A mai nappal hivatalosan is itt az ősz! Ennek örömére gondoltam, hogy megleplek megint egy nyereményjátékkal. 🙂

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de amint kicsit csökken kint a hőmérséklet, fújni kezd a szél, és csapkodja az ablakot az eső, jóleső érzéssel forralok vizet egy jó bögre teához. Idén ez már egy augusztus végi napon megtörtént (Férj gúnyos vigyorral az arcán kérdezte: „Mi az, Neked már itt az ősz?!”). Most viszont már joggal kérdezhetem a családot: Ki kér egy jó kis teát? 😀

Éppen ezért az alábbi három teás szettet szeretném kisorsolni, melyek mindegyike egy kicsit más stílust képvisel.

őszi 1

Mindegyik készlet egy-egy porcelán teásbögrét, egy porcelán filtertartót és egy fém teafű tojást tartalmaz.

Így a szett használható filteres teafüves teázáshoz is. 😀

Az első szett igazi angol stílusú, ötórai teákat idéző designt képvisel. Gyönyörűek azok a rózsák!

A második tökéletes választás egy jó sütemény mellé – a színes cupcake-ekkel igazi nőcis hangulatot csempész a konyhádba.

A harmadik pedig tavaszias-nyárias hangulatú szett, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy orgona vagy hortenzia van rajta? Szerinted? Mindenesetre nagyon bájos a kis pillangókkal…

ősz 3

Ahhoz, hogy megnyerd a szettek egyikét, nem kell más tenned, mint hogy válaszolj a bejegyzés végén hozzászólásban az alábbi kérdésre:

Te miért szereted az őszt?

Minél több dolgot írsz, annál jobban fogok örülni a válaszodnak. 😉

őszi 4

A hozzászólások határideje 2014. október 1-je, éjfél.

Sok sikert kívánok a játékhoz! 🙂

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül egy szerencsés nyertest sorsolok a random.org segítségével, majd a nyertest 2014. október 2-3. között értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed). A nyertes nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben.

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi lakhellyel rendelkező olvasók vehetnek részt.

“Őszi nyereményjáték!” - 64 hozzászólás

  1. Nagyon-nagyon tetszik mind a három teás szett 🙂 !!! Bármelyiket szívesen elfogadnám 🙂 Már ki is gondoltam, milyen teát fogyasztanék belőle….

      • Mert gyönyörűek ilyenkor a színek és nyugodtan lehet déli órákra is szabadba programot tervezni, nem kell attól félni, h az ember hőgutát kap.
        Mert elcsendesednek a nyaralóhelyek de még élvezetes, hosszú, napsütéses napokat tartogat a szeptember, ilyenkor, kicsit délebbre még a tenger is kellemes meleg.

    • MIÉRT is szeretem az őszt ?
      „…..szép mint mindig énnekem./ Tudja Isten, hogy mi okból szeretem…?de szeretem.”
      A gyönyőrű színkavalkád rabul ejt…. a szél borzolja a hajamat…. az eső kopogtat az ablakon…. megérik az egyik kedvenc gyümölcsöm: a szőlő…..sétálhatok az avarban…..és nem utolsó sorban …..ősszel születtem…..
      Köszönöm.

    • Az őszt leginkább a hangulata miatt szeretem.Sokáig hittem azt,hogy”elérkezik a szomorkás idő”.
      Úgy éreztem,lehangoló.
      Aztán rájöttem,hogy minden a felfogásunkon múlik.Az ősz akkor is beköszönt ha esetleg nem örülünk neki.Tehát azt mondom,érdemes boldogan várni!
      Én ilyenkor (is) szoktam nagytakarítást tartani itthon,magam körül. Kidekorálom azokat a helységeket,ahol a legtöbbet tartózkodom.Ebben a család is segít,és szeretem az ezt megelőző kreatív készülődést.Vidám csapatmunka.
      Egy kellemes séta közben diókat,makkokat,színes faleveleket szedünk. Remekül lehet vele díszíteni bárhol,bármit.
      Szeretem a fákról hulló leveleket csodálni a parkban,kellemesen feltölt ha a barátaimmal sétálhatok,esetleg a testvéremmel futunk a közeli erdőben.Az idő sosem lehet kifogás,főleg akkor nem amikor ilyen szép a természet.
      Jólesik az őszi szünidő,pihenhetünk és feltöltődhetünk…

      Ki ne szeretné a lehulló faleveleket feldobni,majd nézni amint a földre hull…
      Az önfeledten játszadozó gyermekek kacagása…
      A kötött pulóverek,forró teák hangulata…Egy”lelkizős”délutánon vidítani egymást,mikor kint az eső hull…
      Sok költőt megihletett ez a csodálatos évszak,amiért külön hálás vagyok.
      Ilyenkor is ugyanolyan öröm élni!Találjuk meg a boldogságot a részletekben,az apró dolgokban.

  2. Kedves Anni,
    gyönyörűek a készletek, nagyon örülnék bármelyiknek.
    Nagyon szeretem az őszt, főleg a napsütéses, mégis kissé hűvös időjárást, amikor már jól esik egy puha takaróba/sálba burkolózni, kuckózni, teázni, vagy éppen hosszú sétákat tenni.
    Szeretem figyelni a pirosodó csipkebogyót, a sárguló leveleket, terméseket gyűjteni, őszi dekorációt készíteni, krémleveseket főzni, színes, meleg kardigánokat viselni, a szobából nézni a vihart, beszippantani az eső utáni illatot, és – főként mivel most már a katedra másik oldalán állok -, az iskolakezdést is szeretem.
    A blogodat olvasni pedig tavasszal-télen-ősszel-nyáron egyaránt szeretem. 🙂
    Üdv,
    Anna

  3. Még a tavaly készítettem egy illusztrációt arról, hogy miért szeretem az őszt, ami egyébként a kedvenc évszakom 😀

    Most szavakba is foglalom: az intenzív illatok (gyümölcsök, száraz vagy nedves avar, reggeli-esti levegő), színes falevelek, meleg sálak és pulcsik, a varjak kárrogása, az omlós sütőtök mindenféle változatban, almaszedés, diószedés, dísztökök, őszi dekorációk, hosszú séták az erdőben a verőfényes napsütésben, forró italok (kávé, forrócsoki, tea, levesek mind jöhetnek).

    Itt az illusztrációm is: http://bit.ly/1pqyBk3

    + Ha szeretnéd megnézni, hogy milyen gyönyörű az ősz egy erdélyi kisvárosban, itt fotókat is találsz: http://www.tusszenteseim.urbaniel.com/fotok/erezd-az-osz-illatat/

  4. Erdekes,mert pont ma gondolkodtam el azon hazafele a buszon,hogy tulajdonkeppen en szeretem az oszt 🙂
    A fenyeket,a szineket leginkabb…es igen,a teazast,hogy mecsest gyujthatok,illoolajozhatok…maga az osz hangulata melankolikus es varazslatos egyszerre…

  5. „Itt van az ősz, itt van újra,
    s szép, mint mindig, énnekem.
    Tudja Isten, mi okból
    szeretem? de szeretem.”

    Szeretem az aranysárga falevelek mellett a kék eget, és az utolsó napsugarak simogatását. Szeretem a szalmabálákat a mezőn, a ropogó avart. Szeretem, a sűrű forrócsokit tejszínhabbal a tetején, a sütőtököt,a céklát, a retket, az almát. Szeretem a gesztenyéket, és azt, hogy a zsebembe rakva, majd tavasszal megtalálva őket, eszembe juttatják az Őszt.

  6. Kedves Anni!

    Nekem legkedvesebb évszakom az ősz.
    Mindenki az elmúlàst köti hozzà pedig csak felkészülés az újra. Szeretem hogy ledobjàk szìnes „ruhàikat” a fàk. Lehullott levelek ropogàdàt a talpam alatt. Friss regelli szél csìpi pirosra az orcàkat. 🙂 Finom puha pulcsikba bújhatunk és előkerülhet a sàlgyűjteményem 🙂 Egy jó kis séta egy közeli erdőben…majd picit àtfàzva hazaérni bebújni a takaró alà és felmelegedni egy csésze finom teàval és egy izgalmas könyv tàrsasàgàban àlomra hajtani fejem . Szìnek,illatok,érzések,ősz.
    Köszönöm a lehetőséget! 🙂

  7. Szeretem az ősz színeit, és ez az időszak, amikor lélekben és egyéb módon is készülök a karácsonyra.
    Az első szett nagyon tetszik,szívesen megnyerném. 🙂

  8. Én egy idézettel fejezném ki, hogy miért is szeretem az őszt. 🙂
    „Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.” /J. R. Ward/

  9. Az elmúlásnak is megvan a maga szépsége 🙂

    Szeretnék én lenni a hulló falevél,
    Ki nem sír, ha letépi az ádáz szél.
    Halkan sercen érkezése a talajon,
    Emléke sárgulva hal el az avaron.
    Nem könyörög, múltját sem kéri,
    Jelen hiányával is csendben beéri.
    Nem érti jövőjét, így nem is várja,
    Mégis új életet ad szétfoszló halála.

  10. Szia 🙂
    SzÈp mindegyik teàskèszlet 🙂
    A kedvenc Èvszakom az Õsz,imàdom figyelni ahogy a nap megvilàgìtja a barnàba,sàrgàba bùjò fàkat,a sàrga faleveleket,a gyönyörû tàjat ilyenkor,az esõs napokat,ahogy esik az esõ ès csönd van a hàzban,csak az esõ kopogàsàt hallgatom amint nekiütközik az ablaknak 🙂 èn ennyire szeretem az õszt 🙂

  11. Kedves Anni,
    Nekem, tényleg az ŐSZ a kedvenc évszakom!
    Azt hiszem azért, mert akkor születtem, sőt a férjem is.
    Szeretem benne, hogy annyira sokszínű. Imádok ilyenkor a Bakonyban túrázni, leülni egy fa tövében és megenni egy szendvicset, közben zizegve aláhull pár falevél.
    Érdekes mód, a kedvenc gyümölcsöm a szőlő. Az is az őszhöz kapcsolható, aztán végre, nincs olyan meleg. (mert én azt nem szeretem.)
    Azt szoktam mondani, hogy nyáron, már nincs mit levetni, ha meleg van, de ősszel lehet még egy réteget felvenni. 🙂
    …és persze a betakarítás: ilyenkor szedjük le (be) a munkánk „gyümölcsét”: almát, diót, sárgarépát, tököt, szőlőt, körtét…
    Talán röviden ennyi.
    Tünde

    Üi: Nagyon szeretem olvasni a pozitív gondolataidat. Sokszor merítek belőlük erőt.
    Azon vagyok én is, hogy minden nap szebb legyen.
    Sok sikert a munkádhoz, erőt és egészséget a családhoz. Gratula a picihez.

  12. Szeretem a barna és a sárga összes árnyalatát. még mindig meleg, ami a nyarat idézi. Szeretem azt az esőt, amitől friss lesz a levegő és kellemes beleszippantani . Ilyenkor lehet igazán szép faleveleket gyűjteni vagy kirándulni egyet az erdőben, mikor a hideg kicsit megcsípi az arcomat; és utána kellemesen elfáradok.

  13. Először is szeretem az őszt, mert ősszel van a születésnapom, egészen pontosan október végén. De nem csak ez az oka. Az ősz színei elvarázsolnak, az illatok, a fények, a hajnali köd, az őszi napsütés, minden. Jó néha leülni egy kendőbe burkolva teát kortyolgatni egy jó könyvvel miközben kint hullanak a falevelek, és fúj a szél. És szeretek ősszel kirándulni, amikor a falevelek susognak körülöttem.

  14. Én igazából minden évszakot imádok. Az őszt például az alábbiakért:
    • Színes harisnyákat, kardigánokat, sálakat, csizmát lehet hordani.
    • Ilyenkor esik igazán jól finom bort, illatos teát és forró csokit kortyolgatni.
    • Isteni, friss a levegő.
    • Gyönyörű színekben pompázik a természet.
    • Az ősz különleges illatai.
    • Eső.
    • Ropogós, piros alma.
    • Különféle terméseket gyűjteni és dekorációt alkotni belőlük.
    • Ilyenkor a legjobb a szabadban lenni. (Sétálni, kirándulni, bringázni, kocogni, futni.)
    • Az őszi finomságok: Krémlevesek, forralt bor, almás pite, sütőtök, dió, csipkebogyó, mandula, sült gesztenye, must (! imádom !).
    • Szüret-móka.

  15. Az őszben és abban, hogy jön a hidegebb idő, pont a forró tea illatát és izét szeretem a legjobban, így nagyon örülnék ennek a kis ajándéknak. Ezen kívül pedig imádok fényképezni, így az ilyenkor kialakuló gyönyörű színek nekem nagyon tetszenek, szerintem az esős idővel a levegő is kicsit frissebb, imádom az eső illatát. Szeretem, hogy előkerül a pokróc és a kötött pulcsi, amibe belebugyolálhatom magam. Ott van még a gesztenye, amiből a gyerekekkel közösen készíthetjük el a boldog gesztenye családot. Előkerülnek a társasjátékok, többet beszélgetünk egymással és sok-sok jó filmet lehet megnézni, de még belefér egy-két túra is a tél beállta előtt, ezek mind fantasztikus dolgok, amelyeket az őszhöz köthetek.

  16. Kedves Anni!

    Nagyon édes pici babád van, olyan szép mint az anyukája. Amikor a lila ruhás képet nézem és ott pihen a válladon nagyon boldog érzés tölt el. Csodálatos anyuka lehetsz. Csupa szív és szeretet. Szeretném egyszer én is ezt érezni majd. Remélem megoszthatom majd Veled ha el jön az ideje.

    Én azért szeretem az öszt mert minden elcsendesedik. Véget ér a nyári zsongás és bulizás. Már nincs az a nagyon nagy meleg, de még nem kellenek a vastag sálak és sapkák sem. Elég egy vékony kiskabát, 🙂 gumicsizma vidám színekben. 🙂
    Meleg finom teák, jönnek a narancsok. Jön a szüret 🙂 és jó hangulata. És az esti séták helyett jön az össze bújás a meleg takaró alatt. És a kihagyhatatlan filmek. 🙂
    Ösz NewYorkban
    P.S. I love you
    Oltári nö …..
    És elö kerül a nagy fehér papír: karácsonyi bevásárló lista 🙂
    És hát jön a Halloween party 🙂 🙂 🙂
    Sárga falevelek.
    És végre! Lehet szalonnát sütni. 🙂
    Elö kerülnek a gyertyák. 🙂 lámpások. Mécsesek.

    Hát én ezért szeretem. 🙂

    Tündi

    • Köszönöm szépen a bókot. Én nem érzem magam egyáltalán csodálatos anyának, de jól esik, hogy Te így látod. Inkább az minden vágyam, hogy a gyerekeim annak lássanak – ami sokszor nehéz feladat, mert nem mindig viselkedem annak megfelelően, ahogy ők elvárnák. 😉

  17. Nekem csak mostanában kezd tetszeni az ősz, amióta felfedeztem, hogy az évszakok körforgása nekünk is egyfajta körforgást ad: ez az az időszak, amikor átgondolhatjuk a nyár eseményeit, élményeit, amikor elkezdhetjük összegezni az idei év eddigi eredményeit és kezdhetünk hangolódni az ünnepekre. Nálunk az ősz a családi ünneplések kezdete: ugyanis a névnapok, születésnapok javarésze erre az időszakra esik és ez örömmel tölt el, hogy a szeretteimmel lehetek.
    Nekem a cupcake-es szett tetszik. 🙂

  18. Én nem tudom ki, hogy van vele ( mert nem olvastam végig 🙂 ), de én a levegőt szeretem reggelente ősszel. Annyira friss, annyira úgy érzem, mintha megújulna az egész szerkezete a levegőnek.
    Ilyenkor sétálni a legjobb főleg olyan helyen, ahol sok a fa, mert akkor láthatom az ezernyi levelet, ezernyi színben pompázni és ha nem nedvesek, akkor még egy jót hemperegni is lehet benne ;).
    Ezután, ami a legjobb az a szőlő, szilva, a sült tök, az alma, a dió és az ezekből készült finomságok egy jó kis meleg kályha mellett elfogyasztani, szerintem nincs is annál jobb hangulata semminek.
    Gyerekkoromban gesztenyéket gyűjtöttünk, amit mi csak ,,gubicsnak” neveztünk, bár ezt a mai napig nem tudom, hogy honnan eredhetett ez az elnevezés. 😀 Ma már az unokaöcsémmel fogok elindulni, hogy aztán jó kis figurákat varázsoljunk belőlük.
    Kicsit lelassul ilyenkor az élet, persze jó értelemben. Olyan elmélkedős és átgondolós évszak ez nekem. Szeretem! <3

  19. Kedves Anni!

    … mert a hangulata magával ragad: az ősz színeiben pompázó természet melyet a napsugarai még pompázatosabbá tesznek, az őszi termés betakarítás, mely a gyermekkoromra és a nagyszüleimmel töltött időre emlékeztet! , a meleg szoba ahol forró teát kortyolgatva nagyokat beszélget/mesélget az ember gyermekeivel, szüleivel, a forró sült gesztenye melyet sétálgatás közben majszolunk… és mert egyszerűen csodálatos 🙂

  20. Imádom a meleg színeket, melyekbe ilyenkor a természet öltözik. Ez az egyik legjobb évszak a kirándulások, túrák szervezésére, hiszen még nincs hideg, de a nagy melegek is elvonultak már. Lehet gyönyörködni a fákban, érezni az avar illatát (esetleg kutyussal szaladgálni benne), gyűjteni a szebbnél szebb faleveleket, terméseket és otthon kreatív dekorációkat készíteni belőlük. Mivel sálmániás vagyok ilyenkor már előkerülnek a legkedvesebb, legpuhább darabok a gyűjteményemből. 🙂 Esős estéken pedig jól esik bebújni a meleg takaróba egy csésze teával vagy forró csokival elővenni a kedvenc könyveket, filmeket, elaludni az eső kopogására. Szőlőt enni, friss mustot kóstolni… És végül de nem utolsó sorban ősszel van a születésnapom, így még egy okkal több, hogy szeretem az őszt! 🙂

  21. Kedves Anni!

    Azért szeretem az őszi napokat, mert színes lesz a természet.
    Lehet forrócsokizni, PSL lattét otthon készíteni, sütőtököt enni és almás sütiket sütni.
    Szülinapom is ebben az évszakban van, így egy kis ünneplés még jobban emeli az évszak kedvességét a szívemben.
    A cupcake-es az orgonás illetve a rózsás. Ez a tetszési sorrend, de bármelyiket szívesen elfogadnám 🙂
    Szép napot!
    Szilvi

  22. Kedves Anni!

    Szeretem, mert minden évszakban van valami szeretnivaló.
    Az őszben például a gyönyörűbbnél, gyönyörűbb színek kavalkádja.Csodálatos, hogy mit tud produkálni a természet.
    Jó ilyenkor kirándulni a friss levegőn a szép napsütéses időben.
    Imádom a sült gesztenye és a sült tök illatát, ízét.
    Birsalma kompót az is az ősz nagy kedvence nálunk.
    Szőlő és alma minden mennyiségben!
    Előkerülnek ilyenkor a mécsesek, illóolajok – teljesen más hangulatot teremtve ezzel a házban(éppen a héten vettem őket elő).
    Szeretem, amikor megtisztítjuk a kertet az elnyílott, letermett virágoktól növényektől és utána elültetjük a tulipán, nárcisz és jácint hagymákat. Friss színként pedig bekerülnek az árvácsák, virágoznak a krizantémok. Csodás színek!
    Gesztenyegyűjtés, az őszi asztali díszhez, dísztökkel , mini díszkukoricával kombinálva.
    Egy csésze finom tea – bár azt én bármelyik évszakban megtudom inni 🙂
    Kis(nagyfiam) születésnapja október végén.
    Ezek jutotak elsőre eszembe, amiért szerethető számomra az Ősz.
    Üdvözlettel: Évi

  23. Kedves Anni!

    Az őszben elsősorban a színeket szeretem.A természet színeit.
    Nagyon szeretem a kötött pulóvereket, sálakat meleg mintás harisnyákat amiket ilyenkor már elől lehet venni.
    Élek halok az őszi gyümölcsökért, kedvencem a körte.Szerintem nincs finomabb egy forró almás-fahéjas vagy körtés piténél vaníliamártással leöntve.
    Az ősz kitűnő évszak a kirándulásra az erdőben aminek ilyenkor egészen különleges hangulata van a színek miatt.
    Amit még szeretek az őszben az a gondolat hogy már nincs messze a karácsony az év legszebb, leghangulatosabb ünnepe.

    Üdv
    Lilla

  24. Kedves Anni!

    Szeretem böngészni az oldaladat, mert sok, számomra új dologra bukkanhatok itt, Nálad 🙂 Az őszi nyereményjátékodra kihívásként tekintek, mert alapvetően nyárszerető vagyok. Ezért is döntöttem úgy, hogy gondolatban megkeresem a számomra szép dolgokat az őszben, és benevezek 🙂

    Szóval, ősszel mindig eszembe jut, hogy kiskoromban anyukám megtanított kötni, és egy alkalommal, készülve a hidegebb őszi napokra kötöttem magamnak egy sapkát. Nagyon nagy élmény volt, bár nem hordtam, csak itthon :)) De azóta is évről évre eszembe jut, hogy az őszi napokon fel kellene idéznem a kötési tudományom, hátha még futja egy sálra belőle. 🙂

    Ősszel különösen szeretek a kutyámmal, Lilivel (10 éves beagle!! és tudni kell róla, hogy hatalmas a mozgásigénye) sétálni. 10 éve mindig, amikor a séta alkalmával elhaladunk egy jó nagy összesepert őszi falevél kupac mellet, sosem hagyja ki, hogy belegázoljon, és beledugja az orrát, úgy hogy a feje is eltűnik sokszor. Bevallom, hogy a kis kupacot sem veti meg 🙂 De láthatóan jobban élvezi a nagyobb „kupacokat”. Egyszerűen beleugrik, és ugrándozik benne 🙂 Jó látni, hogy milyen könnyen megtalálja magának a „napi boldogságot” 😉 És azért ezt látva eltörpülnek a hétköznapok gondjai.

    További sok sikert kívánok a honlapodhoz!
    Enikő

    Ui.: Jó volt olvasni a többi hozzászólást is!!:)

  25. Mert imádom ilyenkor a mesebelien gyönyörű falucskámat, ahol lakom, és sajnos már csak hétvégente járok haza. Elmondhatatlanul jó érzés este a befűtött házból figyelni a kinti fényeket, színeket. És mert ekkor van a szülinapom és a névnapom. 😀 És azért, mert a szobatársam imád teázni, és neki szánnám a készletet. 🙂

  26. Sziasztok!
    Számomra az ősz épp oly kedves évszak mint a többi, úgy ahogy van!Szeretem a színeit az illatát, a változást amelyen a természet átmegy!Az ősz számomra a befelé figyelés, a belső megújulás időszaka. Imádom a verseket amiket az ősz ihletett!
    És én is szeretek bekuckózni, teázni, olvasni. Esős időben egy jó kávé és beszélgetés a barátokkal. :-)Egy túra a természetben, séta a városban párral vagy egyedül…mindent szeretek az őszben 🙂

  27. A langyos , napfényes őszi délutánokat szeretem, amikor átragyog a napsugár a rozsdás faleveleken, amikor virít a sok színes erica és őszírózsa, vigyorognak a narancssárga tökök, vidáman gurulnak a barna gesztenyék és bokáig gázolhatunk a fák alatt a lehullott levelekben. Én az ilyen őszt szeretem – és kitartóan várom, hogy idén is megérkezzen hozzá a napsütés 😉

  28. Kedves Anni!

    Hogy miért is szeretem az őszt? Ilyenkor egy-egy lábam elé kerülő színes falevél bármikor mosolyt csal az arcomra. Idővel pedig minden fa és bokor színesebbé és színesebbé válik. A levegő is megváltozik, nyirkosabb és csípősebb lesz, a napsugarak viszont kellemesen melengetik az arcunkat. Hosszú séták és biciklizések után jóleső érzés bemenni a meleg lakásba, inni egy forró teát, összebújni párral vagy akár egyedül egy pléd alatt, és mécsesláng mellett olvasni, filmet nézni. Vagy akár rögtön nekiállni kreatívkodni a frissen gyűjtött makkokból, gesztenyékből, és a korábban préselt levelekből. Ha pedig megéhezünk, a különböző almás-fahéjas sütemények sosem hagynak cserben!

    Szép őszi napot!

  29. Számomra mit jelent az ősz? Elmondhatatlan, úgyhogy csak hirtelen, ami eszembe jut:
    A természet megszámlálhatatlan gazdagságát, színek kavalkádját, illatok sokaságát. Mindig felsejlik valami a gyermekkoromból…
    Ilyenkor megújul a lelkem, van időm átgondolni életem történéseit. Egy kicsit a kapcsolatok ápolásáról is szól ez a csodálatos évszak (borkóstoló, társasjátékozás, sütőtök-party, közös gasztronómiai élvezetek, stb…), ahol a művelődés is előtérbe kerül (mozi, színház, koncertek).
    Ragyogó időben irány a Mecsek! Három hónapos kislányom, Míra, amint belenő a túrabakancsába, iszkiri!

  30. Miért is szeretem az őszt…? Amikor augusztus végén beköszöntenek az első hűvösebb reggelek és már kicsit alacsonyabban jár a délutáni nap, hirtelen elönti szívemet az iskolakezdési láz. Eszembe jut, amikor Apukám mérnöki precizitással kötötte be a füzeteimet, én pedig izgatottan figyeltem kezét és fel-felpattanva örültem minden egyes elkészült darabnak. Ősz küszöbén úrrá lesz rajtam a „tiszta lap” érzése, amikor valami új kezdődik, amikor minden lehet. Szeptember elején mindig veszek magamnak egy különlegesen szép füzetet és egy színes tollat, amivel a feladataimat, terveimet jegyezhetem fel. Ugyanaz az izgatottság járja át szívemet és gyomromat, mint kisiskolás koromban: vajon mit hoz az új év?
    Aztán színesednek a levelek – októberben bokáig lehet járni az avarban -, reggelente már látszik a leheletünk, jön a pamutharisnyás–kiskabátos időszak, amikor olyan jól esik, ha a hátunkat süti a nap, különféle terméseket lehet szedni és belőlük csodálatos otthoni dekorációt készíteni. Ősszel sokféle sütőtök-receptet próbálok ki és gyakran eszünk fahéjas almás pitét, meg szilvás clafoutis-t. Majd megérkezik a kuckósodós idő, amikor szakad az eső, az emberek behúzódnak, a munkahelyem folyosóján vidáman sorakoznak a kihúzott, száradó, ezerszínű esernyők, és bármerre jár az ember a városban, minden házban meleg fénnyel égnek a lámpák. Hazaérve jól esik plédbe bebugyolálni magunkat, beülni a kényelmes fotelbe, felhúzni a lábunkat és egy csésze finom tea kortyolgatása közben elmerülni egy izgalmas történetben.
    És bár még távolinak tűnik az advent és a karácsony, de olyan gyorsan megérkeznek az ünnepek. Szeretem meghosszabbítani az ajándékkészítési, – vásárlási időszakot. Persze nem kell az időt sürgetni, hiszen mindennek megvan a maga ideje, most örüljünk az ősznek, de például idén szeretnék fűszeres körtelekvárt ajándékozni karácsonyra, amihez szép üvegeket kell vennem, üvegfestékkel szeretném feliratozni, szép textilsapkát szeretnék ráadni, szaténszalaggal átkötni és még be is kell főznöm a lekvárokat. Így már most el kell kezdenem az üvegek, a festék, a sapkának való textil, a hozzávaló szaténszalag beszerzését, a betűtípus kiválasztását.
    Nagyon szeretem az őszt, mert telve van lehetőséggel, meglepetéssel, örömmel, színnel, ízekkel, illatokkal, inspirációval, lelkesedéssel, melegséggel, szeretettel…

  31. Kedves Hozzászólók!
    Az a helyzet, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos válaszokat kapok erre az egyszerű kérdésre. Úgy látszik, valódi ősz-imádókkal állok szemben! 😉 Olyan frappáns, fantasztikusan megfogalmazott válaszokat kaptam, hogy azt fontolgatom, én már nem is írom többet a blogot, és átadom Nektek a stafétabotot. 😉

  32. Miért szeretem az őszt? Színes levelek, termések gyűjtögetése, aztán mindezek felhasználása, hogy a lakásba is becsempésszem azt a hangulatot ami odakint uralkodik a természetben. Gyönyörű őszi kopogtatók készítése!Váratlan esők, utána pedig forró tea kortyolgatása. Nagy kirándulások a színes erdőben, amit gyönyörű fotokkal lehet megörökíteni. Szülinapozás és névnapozás egyben 😉 Bőrkabátok, vastag kötött pulcsik viselése. Barnás, bordós, arany, sötétkék körömlakk felkenése. Egyszerűen szeretem azt az átmenetet amit ez az évszak nyújt, a becsapós déli napsütést és a hűvös csípős reggeleket ami már nem a nyarat jelenti de még a tél sem köszöntött be… – Petra

  33. Ősz = a természet fantasztikus színei, futkosás a gyerekekkel és a kutyival a leveleket rugdosva, gesztenyegyűjtés, fahéjas süti, gyertyák… és a szülinapom…. 🙂

  34. Miért szeretem az őszt? 🙂 Úgy gondolom, ez nehéz kérdés. Rengeteg dolgot feltudnék sorolni.. kezdem azzal, hogy az egyik kedvenc évszakom! Imádom az őszies ruhákat, színeket! Mikor hazaér az ember egy fárasztó nap után, bedől a fotelbe, megiszik egy finom forró gyümölcsteát, és olvasni kezd egy könyvet. Apró dolgok ezek, de rá gondolva tökéletes pillanatok! Ősszel fantasztikus a táj, sose felejtem el, annó mikor diák voltam. Az iskola és az albérletem között volt egy kis útszakasz, ahol ősszel mindig teli volt a járda színes falevelekkel..csodálatos volt átmenni azon a szakaszon! Ősszel csodálatos termések vannak, nekem a kedvencem a gesztenye. Szebbnél szebb díszeket tud az ember varázsolni a lakásba! Ja, és imádom a zoknikat, sálakat.. ilyenkor kezdi ezeket elővenni az ember! 🙂 Egy szó mind száz.. az ősz egy csodálatos évszak! 🙂

  35. Szeretem az őszt, nekem a meleg langyos szellőt és a színeinek sokaságát , a meghitt esték hangulatát jelenti.

  36. Nem tartozott mindig a kedvenc évszakjaim közé az ősz,csak mióta felnőttem és nem az iskolakezdéssel párosítom ^^ Most már tudom értékelni a színesen lehulló faleveleket, a sütőtök finom illatát,mikor a sütőben van 🙂 , az esti forró mézes kakaót(nyamii), a diót a fa alatt, amiből aztán nagyon sok finomságot lehet készíteni! Szeretem, hogy elővehetem a melegebb holmikat, a szép sáljaim, amik úgy feldobják az öltözékem mindig és illenek a színes falevelekhez , vagy azt, hogy ilyenkor jobban esik az embernek esténként inkább az ágyban összebújva a párjával megnézni egy jó filmet, vagy egyedül olvasgatni a kedvenc könyvét 🙂 És a szívem már októberre ünnepi díszbe öltözik és alig várom a karácsonyi hangulatot,ami kb egy hónappal előbb köszönt be nálunk ^^ de csak hogy minél tovább élvezhessük 🙂 Remélem annak aki olvassa a posztom és nem annyira rajong az őszért és a vele járó rosszabb időért, azért mégis meghoztam a kedvét egy kis kakaózáshoz vagy sütőtök faláshoz :p

  37. Gyermekkoromban nem szerettem az őszt, de az idő múlásával egyre inkább megértem , megélem ezt az évszakot is. A lecsendesedésre tanít. Felkészülünk a nagy pihenésre. Áldásként fogjuk fel az utolsó napsugarakat, és igyekszünk a terményeket és terméseket betakarítani, elraktározni. Amit kint hagyunk a madarakra gondolva, egy -egy szeretetcsöpp, segít nekik átvészelni az ínséges időket. Hogy miért szeretem az őszt? Mert előhívja az emlékeimet.Az őszi erdők illatát, a szőlőtaposás közben hallom gyermekkori kacagásunkat, és hallom a nagymama bársonyos hangját meleg takaró alatt ,gőzölgő teával kucorogva.

  38. Sziasztok! Nagyon nagy örömmel olvastam ezt a sok lelkendező írást, és tudom, hogy egyszer már megírtam, de most újra: Anni, fantasztikus dolog ez a honlap, és az is nagyon szuper dolog, hogy másokat arra motivál, hogy jó dolgokra gondoljanak, és ezt még le is írják. 🙂
    Én azért is szeretem különösen az őszt, mert akkor mentem férjhez. 🙂

  39. azert szeretem az oszt mert vegre itt a gesztenye szezon 🙂 es ha enyem lesz a rozsas szett, mar a rozsak sem fognak hianyozni a osz elorehaladtaval ;))

  40. Azért szeretem az őszt mert kiràndukàsra ez a legjobb időszak, ha süt a nap, nincs tul hideg és a tàj biztosan gyönyörű. 🙂

  41. Érdekes dolog, de igaz, hogy a kor előrehaladtával egyre bölcsebbé válik az ember. Így vagyok én az ősszel is. Megszeretni csak az elmúlt néhány évben tudtam. Korábban negatív gondolatok fűztek hozzá: elmúlik a jó idő, vastagabban kell öltözni, kezdetét veszi az iskola, sokat esik az eső stb. Mostanában már észreveszem az apró szépségeit is, hisz a természet talán ilyenkor pompázik a legszebb színekben. Imádom a vele együttjáró gesztenye- és sütőtöksütést, s esténként bizony nekem is jól esik egy gőzölgő, forró tea.

  42. Számomra az ősz a második tavasz… a tavasz az újjászületést szimbolizálja, míg az ősz az elmúlást, a kettő valahogy mégis összefonódik. Szép a természet, a fák lehulló levelei,. A gesztenyeszedés óvodás koromra emlékeztet. És az egészben a szüret és az ahhoz kapcsolódó hagyományok, szüreti felvonulások számomra a legértékesebbek. Persze az új bor lehetősége is, a jövő év gazdagságát mutatja be. Az ősz szép. 🙂

  43. Az ősz szép. Színes a természet, gesztenyeszedés, szüret, szüreti mulatságok, új bor és az óraátállítás. 🙂

  44. <3 Miért szeretem az őszt??? <3
    Máshogy süt a nap, és ilyenkor is szeretem a nap melegét! 🙂 Felvehetem az imádott kendőimet! 🙂 Jöhet a sütőtök a kemencében, és a sütőtökös whoopie pie! 🙂 Gesztenye, csipkebogyó, szilvalekváááááááááár! TEAAAAAAAAAA: most szereztem be egy citromos roibos teát, és ahhoz pont ilyen bögre dukálna <3 Szeretnéééééééééém, és a középsőre vágyom! <3

  45. Mindenkinek nagyon köszönöm a válaszokat, tegnap éjfélkor a nyereményjáték lezárult. Hamarosan kihirdetem a nyerteseket itt a blogon, illetve e-mailben is értesítem őket. 🙂

  46. Kedves lelkes válaszadók!
    A játék nyertesei: Tóth Marianna, Réka és Bbea, akiket nemsokára értesítek e-mailben is.
    Gratulálok nekik! Mindenkinek további gyönyörű őszi napokat kívánok. 🙂

  47. Ezt el sem hiszem!!! Gondoltam egyet, hogy megnézem, lezárult-e már a nyereményjáték, és közben azon morfondíroztam, hogy nem is értem, miért nézem meg, hiszen úgysem nyerek soha semmit, erre ez fogad! Nagyon boldog vagyok!!! Drága Anni, kivételesen nem a fantasztikus írásaiddal aranyoztad be a napom. 🙂 Köszönöm! És a többieknek is gratulálok! (U.i. emailt még nem kaptam, kellett volna?)

    • Örülök, hogy örülsz! 🙂 Már írtam Neked, ezek szerint vagy rossz volt az e-mail cím, vagy esetleg spam mappába mehetett? Kérlek, írd meg nekem a pontos nevet és címet, ahová az ajándékot postázhatom – az e-mail címemre (kapcsolat menüpontban található). Szép napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .