Ez a hét az öröm jegyében telik, hiszen e heti boldogságfogadalmam a következő: „Örülj most!” De vajon pontosan hogyan is lehet ezt megvalósítani, azon kívül, hogy megpróbáljuk az adott pillanatok szépségeit értékelni, és átélni? Gondoltam, összegyűjtök pár kézzel fogható tippet, ami Neked is beválhat.

tánc1. Lelj örömöt a munkádban vagy a hobbidban! A legcsodálatosabb dolog a világon, ha az ember azzal foglalkozhat, amit szeret. Sajnos, ez nem mindenkinek adatik meg, de tudsz érte tenni, hogy így legyen!

Ha úgy érzed, a jelenlegi munkád leszívja minden energiád, és egyáltalán nem találsz benne örömöt, akkor először is, őszintén gondold át, mi az, amit esetleg mégis élvezel a munkakörödben! Biztosan az egész csak „szenvedés”? Mindenben meg lehet látni, és meg lehet találni a jót, érdemes ezt a munkában is megpróbálni. Ha nincs kedvem takarítani, akkor én például belegondolok, milyen szép tiszta és rendezett lesz minden, mire végzek, vagy elképzelem, hogy mennyi minden van a világon, amit sokkal kevésbé szeretnék most csinálni. Mikor anno nem volt kedvem excel táblázatokat készíteni, akkor azzal „jutalmaztam” magam, hogy miután kész lettem, jöhetett a munka kreatívabb része!

Nem kell rögtön a felmondást fontolgatnod, ha nem vagy elégedett a pozícióddal. Ha pontosan tudod, mi az a munkafolyamat, amit szívesen végeznél, akkor ezt adandó alkalommal oszd meg főnököddel. Ha van lehetőség arra, hogy bebizonyítsd, jó vagy abban, amit ajánlasz, idővel a feladatköröd is változhat. Ez természetesen szervezetfüggő, de egyáltalán nem kizárt! A saját kezdeményezéseket a legtöbb cégnél nagyon díjazzák.

Ha úgy érzed, ez sem megoldható, akkor itt az ideje, hogy váltáson törd a fejed. De még mielőtt meglépnéd a komoly döntést, adhatok esetleg egy jó ötletet. Sokan vannak, akik elvégzik a munkájukat, de nem végzik szenvedélyesen. Viszont az életnek más területein élik ki magukat. Ha nem teheted meg, hogy más állás után nézz, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy olyan hobbit válassz, melyben felfedezed az örömöt. Legyen az tánc, festészet, olvasás, színház, kézimunka vagy sportok, lehetsz bennük profi, és érezheted úgy, ez az, amiben kiteljesedsz!

erkély2. Vissza a természetbe! Lehet, nagyon sablonosan hangzik, de igenis úgy gondolom, hogy a természet rengeteg örömöt és élményt tartogat a számunkra. Az ember kicsi korától kezdve ösztönösen vonzódik a természethez, és igaz, hogy hosszú városban töltött évek erről az útról letéríthetik, de bármikor visszatérhet hozzá!

Nem kell rögtön vadkempingben gondolkodnod, felsorolom röviden, mi az, ami nekem itt eszembe jut. A kertészkedést nemcsak kertben, hanem teraszon és erkélyen is lehet művelni, rengeteg virág, fűszernövény és zöldség kifejezetten jól érzi magát konténeres elhelyezésben. Mikor az ember figyelemmel kíséri egy kis mag kibújását, egy palánta fejlődését, az igazi örömöt okoz! Persze a család is profitál később az ilyen hobbiból, hiszen a munkád gyümölcseként mindig van friss fűszer a főzéshez, és a lakást mindig díszíti virág. Bio-konyhakertről bővebben itt, konténeres kertészkedésről pedig itt.

A természet szépségeit megtapasztalhatjuk kirándulások, parkbéli piknikek, vadasparkok és arborétumok látogatásakor. Magyarország számtalan lehetőséget tartogat számunkra ilyen szempontból. Csak a fantáziád szabhat határt egy-egy programnak, érdemes az interneten böngészni!

tavaszi kertÉn az állattartást is ebbe a kategóriába sorolnám, szerintem kevés dolog van, ami több örömöt tartogat, mint egy saját kisállat, legyen az kutya, cica vagy rágcsáló. 🙂 Bizonyított tény, hogy az állatbarátok boldogabbak, és sokszor egy-egy nagy lelki traumát, betegséget is jobban viselünk el, ha van mellettünk egy kedves állatka, akiről gondoskodnunk kell, és aki feltétlen szeretetéről biztosít nap mint nap.

3. Okozz örömöt másoknak! Ha örömöt adunk, azzal örömöt is kapunk. Próbáld ki, ha kedvességgel, udvariassággal, pozitív gondolatokkal fordulsz az emberek felé, mennyivel jobban fogod érezni magad! Egészen triviális esetekről beszélek, például előzékenységről a közlekedésben és a munkahelyen, extra odafigyelésről a mindennapok során.

Add át a helyed a buszon vagy a buszmegállóban, engedd előre az ajtóban a kolléganőd, tartsd a liftet nyitva, hogy ő is elérje, kérdezd meg, kér-e kávét ő is a büféből, mikor bevásárolsz a közértben, gondold át, esetleg mivel örvendeztethetnéd meg a többi családtagot, ne feledd el a névnapokat, kérdezd meg ismerőseidtől, szomszédjaidtól, hogy vannak, bókolj a barátnőidnek vagy munkatársaidnak, mert az mindig jól esik az embernek. Ezek közül sok természetesnek tűnik, de ha jobban belegondolunk, ezekről az apró gesztusokról gyakran megfeledkezünk a hétköznapok rohanásában…

lufik gyerekekkel4. Tégy jót! Nap mint nap lehetőségünk van arra, hogy jót tegyünk. A jótéteményektől pedig sokkal jobban is érezzük magunkat.

Számomra örömöt jelent, ha tehetek például valamit a környezetért. Amennyire tőlem telik, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, ha adott esetben valahol szemetet látok, azt felveszem, és bedobom a kukába. Alapvető, hogy kutyám után felszedem a kutyagumit, minél kevesebbet használom az autót (ha megoldható), környezetbarát termékeket vásárolok, és még folytathatnám a listát (és fogom is, csak egy másik bejegyzésben!). Vagy részt vehetsz például várostakarítási akciókban, és itt olyan emberekkel találkozhatsz, akiknek ugyanúgy fontos a környezettudatosság, mint Neked. Ezek apró örömök, de hidd el, sok kicsi sokra megy! A nap végén az ember sokkal jobban érzi magát, ha tett valamit a környezetéért. Változatos, érdekes információforrás a környezetvédelemmel kapcsolatban: itt.

Segíthetünk embertársainkon, beleértve az ismerőseinket vagy az idegeneket. Van annál nagyobb öröm, ha másoknak segíthetünk? Ha megoszthatjuk azt a sok jót, amit kaptunk az élettől? Nem feltétlenül pénzbeli segítségre gondolok, sokszor egy hétköznapi gesztus is nagyon sokat jelent. Ezt lehet szervezett, önkéntes munka keretei között tenni, de teljesen spontán módon is biztosan találsz olyanokat a környezetedben, akiknek szüksége van segítségre (a házban lakó idős néni, a szomszéd háromgyerekes család, távoli rokonok, stb.). Önkéntes munkalehetőségeket itt találhatsz.

5. Hallgass zenét! Milyen egyszerű, és nagyszerű! A zenének hihetetlen hatása van a gondolatokra, az érzelmekre, a hangulatra. Éppen ezért érdemes magunkat zenével „manipulálni”, azaz minél örömtelibb, vidámabb zenéket választani a mindennapokban, melytől jókedvre derülünk. A zene mindenkinek elérhető, semmibe nem kerül, és a hatása azonnali. 🙂 Én gyakran alkalmazom a „zeneterápiát”, érdekes, hogy az utóbbi időben önkéntelenül is kizárom azokat a dalokat, zenéket, melyek negatív érzelmeket, szomorúságot keltenek bennem. Itt meghallgathatsz egy vidám válogatást.

Remélem, tudtam Neked mára is egy-két érdekes ötlettel szolgálni, most pedig jöjjön egy kis zene! 🙂

Te hogyan találsz még örömöt a mindennapok során? Neked mi okoz örömöt? Melyik szám vidít fel? (Tervezek egyébként ezzel kapcsolatban is bejegyzést! ;-))

Képek forrása sorrendben: elorablue via tumblr.com, http://www.freshome.com, dyingofcute via tublr.com, http://www.9gag.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .