Quote 6„A boldogság utazás, nem a végállomás.”

Egy gondolat, melyet százszor újrafogalmaztak, ideológiákat gyártottak köré, nagyon bonyolultan hangzik, mégis pofonegyszerű!

Sokan vagyunk úgy vele, hogy a boldogságot függővé tesszük egy-egy majd a jövőben bekövetkező eseménytől. Ha majd lefogyok… Ha majd felvesznek ebbe az iskolába/erre a munkahelyre… Ha megveszem magamnak azt az autót… Ha majd megtanultam angolul… És még lehetne sokáig sorolni. Ilyenkor úgy érezzük, jogosan vagyunk boldogtalanok, hiszen nem értük még el azt az állapotot, melyben véleményünk szerint azok lennénk.

Teljesen rendben van, ha az ember célokat tűz ki maga elé az életben, mert célok, és a velük járó fejlődés nélkül tényleg nem lennénk boldogok. De nagyon fontos, hogy ne feledjük, a boldogság eléréséhez vezető út sokszor több derűt és örömöt tartogat, mint maga a boldogsághoz érkezés.

Erre nagyon jó példa, hogy szenvedélyesen szeretek vendégségeket, összejöveteleket szervezni barátoknak, családtagoknak, különféle alkalmakra (születésnap, évfordulók, halloween, stb.).

Ilyenkor előfordul, hogy már egy hónappal az esemény előtt gondolkodni kezdek, mit főzök majd, hogyan dekorálom a lakást vagy éppen milyen jelmezzel készülök (imádom a jelmezes bulikat!).

A vendégség előtt meghívót küldök a pontos részletekkel, aztán mikor kikristályosodik a menü, elkezdem beszerezni a hozzávalókat, listát írok a teendőkről, beosztom őket az esemény előtti három napra.

Maga a folyamat szórakoztat, bár tény, hogy a vége felé frusztrál is! Menetrendszerűen a buli előtt egy nappal becsavarodom, mikor: 1. Rájövök, hogy túlvállaltam magam. Ilyenkor Férj még rátesz egy lapáttal, mert igaz, hogy segít, de nem felejti el megjegyezni, hogy mindennek van határa, még a perfekcionizmusnak is… Ilyenkor igazat kell adnom, de ez nem vigasztal, sőt…! 2. Nem várt esemény következik be, pl. nem lehet egy bizonyos nagyon fontos hozzávalót beszerezni, vagy esetleg uram bocsá’ elfelejtettem megvenni (ilyenkor szegény Férj kocsiba vágja magát, és száguld a hiányzó vaj esetleg tejszín mennyiségért…), beteg lesz valamelyik gyerek, vagy esetleg rossz a jelmez, amit beszereztünk.

free to be happyApropó, jelmez! Tavaly a halloween-i bulira Férj úgy döntött, Darth Vader-nek öltözik a gyerekek (és persze saját!) szórakoztatására. A vendégek érkezése előtt 10 perccel bontotta ki a csomagot (jellemző!), és kezdett öltözködni. Azaz kezdett volna, mert az üzletből véletlenül a 12 éveseknek való méretet hoztuk el, (pedig a boltban még fel is próbálta, melyik felnőtt méret jó neki!). Na, akkor bosszankodtam ám rendesen! Aztán pár perc mérgelődés után leállítottam magam, és megpróbáltam a dolgok jó oldalát nézni. A gyerekek majd örülnek még ennek a jelmeznek egyszer, és persze ennél történhetnek nagyobb katasztrófák is! 😉

A vendégség alatt megy a lótás-futás, szervírozás, utolsó simítások, miközben persze jól is érzem magam. Mikor elérünk a végéhez, (és milyen gyorsan repül ilyenkor az idő!) akkor elégedetten hátradőlök, hogy megint valami emlékezeteset alkottam, mindenki jól érezte magát, isteniek voltak az ételek, a gyerekek is jót játszottak. Na, erre mondja valaki, hogy nem a „folyamattól” érzi jól magát az ember! Ugyanakkor a feszült pillanatokban igenis kicsit érdemes lenne „kívülről” szemlélnem az eseményeket, és figyelmeztetni magam, hogy ha idegeskedem, pont a lényegtől fosztom meg magam: az élvezettől!

Még egyszer, logikusan végiggondolva, elég kevés boldog percünk lenne, ha csupán a célokhoz érkezés nyújtana örömöt. Mikor az ember futóversenyre edz, igaz, hogy a végső állomás a fő cél, de heti, sőt napi célokat is el kell közben érnie. Ezek a lépésről lépésre megszerzett sikerélmények adják a boldogságot addig, amíg el nem érkezünk ahhoz a naphoz, mikor jön a nagy megmérettetés, és elérhetjük a végső „katarzis élményt”. Utána abbahagyjuk a futást? Nem! Folytatjuk, és edzünk a következő versenyre. Azért, mert a fejlődés, a célhoz közeledés érzése is boldogsággal jár.

Gretchen Rubin erről a boldogságfogadalomról így ír: „Amikor túl erősen koncentrálok arra a jövőbeli, feltételezett boldogságra, amely a célban vár, arra intem magam: „Örülj most!” Ha tudok örülni a jelennek, nem kell arra a boldogságra számítanom, ami a jövőben vár rám (vagy nem vár).”

scrabbleMagyarul, ha nehézségekbe ütközünk célunkhoz vezető hadjáratunk folyamán, akkor érdemes megállni egy lélegzetvétel erejéig, és azt mondani magunknak: „Örülj most!”. És ekkor felsorakoztathatjuk azt a sok mindent, aminek örülhetünk.

Ezen a héten erre fogok koncentrálni, és meglátom, milyen hatással van rám. Ha a gyerekek miatt rosszul alszom éjjel, akkor reggel örülni fogok annak, hogy milyen édesek ilyen kicsinek. Pár év múlva már nem keltenek éjszaka, de akkor majd a tinédzser kor szépségeitől tör ki majd a frász! Ha nem sikerül mindent kipipálni a tennivaló listámon, ahelyett, hogy rosszul érezném magam, megszámolom, hány tételt pipáltam ki, és elégedett leszek, hogy egyre közelebb vagyok a lista végéhez. Ha nem megy olyan jól a lovaglás, nem azon kesergek, hogy én vagyok a legbénább a lovardában, hanem emlékeztetem magam, hogy egy évvel ezelőtt honnan kezdtem, és most hol tartok. És így tovább!

Ha van kedved, próbáld ki Te is!

Te mennyire éled meg MOST a boldogságot? Te is észreveszed magadon, hogy sokszor a célhoz elérés boldogítóbb, mint maga a megérkezés?

Képek forrásai sorrendben: Joo Joo via Flickr, http://www.homedecorators.com, http://www.scrabbletheart.com

“Boldoságterv #9: Örülj most!” - 1 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Számomra ismerős érzés, hogy valamilyen nagyon várt esemény után kicsit „nihil” érzés száll meg. Ilyenkor újabbb célt tűzök magam elé, vagy újabb nagy eseményt várok, és annak kezdek örülni. Van egy nagyon híres magyar tudós boldogság kutató Csíkszentmihályi Mihály, akinek világhírű munkája az úgynevezett FLOW ELMÉLET írja le ezt a folyamatot.
    Én most jöttem meg egy utazásról, amit nagyon-nagyon vártam, és nagyon-nagyon készültem rá, de már készülök egy következőre 🙂

    Puszi mindenkinek: A.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .