sushi happyEzen a héten az egészséges táplálkozás került a középpontba, és ennek természetes folyományaként kezdtem nyomozni olyan „boldogító” élelmiszerek után, melyek pozitívan befolyásolhatják nemcsak egészségünket, hanem ezzel együtt hangulatunkat is.

Vigyázat, a rövid bevezetés után röpke öt bekezdésnyi magyarázkodás következik!

Szóval a témában irdatlan mennyiségű forrást találtam, akár külföldi, akár magyar viszonylatban, hiszen pár éve nagy figyelem irányult a hangulatjavító hatással rendelkező élelmiszerekre.

Mivel minden bejegyzésnél fontosnak tartom a pontos, megbízható források használatát, jó mélyre sikerült magam ásni a témába. Olyannyira, hogy a végén már-már elment a kedvem attól, hogy a bejegyzés megszülessen, ugyanis úgy éreztem, hogy leghitelesebben mégiscsak egy szakember tudna írni a témában. Megjegyzem, a különféle források szerint még néha szakember sem, ugyanis egyre másra bukkantam egymásnak ellentmondó kutatási eredményekre. Ez még inkább elkedvtelenített. 🙁

omega 3 halVégül meggyőztem magam, hogy mivel a Napi Boldogság egy szubjektív gondolatokat tükröző életmód blog, mégis van létjogosultsága az eredeti ötletemnek.

Úgyhogy a továbbiakban megpróbálom hiteles forrásokkal alátámasztva, ugyanakkor „hétköznapi” csomagolásban összegyűjteni a boldogságot elősegítő hatóanyagok tárát.

„Kutatásaim” során talán a legtöbbször az omega-3 zsírsavakkal találkoztam, így velük kezdem a sort.

Biztosan Te is rengeteget hallottál róluk, ugyanakkor nem biztos, hogy tényleg tisztában vagy a jótékony hatásukkal és a jelentőségükkel.

Röviden és velősen fogalmazva az omega-3 zsírsavak (vagy más néven n-3 zsírsavak) olyan esszenciális, azaz a szervezet számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavak, melyek az ember egészségéhez feltétlenül szükségesek. Mivel a szervezetünk nem képes az előállításukra, táplálék útján kell magunkhoz vennünk. A természetben többféle változata létezik, de a tanulmányok a DHA és EPA pozitív hatásait emelik ki.

Számos kutatás támasztja alá, hogy az omega-3 zsírsavak hangulatjavító hatással rendelkeznek. Hangulati zavarokkal küszködő betegeken végzett kísérletekből az derült ki, hogy sikerrel alkalmazható a depressziós tünetek kiegészítő kezelésében.

A további jótékony hatásokat vizsgáló kutatási eredmények a következők:

lazac szív– Hozzájárulnak a szív és az agy megfelelő működéséhez.

– Hozzájárulnak a vér normál triglicerid szintjének megtartásához, ezáltal segítenek a szívérrendszeri megbetegedések megelőzésében.

– Segítenek a normális véralvadás fenntartásában.

– Csökkenthetik a reumatikus megbetegedésben szenvedők ízületi merevségét és fájdalmait, mivel gyulladáscsökkentő hatással bírhatnak.

– Hozzájárulhatnak a gyermekkori hiperaktivitás tüneteinek csökkenéséhez.

– Segíthetnek az Alzheimer-kór megelőzésében.

A legszéleskörűbben elérhető EPA és DHA források a különböző hidegvízi halfajták. Az itthon is beszerezhető fajták közé tartozik a lazac, a szardella, a hering, a szardínia, a makréla és a pisztráng. Fogyasztásuk heti 2-3 alkalommal ajánlott.

ALA típusú n-3 zsírsavban leginkább bővelkedő növény a lenmag, illetve annak olaja. (A szervezet az ALA-t DHA-vá illetve EPA-vá alakítja.) De a lenmagon kívül még tartalmazza a dió, az avokádó illetve a repce is.

lenmagolajAz omega-3 zsírsavak ajánlott napi bevitele 1,6 gramm/nap férfiak és 1,1 gramm/nap nők esetén*.

Ha úgy döntesz, hogy mesterséges úton – halolaj kapszula formájában – viszed be a szervezetedbe a megfelelő mennyiségű omega-3 zsírsavat, az is ugyanolyan hatásos, ugyanis tiszta halolajból készül. Terhesség és szoptatás esetén, illetve ha rendszeresen gyógyszert szedsz, akkor mindenképp kérd ki ezzel kapcsolatban kezelőorvosod tanácsát.

*A Wikipédia szerint.

Remélem, Te is kedvet kaptál egy kis tengeri halas finomsághoz, de ha nem vagy halpárti, akkor próbáld ki ezt a szendvicset lenmagolajjal! 🙂

Bejegyzéshez felhasznált források: wikipedia, webmd.com, psychologytoday.com, psychologytoday.com

Fotók forrásai sorrendben: health.okezone.comtherapeuticresearchblog.blogspot.com, reflexdirect.com, lovefood.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .