A hétvégén volt szerencsém (vagy inkább volt szerencséje a családnak 🙂 ) elkészíteni Nigella egyik fenomenális desszertjét, ami nem más, mint az angol-olasz réteges desszert. Már volt, hogy megcsináltam, de most kedvem szerint módosítottam a receptet, és az eredmény egy valódi csoda lett! (Bocsi, Nigella! 😉 )

A 10-12 főnek kalkulált desszertet nálunk 7 felnőtt és 3 kisgyerek ette meg kb. 15 perc leforgása alatt, és még repetáztak volna. Most az egyszer Nigella tévedett a mennyiségeket magyar gyomrot illetően!

torta

A trifle egyébként egy tradicionális angol réteges desszert, piskóta, gyümölcsök, krém, alkohol és lekvár keveréke általában. Ezúttal Nigella nagyot alkotott, mivel egyesítette az angol hagyományt olasz gyökereivel. Így került ebbe a méltán réteges desszertek királynőjének titulált édességbe limoncello (olasz citromlikőr), mascarpone és amaretti (olasz mandulás keksz). A recept általam módosított változatát az alábbiakban láthatod.

Hozzávalók:

  • bolti piskóta (én gyümölcstortához való piskóta alapot vettem, kb. a 3/4 részét használtam föl, de lehet a kocka formátumot is választani, abból kb. 8 mosogatószivacs nagyságúra lesz szükség)
  • 200 g (egy üveg) eperlekvár (inkább folyós legyen, mint szilárd)
  • 200 g amaretti keksz (Auchanban tudtam venni)
  • kb. fél dl limoncello (vagy más citromlikőr) – ebből nyugodtan tehetsz bele többet, én a sofőrök miatt szándékosan nem akartam többet felhasználni (a gyerekek miatt a torta fele lett csak alkoholos)
  • 1/2 citrom leve
  • 3/4 kg eper
  • 2 tojás, fehérje és sárgája különválasztva
  • 100 g finomszemű kristálycukor
  • 3/4 kg mascarpone
  • 50 g szeletelt mandula

1. Készíts elő egy nagy átlátszó üvegtálat (kb. 2 literes mindenképp legyen). A nagy piskótalapokat szedegesd szét, cikkezd föl tetszőleges méretűre (tálad méretétől és alakjától függően). 50 g lekvárt tegyél félre, a többit pedig kend a 1-1 piskótalap közé, és ezekkel a „szendvicsekkel” béleld ki a tál alját. Jól nyomogasd le őket.

2. A kekszet robotgéppel vagy késsel zúzd törmelékesre, és egy jó maroknyit tegyél félre belőle. Szórd a kekszet a piskóta tetejére, és locsold meg a limoncelloval. Én csak a torta felére öntöttem, a másik fele natúr maradt a gyerekek miatt.

3. A maradék lekvárt a citromlével együtt jól melegítsd össze egy nagyobb lábasban, majd borítsd hozzá a megmosott, megpucolt, feldarabolt epret, és főzd pár percig. Mmmm, micsoda illat, micsoda látvány! Ezután a keveréket oszlasd el egyenletesen a kekszréteg tetején.

4. Verd fel a tojássárgáját a cukorral, szerintem kézi habverővel a legegyszerűbb. Adhatsz még hozzá limoncellót, ha felnőtteknek készül, és nem féltek az alkoholtól. 😉 Addig kell verni, amíg szép habos nem lesz. Ezután keverd hozzá a mascarponét, de azt már egy kanál segítségével.

5. Egy külön tálban verd a tojásfehérjéket lágy habbá, majd óvatosan forgasd a mascarponés krémhez. Ez az a pont, amikor a gyerekek már rántják ki a kezemből a habverőket, hogy lenyalogathassák róla a krémet (egy-egy kis sámlira ülnek, és csöndben vannak kb. 5 percig, amíg az utolsó cseppet is eltüntetik). Ha kész, finoman oszlasd el a lekváros réteg tetején. Gyönyörű!

6. A desszert majdnem kész. Fedd le fóliával, tedd hűtőbe, minimum 4 órára. Én mindig előző este készítem el, így tökéletes lesz másnapra, és nem kell az utolsó pillanatban kapkodnom a vendégség előtt, ami külön bónusz!

7. Tálalás előtt kb. fél órával vedd ki a hűtőből. A szeletelt mandulát pirítsd meg egy serpenyőben, hagyd kihűlni, keverd össze a maradék kekszmorzsalékkal, és szépen terítsd be fejedelmi desszerted tetejét. KÉSZ!

Ahogyan Nigella mondaná: „Ez a citromos, mandulás, lágy krémbe pólyált gyümölcsös piskóta tökéletes befejezése lehet egy ráérős, kiadós nyári ebédnek.” Legyen úgy!

Hidd el, ettől szem nem marad szárazon! 😉

 A recept eredeti verziójának forrása: Nigella Lawson – Egész évben nyári ízek

“A Világ (egyik) legjobb desszertje: epres trifle” - 2 hozzászólás

  1. Ma itt van az a jövő, amiről kb. fél éve írtam.

    Szóval kedves szomszédainkat láttuk vendégül, egy hamisítatlan újévi ebédre (malacpecsenye almás párolt vöröskáposzta, hagymás krumli, stb.) az ebéd megkoronázása a fenti recept volt. Jó úton haladok a házi istennővé válás felé. A dícséretek hallatán már a mennyben éreztem magam.
    (Annyi változtatással, hogy csak kerek tortalap, és mélyhűtött erdei gyümölcs keverék állt rendelkezésemre.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .