boldog étcsokiMúlt héten az omega-3 zsírsavakról írtam, ma pedig összegyűjtöttem minden érdemi információt a magnéziumról, ami ugyancsak nélkülözhetetlen a szervezet működéséhez – és persze a jókedvünkhöz!

Hogy miként van hatással a hangulatunkra? A magnézium a szervezetünkben a negyedik leggyakrabban előforduló ásványi anyag (a csont szilárd vázát alkotja), mely elsősorban az idegrendszeri folyamatokat szabályozza, és a mozgató idegvégződésekre közvetlenül fejti ki hatását.

A magnézium fontos szerepet játszik a normális izom- és idegműködésben. Ezen kívül segít az egészséges immunrendszer és az állandó vércukorszint fenntartásában, illetve az izom-összehúzódásban. Ezen kívül még számos más területen van rá szükség a szervezetünkben.

A közelmúltban számos érdekes kutatás készült a magnézium idegrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

Például a magnéziumot sokáig enyhe nyugtatóként használták, és készült olyan tanulmány, melyben a vizsgált mániás depressziós betegeknél sikeresen alkalmazták a magnéziumot a hangulatingadozások mérséklésében – kiegészítő terápiaként.

Egy másik kutatás folyamán megállapították, hogy a depresszió és a magnéziumhiány között szoros összefüggés van. Ennek oka az lehet, hogy a magnézium szükséges azon enzimek, hormonok és ingerületátvivő anyagok szabályozásához, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a depresszióval.

Egy további tanulmány pedig azt bizonyította, hogy a magnézium jó eredményekkel használható a premenstruációs szindróma (PMS) tüneteinek enyhítésére.

tökmagEgy felnőtt férfi napi magnéziumszükséglete 400 mg, míg egy felnőtt nőé 350 mg.

Megfelelő, tudatos táplálkozás mellett nincs szükség étrend-kiegészítők szedésére, hiszen számos élelmiszer bővelkedik magnéziumban. (Arra azért törekedni kell, hogy az élelmiszereket minél természetesebb formájában vegyük magunkhoz, mivel a forralás illetve a malomipari feldolgozás során jelentősen csökkenhet a magnéziumtartalmuk.)

Magnéziumban gazdag természetes forrás a búzakorpa, a csipkebogyó, az olajos magvak (főként a mogyoró, mandula, tökmag, napraforgómag és dió), a köles, a hüvelyesek (főként a bab és a borsó), továbbá a zöld leveles zöldségek, mint például a sóska és a spenót. Jó hír, hogy az étcsokoládé is jelentős mennyiségű (290 mg/100g) magnéziumot tartalmaz, de ez csak a jó minőségű étcsokira vonatkozik (minimum 70%-os kakaótartalom).

csipkebogyóAzonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos életmódbeli illetve egészségügyi faktorok növelik a szervezet magnézium igényét.

Ilyen például az intenzív sporttevékenység, a terhesség, a túlzott alkohol- és kávéfogyasztás, a krónikus hasmenés, a stresszes életvitel vagy az idős kor. Ezekben az esetekben még inkább legyünk résen, hogy a megfelelő mennyiségű magnézium jusson a szervezetbe!

Számos magnéziumkészítmény van a piacon, ezekkel is pótolhatod a napi szükséges mennyiséget, azonban mindenképp olvasd el a mellékelt használati utasítást az adagolással és az ellenjavallatokkal kapcsolatban (pl. veseműködési rendellenesség).

Na, megyek is, és bekapok pár kocka étcsokit – legalább azt már tudom, hogy miért érzem magam tőle jobban… 😉  (A csokiról majd még lesz szó a későbbiekben, mert egyéb boldogsággal összefüggő hatóanyagokat is tartalmaz.)

Bejegyzéshez felhasznált források: extrahappiness.com, livestrong.com, menshealth.com, magnosolv.hu

Fotók forrásai sorrendben: blog.emergencyoutdoors.com, purefemme.com.au, missclinic.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .