vas pill 77

Ritkán fordul elő az ilyen, de most megint úgy jött össze, hogy a szokásos vasárnapi bejegyzés hétfőre csúszott – egyszerűen azért, mert képtelen voltam vasárnap este befejezni! Hiába, no, az utolsó hetek – két kisgyerek mellett – már nem mennek olyan energiával! 😉 Jöjjenek tehát a múlt hét „fénypontjai”:

Újabb jégkrém recept – ez az epres-kókusztejes verzió az egyik legjobban sikerült változat. A kókusz és az eper isteni finom krémes együtt – a gyerekek körében is zajos tetszést aratott.

♥ Megérkezett a Tökmagnak rendelt pólyázó takaró – ilyen gyönyörűséges takarót Nagymanónak is rendeltem, és Kismanó is nagyon sokat használta. Valami isteni puha pamut flanelből van, a színei csodálatosak – sima plédnek is tökéletesen használható, de alapjában véve pólyázásra találták ki. Annyira szép, talán ezt még egyszer az unokáim is használni fogják (remélem!). 😉

♥ Lassan, de biztosan haladok a „fészekrakással”, ezzel párhuzamosan érzem, ahogy a kövek gördülnek le a szívemről. (Hosszú azonban még a lista, úgyhogy nem mondanám, hogy hú de relaxált állapotban lennék.)

♥ Meg kell adni, hogy minden egyes kipipált feladat örömmel tölt el. Például a régi pelenkázó állványunk szakadt tetejét sikerült Férjnek kicserélni, és olyan jó minden nap ránézni a szép új pelenkázóra a fürdőszobában.(Hihetetlen, hogy idővel az összes szétszakad a forrasztás mentén!)

♥ Az IKEA-ban több bútort is vettünk, amit verítékes munkával összeszerelt Férj, én pedig a legnagyobb örömmel és elégedettséggel pakoltam bele a gyerekek játékait és a saját cuccainkat. Végre van (még több) helyem! Végre egyre rendezettebb az összkép! 😀

♥ Első CTG vizsgálat Tökmaggal – a gép által érzékelt magzatmozgások igazolták, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Alig várom a jövő heti vizsgálatot – olyan jó hallani a baba gyorsuló szívverését azzal párhuzamosan, hogy erőteljes mocorgásba kezd! ♥

♥ Találkozás sok-sok baráttal: jót vacsiztunk és dumáltunk Kaliforniában élő, nyaranként hazalátogató ismerőseinkkel – mindig nagyon jól érezzük együtt magunkat, mert egy fantasztikusan energikus, pozitív párról van szó – velük nem lehet nem nevetni, és ellazulni! Rég nem látott barátnőmmel is összefutottam egy ebédre, majd Prágában élő ismerőseimet is meglátogattam (itthoni lakásukban), akiknek a kislánya pont akkora, mint Kismanó. Vicces volt látni, hogy mennyit nőtt, hogy rohan az idő. Legutoljára akkor voltam náluk, mikor Kismanó fél éves volt! 🙂

Jó kis házi jegeskávé – igaz, a reggeli egy kávén kívül nem iszom koffeintartalmú italt, de azért ezt a finomságot el lehet készíteni koffeinmentes változatban is. Nyami!

Reggelire epres smoothie, áfonyás smoothie, barackos smoothie… Ajjaj, kissé smoothie őrült lettem mostanság!

Dino kiállítás a Millenárisban – nagyon cukik voltak a fiúk, ahogyan kissé félve ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat a kiállított dinoszaurusz kavalkádba. Ezután terepasztal kiállításon voltunk, ami bár öröm volt a gyerekeknek, nekem már nehézkesen ment, úgyhogy próbáltam leülni, ahol volt rá mód. Mindenesetre jó látni, ahogyan osztoznak Férj modellvasutak iránti lelkesedésében!

♥ Babakelengye bevásárlás Nagymanóval, aki megígértette velem, hogy nem megyek nélküle. Annyira édes volt, ahogyan egyik babajátéktól szaladt a másik babaruháig, és lelkesen kiáltott fel, hogy „Milyen cuki! Anya, ezt nézd, milyen aranyos!”. Persze rengeteget kérdezősködött, én meg örömmel magyaráztam. Egyszer csak komolyan megjegyezte: „Anya, nagyon szeretem Tökmagot.” Melyik anya nem olvadna el ilyenkor a helyemben?! ♥ ♥ ♥

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .