Ez az a muffin recept, amivel még soha nem vallottam kudarcot – számtalanszor elkészítettem, és mindig sikert aratott. Még azok körében is, akik annyira nem kedvelik a muffinokat. (Lásd Férj.) 😉

Sajnos kicsit elkéstem a bejegyzéssel, mert az áfonya szezon nagyon a vége felé jár, de talán még tudsz szerezni egy doboz friss áfonyát, ugyanis azzal a legfinomabb. A kevésbé szerencséseknek jelenthetem, hogy többször csináltam már jó minőségű mirelit gyümölcsből is, és úgy is nagyon finom lett.

Ha pedig végképp szeretnénk valami igazán szezonálisat, akkor vegyünk érett, édes szilvát, vágjuk tetszőleges méretű darabkákra, és azzal helyettesítsük az áfonyát. Mennyei!

Számíts arra is, hogy a konyhádat isteni illatok lengik majd be – mely kicsit hasonló ahhoz, mikor lekvárt főzöl. Ugyanis az áfonyaszemek a meleg hatására szétpukkannak a tésztában, és kicsorgó levük fantasztikus illattal tölti be a lakást. Mmmmm! 😀

áfonyás muffin

Hozzávalók:

  • 150 g liszt
  • 100 g kukoricaliszt
  • 2 tk sütőpor
  • ½ tk szódabikarbóna
  • 100-150 g cukor vagy barna cukor (ízlés szerint – a 100 g cukorral egészen enyhe édességet érsz el, az eredeti recept 150 g-ot ad meg)
  • 125 ml növényi olaj
  • 125 ml hígabb natúr joghurt
  • 1-4 löttyintésnyi tej
  • 1 tojás
  • 100-200 g áfonya (én SOK gyümölccsel szeretem, így mindig többet teszek bele)

1. Egy nagy tálban keverd össze jó alaposan a száraz hozzávalókat: liszteket, sütőport, szódabikarbónát, cukrot.

2. Egy kancsóban vagy tálban keverd össze a folyékony hozzávalókat: olajat, joghurtot, tojást.

3. Keverd össze a száraz hozzávalókat a folyékonyakkal. Szükség lesz rá, hogy löttyints hozzá annyi tejet, hogy ne legyen túl sűrű a tésztád, hogy könnyen kanalazhasd majd a muffin kapszlikba (én mindezt egy fagyiadagoló kanál segítségével teszem – kéjes élvezettel 🙂 ). Ezután add hozzá óvatosan az áfonyát (szilvát).

4. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra (gáz sütőnél 6-os fokozat).

5. Oszd el a masszát a 12 muffin formába szép egyenletesen, majd szórd meg a muffinjaid tetejét is pár szem áfonyával.

6. Süsd 15-20 percig (én légkeverésesben 15 percig szoktam).

7. Akkor lesz kész, ha szépen megsül a muffinok teteje, de a fogpiszkáló tisztán jön ki a muffinból (kivéve, ha beleszúrsz egy áfonyaszembe, ami elég esélyes).

8. Miután kivetted a sütőből, pihentesd kb. 5 percig, majd távolítsd el a muffinokat a formából, és hagyd kihűlni egy rácson.

Figyelem! Ez a muffin elsősorban frissen – akár langyosan – a legjobb. Persze másnap is tökéletesen ehető – ha marad belőle…!

Ideális hétvégi reggeli csemege, vagy tökéletes választás uzsonnához. Tulajdonképpen mindenhez szeretem. Egy tejeskávé vagy tea mellé is jó betömni magamba egyet, de ovis összejövetelekhez is ideális (igaz, akkor figyelembe kell venni, hogy az áfonya nehezen jön ki a ruhákból… 😉 ). Érdemes arra is felkészülni, hogy nem lesz elég egy adag… 😉

Jó étvágyat!

Recept forrása: Nigella Lawson – Kitchen

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .