszer teljesül……. (nem szabad, MOST kell élni)
Minden ember a gondolataival teremti meg a jövőjét. Minden gondolat ami a fejünkben az képet valóságot alkot az életünkben. Ezért fontos a Most!, mert nem mindegy mit mondasz és hogy mondod. Mit teszel és mit akarsz…..
Elmesélek egy töredéket az életemből miért is fontosak a gondolataink.
Tudom Neked Anni fájni fog, de kérlek bocsáss meg nekem mert a végére érteni fogod miért is írtam le.
Az egész azzal kezdődött hogy és lottózóban dolgozom és volt egy sorsjegy aminek a képén egy Yorkshire Terrier képe volt. Én akkor eldöntöttem akarok egy ilyen kiskutyát magamnak. Mindegy hogy, de egyszer biztos lesz egy ilyen kutyám. Kitettem a képét a kívánság falamra és nem is foglalkoztam vele. el is felejtettem.
Tavaly (2013) megérett bennem a gondolat, hogy kisbabát szeretnék. Meg is tettem mindent ezért. Kiszámoltam mikor van pete érésem és sikerült. Pozitív lett a teszt. 🙂
2014.02.14-én mentő vitt kórházba hasi fájdalmakkal.
Méhen kívüli terhesség miatt eltávolították a bal oldali pete vezetéket. Mindenki azzal vigasztalt kétszer nem lehet ugyan abba a folyó vízbe lépni, ott a másik oldal sikerülni fog. 🙂
Nem adtam fel. Vissza ültem a lóra. Újra pozitív lett a terhességi teszt. 🙂
2014.06.19-én elhalt a terhesség, nem volt szívhang. Elment. De én nem adtam fel. ok. 3 hónap pihi és lesz baba.
Akartam. Majd újra pozitív lett a teszt.
2014.09.11-én méhen kívüli terhesség miatt eltávolították a jobb oldali vezetéket is. Itt azt éreztem vége. Nincs tovább.
Nincs értelme a testemnek. Az életemnek. Nem vagyok nő.
Összeomlottam. Mindenkit okoltam és minden nap sírtam. Csak sírtam, babás pelusos reklámokon. Babákon. Pocakos lányokon. Nem múlt el a sírás és azt éreztem én ebbe beleőrülök. Kell EGY KISKUTYA!!!! 🙂
Kell egy kutya akinek szüksége van rám. aki jön utánam és kellek neki. Akivel foglalkozni kell. 🙂
Aki betölti ezt az űrt.
Ma itt van a kezemben. Asso-nak hívják. 2éves kislány yorkie. 1éves korában ajándékba kaptam egy tenyésztőtől.
A mai napig emlékszem az első pillanatra amikor a kezembe ült, amikor hozzám bújt. 🙂
És Ő Asso mindenben velem volt. Érezte mikor van rá szükségem, mikor kell hogy oda bújjon. Megmentette az életemet.
Emlékszel még, hogy kezdtem el a történetet? 🙂
Nekem kell egy kiskutya…. mindegy….valahogy….lesz. 🙂
De nem adtam fel a lombik programot sem.
Szépen apránként készülök rá. 🙂
Tudom, hogy minden vizsgálat az én célom érdekében történik és ennek minden pillanatát meg akarom élni, 🙂
Minden fájdalmával és boldogságával, mert ha majd újra pozitív lesz a tesztem semmiről nem akarok lemaradni.
Ezért fontos minden pillanat. 🙂
A múltból tanult leckék miatt. 🙂
Kérlek bocsáss meg nekem ha elszomorítottalak. Azért nem szoktam beszélni róla mert nem akarok senkit bántani.
De vannak csodák, véletlenek nem. De csodák igen!
És nekem lesz még a karomban a gyermekem. 🙂 Érzem.
De ehhez talán fel kellett nőnöm. 🙂
MOST-már minden pillanat fontos. Annyira mint a mai. 🙂
Hogy minden reggel azzal kezdek megnézem az oldalad mert jó itt lenni. 🙂
Köszönöm. 🙂
Tündi
Tündi, ez tényleg rettenetes, amit leírtál. 🙁 Nagyon sajnálom, fogalmam sem lehet róla, hogy ez milyen szörnyű lehet, de gyanítom, hogy én is hasonlóképp reagáltam volna a helyzetre, mint Te. Épp ezért érzem sokszor, mikor a gyerekekkel kapcsolatos boldogságomról posztolok, hogy vajon az milyen érzelmeket kelt másokban? Feltétlenül jót? Többször is gondoltam már rá, hogy annak milyen rossz lehet olvasni, aki nagyon vágyik egy kisbabára de (még) nem jön össze a dolog. Aztán mindig arra a következtetésre jutok, hogy így nagyon sok pozitív élménytől fosztanám meg az olvasókat, mert nekem tényleg a legtöbb boldogságot a gyerekeim adják…
Visszatérve Rád, nagyon szuper, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá, és így is kell! (Persze tudom, hogy könnyebb mondani, mint megtenni.) De rengeteg nőnek sikerült a lombik (van nekem is közeli barátnőm, aki jó példa erre), ha nem is elsőre, de másodikra vagy harmadikra. És azok a nők szerintem még jobban értékelik, hogy ott a kisbabájuk, talán még extrémebb boldogságot élnek át, mint akiknek minden erőfeszítés nélkül sikerült. Úgyhogy gondolj arra, hogy megéri a sok szenvedést és megpróbáltatást, mert amit a végén kapsz, az a tiszta boldogság! 😀
Elírtam a dátumokat. Bocsi.
2013.02.14
2013.06.19
2013.09.11.
Assot 2013.11.02-án kaptuk.
Bocsi.
Tündi hozzászólása nagyon megérintett, és egyben meghatott. Bizonyos, hogy sokan erőt meríthetn(né)nek történetéből. Mindannyian, akik olvassuk szorítunk, és tudjuk, hogy sikerülni fog!
Sziasztok!
Én ma találtam erre a blogra, de úgy gondolom, hogy rendszeres olvasó leszek, hiszen mindenkinek kell a napjában egy-egy pozitív gondolat.
Rengetegszer mondtam már másoknak, hogy a híreket utálom hallgatni, mert csak a rossz dolgokat mondják, alig van jó hír.
A cikked elolvasása után rádöbbentem arra, talán az embernek érdemes lenne akár egy rövid ideig is írni naplót, így rögzítve és szembesítve magunkat azzal, hogy mennyi pozitívum is történik velünk nap, mint nap. (Persze tudatosan észrevenni is elég.) Sokan nagyon besavanyodnak, csak negatív dolgokat mondanak, hallanak meg, a pozitív dolgok elsuhannak az emberek mellett, pedig minden apró boldog pillanatot érdemes lenne megélni! 🙂
Én egy recepción dolgozok és már jó ideje észrevettem azt, hogy az embereknek jobban indul a napjuk, ha mosolygok rájuk és esetleg egy-két kedves szóval illetem őket, persze nem szeretek hazudni, szóval csak az igazat mondom, így korrekt. Mert ugye egy nőnek jól esik, ha megdicsérik, ha csinos, ha jó a frizurája, a férfiak is tudnak elegánsan felöltözni, fessen kinézni, bármilyen pozitív jellegű gondolat tud segíteni abban, hogy jól induljon a nap.
Ami biztos az az, hogy mosolyogni kell és észreveszed, hogy mások is visszamosolyognak rád, szuper érzés ez is, ha nem is óriási boldogság, de megszépítik az ember mindennapjait!
Tündi!
Csodálom a pozitivitásod és hiszem, hogy sikerülni fog minden, vagy mondhatnám úgy is, hogy bármi, amihez ilyen pozitívan állsz hozzá! Komolyan mondom, hogy becsüllek érte! Nagy erőt adsz másoknak is a hozzáállásoddal! Nekem is! Köszönöm és sok boldogságot kívánok! 😉
Anni!
Csak így tovább! Csakis pozitívan! 😀
Szia Ági! Üdv a blogon! Örülök, hogy megtaláltál! 🙂 Jó, hogy írtál a saját tapasztalataidról – én valamelyik nap egy Facebook megosztáson keresztül egy olyan postásról olvastam, aki önként készít örömkártyákat mindenféle idézetekkel és mondásokkal, és azt osztogatja minden egyes házban, ahová küldeményt visz! Milyen jó, hogy vannak ilyen emberek! Az ő célja is az, hogy szebbé tegye embertársai napjait – és legtöbbször sikerül is.
Sziasztok! Én is ma találtam rá erre a blogra és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Jó ideje böngészem már az internetet, keresve pozitív megerősítő cikkeket, bejegyzéseket, történeteket. Nagy szükségem van nekem is most ilyenekre… Sajnos az én történetem sem egy leányálom. Idén májusban férjemmel együtt elveszítettünk szinte mindent, amit addig felépítettünk egyik napról a másikra apósom és a sógorom közbenjárásával… a részletekkel nem traktálnék senkit, annyi a lényeg, hogy azóta rendőrségre, bíróságra, ügyvédről-ügyvédre járunk, szinte semmi eséllyel. Azóta már csúnyán átvertek minket mások is anyagilag, úgyhogy még a félretett pénzünk nagy része is már csak a múlté… nagyon gonoszak az emberek sajnos, ha bajod van, és látják rajtad, hogy kiszolgáltatott vagy, még rúgnak rajtad egyet, biztos, ami biztos, érezd magad teljesen elpusztítva.
Nagyon sokat sírok azóta, előjött a pánikbetegség is nálam, de próbálom kordában tartani.
De néha, ha pár órára is, kitisztul a lelkem és hálát adok azért, mert van két gyönyörű egészséges lányom, szerető és egészséges férjem, van hol laknunk, van autónk, nincs hitelünk, élnek a szüleim, vannak barátaink és ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy tulajdonképp miért is sírok én??? Hisz amit elvettek tőlünk, az – talán – sok-sok idővel pótolható. A szeretteim pedig itt maradtak nekem bázisnak és ettől nem kell több. Persze, nagyon nehéz pozitívan látni a dolgokat, amikor nagyon mélyen vagy, nekem sajnos nem is szokott sikerülni. Csapongok. De most azon vagyok, hogy megpróbáljak talpra állni, erőt megfeszítve túljutni ezen a rémálmon és egyszer talán megint olyan” jóllétben” fogunk élni, mint azelőtt. Én is próbálom a vonzás törvényét használni, de valljuk be, ez tényleg csak a legkitartóbbaknak sikerül. Mindenesetre küzdök minden nap, hogy nekem is sikerüljön és elmondhassam, hogy egy vagyok azok közül, aki hittel és kitartással elérte, amit kitűzött maga elé…
Köszönöm, hogy ezt leírhattam. Máris kicsit jobb.
Örülök, hogy idetaláltál, üdvözöllek a Napi Boldogságon! Valóban fontos, hogy pozitívan állj a jövőhöz, és értékeld azt, amid van. Például egészség, amire nagyon sokan minden anyagi javukat odaadnák… Próbálj mindig a jóra koncentrálni, és a jövőbe nézni – méghozzá derűvel, hittel. Tudom, hogy ez irtó nehéz, de hiszek benne, hogy képesek vagyunk saját gondolatainkat megváltoztatni, és ezáltal a globális hozzáállásunkat javítani. Ami viszont a mindennapjainkat teszi könnyebbé, boldogabbá. Sok sikert és boldogságot kívánok Neked!
Köszönöm Kedves Anni!
Sziasztok! Én is most találtam rá erre az oldalra és máris kibőgtem a szememet Tündi történetén. Saját tapasztalatból írom: soha nem feladni, semmilyen célt. Én olyan dolgokat értem el az életben, amit józan ésszel lehetetlen lett volna. De a vonzás törvénye működik, én megtapasztaltam. Hinni kell, bízni és mindent megtenni azért amit el szeretnénk érni. Menni fog. A boldogság szerintem apró pillanatokból áll, amikor érzünk valami furcsa kellemes érzést. Mondjuk egy kiskutya simogatása alatt. Vagy akkor, amikor elolvasok egy szomorú történetet és azt gondolom, de jó nekem. De jó nekem, hogy ehhez képest az én problémám semmi. Micsoda hülyeség, hogy azon bosszankodom, a hűtőszerelő 3 hónapja nem szereli meg a készüléket. Na és? Az életben a sok apró örömöt kell átélni. Nekem is volt egy kutyusom. Az utolsó két évben már beteg volt. Minden nap úgy simogattam meg, hogy de jó, hogy még itt van nekem. És boldogságot éreztem. Ezek a pillanatok adják az élet szép oldalát. Örülök, hogy hasonló gondolkodású embereket találok ezen az oldalon.
Örülök, hogy idetaláltál. 🙂 A „minden relatív” megközelítést én is sokat alkalmazom, és mindig rádöbbenek, hogy az én problémáim mennyire eltörpülnek másoké mellett. Pl. mikor azon szomorkodom, hogy -10-es dioptriás a szemem, és szemüveggel még így sem látok tökéletesen (a lencsét meg nehezen bírja a szemem), akkor eszembe jut, hogy más mit nem adna azért, hogy egyáltalán lásson!