Dolgozz, hiszen dolgozni kell, de ne engedd, hogy az életed csak munkából álljon! Legyen az életed játék, legyen az az életed középpontja… a munka pedig eszköz ehhez a játékhoz. (…) Ne engedd, hogy az életed a munka rutinjává alacsonyodjon le – az élet célja egyedül a játék. A játék azt jelenti, hogy valamit önmagáért teszel. (Osho)

have fun todayEz az idézet azért tetszik, mert nagyon jól összefoglalja, miért is fontos egész életünk folyamán a szórakozás. Elengedhetetlen, hogy tudatosan szánj időt a játékra, mert így tudod magadnak biztosítani azt a feltöltődést, amely a jól végzett munkához, és persze a boldog élethez szükséges. Kutatások szerint hússzor boldogabbnak érzik magukat azok, akik rendszeresen szórakoznak, mint akik csak alkalmanként*.

Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát. (Sütő András)

Természetesen a legjobb, ha a munkád maga a szórakozás. Sokan vannak, akiknek munkájuk és szenvedélyük egy és ugyanaz. Véleményem szerint az életben ez okozza az egyik legnagyobb örömforrást. Hiszen minden nap átélheted a játék szenvedélyét, és ezt hivatásszerűen csinálod! Sajnos azonban ez sokszor szerencse, vagy pedig kemény döntések kérdése, hiszen hány meg hány olyan foglalkozás van, mely örömet okoz, de emellett nem elég kifizetődő? Ilyenkor az embernek döntenie kell, mi az, ami fontos számára az életben. De ez már egy másik történet… Térjünk vissza inkább a szórakozáshoz!

Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt. (Platón)

A játék nemcsak örömet okoz, hanem szélesítheti látóköröd, fejlesztheti képességeidet, új készségekre tehetsz szert általa. Ami pedig még fontosabb: közben új embereket ismerhetsz meg, és persze fantasztikus lehetőséget teremt arra, hogy barátaiddal elmélyítsd kapcsolatod. Arról nem beszélve, hogy a közös érdeklődés növeli a tartós kapcsolat esélyét, ráadásul 2 százalékkal fokozza az elégedettség mértékét*.

De mi az pontosan, ami szórakoztat? Gondold át őszintén! Csak azért, mert valaki más egy elfoglaltságot szórakoztatónak tart, nem biztos, hogy az Neked is örömet okoz. Hiszen mindannyian mások vagyunk.

Én például csodálom azokat, akik jól sakkoznak vagy kártyáznak, de bármennyire is szeretném, nem találok benne semmi szórakoztatót.

raftingIrigylem azokat, akik otthonosan mozognak a komolyzene világában, mert mindig is érdekelt. De egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy itthon Bach, Beethoven vagy Haydn darabjaival szórakoztassam magam. (Mondjuk Csajkovszkijt gyakran hallgatok, de az mégsem ugyanaz.)

Nagyon szeretnék mélyebb klasszikus műveltségre szert tenni, és a hazai, illetve a világirodalom nagy műveit legszívesebben egytől egyik elolvasnám. Hiszen imádok olvasni! De képtelen vagyok rá, hogy este még a gyerekek lefektetése után elővegyem a Bűn és bűnhődést. Ha igazán ez szórakoztatna, akkor biztosan rávetném magam fél 10-kor, de valljuk be, ez nem így van.

Vagy nézzük a labdajátékokat, melyek jótékony hatással vannak az ember fizikai és szellemi állapotára, fejlesztik a csapatszellemet, és nagyon népszerűek. Rájöttem, hogy nekem az egyetlen elfogadható labdával kapcsolatos tevékenység a fiaimmal való labdázás (azért halkan megjegyzem, hogy szerintem hat éves koruk után már nem leszek „elég” a feladathoz! :)). Persze, ha egy strandon röplabdázásra kerülne a sor, rá lehetne venni, mert középiskolában gyakran játszottam, de nem mondom, hogy borzasztóan lelkesednék. Akkor meg minek?

Legyen az a fő csapásvonal, hogy ami igazán mulattat, azt már alig várod, hogy csináld, az energizál, az „felemel”, és nem érzel után bűntudatot! Ne akarj kibújni a bőrödből, vállad föl azt, aki vagy, és egyszerűen csak érezd jól magad!

kertészkedés 2Nekem ilyen a sütés, a kertészkedés, az állatokkal való bíbelődés, ismeretterjesztő, romantikus és detektívregények olvasása, a futás (bár lássuk be, nem vagyok teljes megszállott, mert rá kell azért vennem magam az elején), a lovaglás, a síelés, a kreatív tevékenységek (írás, festés, rajzolás, ragasztgatás, fotózás), a színház, a mozi… És még hosszasan folytathatnám a sort, hogy mi az, amiben örömöt lelek, de rájöttem, hogy nekem nem az okoz gondot, hogy kitaláljam, mi szórakoztat, hanem inkább az, hogy „szelektálnom” kell, mert ezer felé nem tudok szakadni! 🙂

A gyerekek érkezése után persze még inkább rá vagy kényszerítve, hogy csak olyan szabadidős tevékenységeket válassz, amiket igazán szeretsz, hiszen a magadra fordított időt leginkább a gyémánthoz tudod hasonlítani: ritka és drága. 😉

Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. (G. B. Shaw)

tengerparton ugrálásHa végképp nem tudod eldönteni, mi az, ami leginkább szórakoztat, kérdezd meg magadtól, hogy mit szerettél csinálni gyerekkorodban? Valószínűleg abban most is örömöd leled. Ha visszagondolok, a gyerekkoromat állatok bűvöletében, írogatással-rajzolgatással töltöttem. A középiskolában irodalom tagozaton kezdtem, aztán átnyergeltem a rajz tagozatra. Mindig imádtam az idegen nyelveket, és gyakorlatilag gyerekkorom óta tanulok felváltva angolul, németül, spanyolul vagy franciául. Ezek közül igazán semmi sem változott!

Végre itt egy szó szerint szórakoztató boldogságfogadalom, hasznláld ki! 😉

Téged mi szórakoztat? Mi az, ami nem? És mi az, amit szeretnél, ha szórakoztatna, de rájöttél, hogy mégsem a Te világod?

*Kutatási adatok Gretchen Rubin Boldogságterv c. könyvéből.

Fotók forrásai sorrendben: http://www.masterschannel.com, http://www.wonderfulromania.ro, http://www.crackerbarrel.com, http://www.welliesandworms.co.uk

 

“Boldogságterv #13: Szórakozz többet!” - 4 hozzászólás

  1. Ui.: A rafting fotó azért került be, mert egy igazán népszerű, teljes odaadást követelő tevékenység, és a kép csak úgy árasztja magából a pozitív energiát.
    Egyszer volt szerencsém kipróbálni, de levontam a következtetést: ez volt az utolsó alkalom!
    Próbáltam „élvezni”, hiszen tele van adrenalinnal, poénos helyzetekkel, és gyönyörű tájakkal, de az én fázósságom túltett az összes pozitívumon. Végigvacogtam a túrát, és a borulás pedig az egyik legszörnyűbb vízzel kapcsolatos élményem volt (pedig nagyon szeretem a vizet!).
    Úgyhogy kénytelen vagyok magamnak bevallani: bármennyire is „menő” ez a sport, nem valószínű, hogy megint raftingra adom a fejem!

  2. Az, hogy szórakozzunk többet a munka rovására, szerintem az egyik legnehezebb feladat. Sokszor azon veszem észre magam, hogy az elvégzendő feladatok, kipipálandó listák bűvöletében élek.

    Nehezen jutok el odáig, hogy most lassítani kell. 🙁

  3. Szia!
    Nagyon jó dolog ez a boldogságterv. Különösen ez a mondat indította be a fantáziámat ,,Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.” Ennek hatására belevágtam a saját boldogságtervem elkészítésébe, ami már magában is boldogságot okozott. Köszönöm neked ezt az élmény! 🙂 Sok sikert és kitartást kívánok a blogodhoz!

    • Neked is sok örömöt és boldogságot a saját boldogságtervedhez, és köszönöm szépen a dicséretet!!! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .