Gretchen Rubin Boldogságterv című könyvében ezt a következőképp definiálja. „A fogadalom lényege volt, hogy váratlan gondolatokkal, ismeretlen helyzetekkel, új emberekkel, szokatlan párosításokkal birkózzam meg, mert ezek az alkotóerő – és a boldogság – legjelentősebb forrásai.”
Nagyon érdekes! Az ember nem is gondolná, hogy mennyire szokásai rabja, egészen addig, amíg nem próbál meg tudatosan valamit másképp csinálni a mindennapjai során.
Hiszen az nem okoz számunkra erőfeszítést, hogy azt tegyük, amit már százszor, ezerszer elismételtünk. Ami rutin, az megnyugtat. Viszont az új, az már lehet kihívás!
Valójában ez a fogadalom nemcsak más utak választásáról, hanem arról is szól, hogy lépj ki a komfort zónádból! Hiszen minden egyes alkalommal, mikor valamit máshogy kell tenned, vagy valami újat kell megtapasztalnod, kicsit kényelmetlenül érzed magad, húzódozol tőle.
Ott motoszkál Benned az új iránti kíváncsiság, de persze az ismeretlentől való félelem is. Az az érdekes, hogy eddigi életem során, amikor csak úrrá lettem ezen a félelmemen, és belevágtam valami olyanba, ami kívül esett a komfort zónámon, szinte kivétel nélkül profitáltam a helyzetből!
Az ilyen esetek folyamán rájöttem, hogy:
1. Sokkal nehezebbnek tartottam dolgokat, mint amilyenek valójában.
2. Túlbonyolítottam fejben helyzeteket, de miután átéltem őket, rájöttem, milyen pofonegyszerűek.
3. Ha nem próbálok ki valamit, nem is tudok róla véleményt mondani. Puding próbája az evés!
4. Ha valóban olyan nagy erőfeszítést kívánt az a bizonyos feladat, miután megoldottam, óriási büszkeség fogott el a teljesítményemmel kapcsolatban – ilyen elégedettségérzést a rutinfeladatok soha nem adnak.
5. Az ember életében az egyik legboldogabb pillanat, mikor felülkerekedik saját gyengeségein, és saját határait feszegetve véghezvisz valami olyat, amiről azelőtt álmodni sem mert!
Nekem ebbe a körbe tartozik például a vezetés. Valami érthetetlen oknál fogva, mindig is rettegtem tőle. Sőt, volt olyan időszak, mikor el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd autót fogok vezetni. De mivel tudtam, hogy a munkámhoz egyszer majd biztosan szükség lesz rá, muszáj volt a jogosítványt letennem. Na, nem vagyok büszke a hosszas jogsi-kálváriámra, de mindenesetre sikerült. Micsoda megkönnyebbülés volt! 🙂
A mai napig problémám van az autós tájékozódással. A begyakorolt, ismert útvonalakon gond nélkül vezetek, de amint ismeretlen terepre tévedek, szinte páni félelem fog el. Persze ma már van GPS, ami sokat segít, de valahogy még azzal sem tökéletes a dolog. Úgyhogy én óriási sikerként könyvelem el, mikor az égvilágon semmi kedvem ahhoz, hogy idegen környéken autózzak, de minden ellenérzésemet leküzdve belevágok, és rendben odatalálok!
Lovaglás kapcsán is számtalan alkalommal volt már, hogy egy-egy lótól kifejezetten tartottam, mire a lovardához értem, már teljesen összeszorult a gyomrom. Ennek ellenére összeszedtem magam, és lóra szálltam. Az óra végén két méterrel a föld fölött lebegtem mindig… 😉
Érdekes, hogy céges csapatépítési programokon és egyéb képzéseken fordult még elő, hogy semmi kedvem nem volt egy adott feladathoz (pl. prezentációt rögtönözni kamera előtt), tartottam a kudarctól, és egyáltalán nem fogtam föl fantasztikus lehetőségként egy-egy kihívást. Ugyanakkor miután sikerrel megoldottam a feladatokat, nagy örömmel gondoltam már vissza az élményekre!
Lépj ki a komfort zónádból! Ez mindenki számára mást és mást jelent.
Én soha nem voltam egy extrovertált személyiség, gyerekkoromban az ágy alá bújtam, mikor vendégek jöttek, a legnagyobb szórakozást az otthoni játék, később a csendes könyvtárban böngészés jelentette, akkor szerettem a játszótéren játszani, ha nem voltak a közelben más gyerekek, és a legtöbb gyerekprogramra csak szüleim/nagyszüleim hosszas unszolására mentem el.
Ezért számomra a kényelmi zónából kilépés alapvetően mindig is a „tökösséget” jelentette. Konfliktuskerülő, udvarias, kedves ember vagyok (szerintem 🙂 ), és nem is akarok másmilyen lenni. Viszont vannak helyzetek az életben, amikor igenis a sarkunkra kell állnunk, és hallatnunk kell a hangunkat. Legyen az egy áruházi vagy éttermi reklamáció, egy becsületünkön esett folt, vagy akár egy helyzet, amikor ki kell állnunk magunkért vagy másokért.
Minden egyes ilyen alkalommal le kell győznöm magamban a „Bambi” énemet, és ki kell lépnem a kényelmi zónámból. Nem mondom, hogy egyszerű, nem mondom, hogy felemelő, de ha elérem, amit szeretnék, akkor mindig megszólal bennem egy hang: „Látod, látod, ugye, milyen jó, hogy nem voltál nyuszi?” (Haha, még emlékszem, mikor egy-egy alkalommal gyerekkoromban nagymamámék mondogattak nekem hasonlókat… 🙂 )
Másik ilyen fontos eltávolodás a kényelmes rutintól új emberek megismerése. Néha nagyon nehéz nyitni mások felé. Ezt az évek folyamán próbáltam megtanulni, és úgy érzem egyre nagyobb sikerrel. 🙂 Az ember itt is fél a kudarctól, fél az elutasítástól, fél a csalódástól. Pedig milyen sokat nyerhetünk egy új baráttal, egy kedves szomszéddal, egy szövetségessel! Nagyon sokszor van olyan, hogy egy ember az első találkozáskor nem is olyan szimpatikus, majd ha vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük, akkor meglepődünk, hogy milyen jó fej! Megéri kedvesnek lenni, nyitottnak lenni mások irányába, még akkor is, ha először nehezedre esik.
Neked mi jelenti a komfort zónádtól való eltávolodást? Te is szembesülsz azzal, hogy milyen pozitív hatással van Rád egy-egy „nemszeretem” kihívás bevállalása vagy az ismeretlen megtapasztalása?
Ui.: A biciklis fotó nemcsak azért került a bejegyzésbe, mert nagyon megtetszett, hanem azért is, mert végre meg kellene tanulnom magabiztosan biciklizni…
Fotók forrásai sorrendben: http://www.reverendhandbook.wordpress.com, http://www.mosoly100.hu, http://www.thewondrous.com
“Boldogságterv #16: Térj le az útról!” - 5 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
A „Térj le az útról” gondolat nekem rokon a „Szórakozz többet” bejegyzéssel.
Mostanában, – mivel több időm van, – gondolok arra, hogy próbálkozzam valami szokatlanabb, vagy eddig ritkán gyakorolt dologgal. Hogy mi az, még nem tudom. De ez a bejegyzés új inspirációt ad!
Hát, nekem most a kis családi nyaralás alatt alaposan letérnem az útról! Mikor volt egy kis időm a gyerekek nélkül, nagy lelkesen belevetettem magam az egyik medencébe, az uszodában egyébként szinte nem volt senki. Utána vettem észre, hogy rajtam kívül a medencében csak 8-9 német nyugdíjas volt, akiknek egy magyar animátor tornát tartott. Egy ideig hezitáltam, hogy elhúzzam-e a csíkot, de végül meggondoltam magam. Nem derült ki számomra, hogy ez szervezett aqua fitness vagy valami nyugdíjas gyógytorna volt-e, de úgy láttam örültek a társaságnak, és egész jól átmozgattam magam én is. Vicces élmény volt! 😉
Na pl. az aqua fitness nekem nagyon bejön. Idág az időigénye miatt nem tudtam gyakorolni.
Valahogy a szabadság jelképe, hogy az ember kényelmesen elmegy a Komjádiba, levetkőzik, kicsit napozik, utána 1 órát „szenved” a sorstársakkal a vízben az embert próbáló mutatványokkal szórakoztava magát. Utána kis pihi és ismét napozás. Zuhany, kis illatos testápoló, és esetleg valami jó kis kaja a Mekiben (ez nem az egészséges kaja reklám helye). Hát ez nem maga luxus?
Akkor aqua fitnessre fel! 🙂
A magabiztos biciklizés nekem is mumus. 🙂 inkább lefutom, vagy legyalogolom a távot 😛
A másik mumus az idegen nyelven történő beszélgetés, de ha nincs a közelben ismerős, akkor egyre jobban megy! Mindenesetre keresni fogom a lehetőségeket, és tényleg nagyon felspannolt leszek utána!
Tetszik nagyon ez a megközelítés.