Hónapokkal ezelőtt felkérést kaptam Nagy Brigittától, A HAVEROK ÉS ÉN Autoimmun blog írójától, egy vendégposzt megírására.
Brigitta blogja az autoimmun betegségekről szól, és fő célja, hogy felhívja a figyelmet ezen betegségek létezésére, melyek korra, nemre tekintet nélkül csapnak le, megnehezítve a betegek mindennapjait. Sok esetben a betegség nem nyilvánvaló a külvilág számára, esetleg nagyon keveset tudnak róla, mely még nehezebbé teszi az autoimmun betegek helyzetét.
Brigónak Hashimoto Thyreoditis-e és Secunder Raynaud szindrómája van. A betegségekkel való mindennapos küzdelmét, ugyanakkor a hétköznapi örömöket, pozitív gondolatokat is megosztja blogja oldalain. Teszi ezt azért, hogy megfelelő információval lásson el betegeket és egészségeseket egyaránt, továbbá segítséget nyújtson azoknak, akiknek szüksége van rá.
Annak ellenére, hogy nincs autoimmun betegségem (bár a családban sokaknak van), megtisztelőnek éreztem Brigó megkeresését, és rögtön nagyon rokonszenvesnek tartottam őt magát és a blogját is.
Én is nagyon fontosnak tartom a betegségekkel kapcsolatos korrekt felvilágosítást, ugyanakkor valóban iszonyú fontos az ember életében a betegségekhez és persze az élethez való hozzáállás. Ez nagyban befolyásolja egy betegség megélését és lefolyását/előrehaladását! Arról nem beszélve, hogy ha az ember betegséggel szembesül, nagyon sokat jelenthet számára, hogy nincs egyedül! Brigó blogja pontosan erről szól.
Mostanra sikerült a felkérésnek eleget tennem, azaz írnom egy bejegyzést, mely a héten jelent meg a HAVEROK ÉS ÉN oldalain.
Ebben a bejegyzésben arról mesélek, miért is kezdtem bele a Napi Boldogság írásába, mit jelent számomra a blog, no meg a boldogság. 🙂 Remélve, hogy kicsit másnak is inspirációt nyújthatok a hétköznapi örömök megleléséhez vezető úton.
Az alábbiakban olvashatod a bejegyzést, s amennyiben van kedved, látogass el Brigó oldalára!
2013 januárjában döntöttem úgy, hogy blog írásába kezdek, nem másról, mint a boldogságról. Elsőre lehet, hogy könnyű témának tűnik, de mikor jobban beleásod magad, akkor jössz rá, hogy épp ellenkezőleg. 🙂
Mikor elkezdtem a blogolást, az volt a célom, hogy kialakíthassak egy olyan online boldogságtárat, ahova lejegyezhetek mindent, ami örömmel tölt el a mindennapok során. Szerettem volna összegyűjteni mindent, ami mást is arra sarkallhat, hogy tegyen a boldogságért.
A Napi Boldogság egyik fő inspirációforrása Gretchen Rubin amerikai szerző Boldogságterv című könyve volt. Úgy döntöttem, hogy ennek a fantasztikus könyvnek minden egyes fejezetét ízekre szedem, és saját szubjektív mércém szerint dolgozom föl. Így születtek meg a „boldogságterv” bejegyzéseim, melyek véleményem szerint a blog alapját képezik.
Továbbá úgy döntöttem, hogy minden vasárnap számot vetek az elmúlt hét örömeivel kapcsolatban, és felsorolok minden szép momentumot, ami csak eszembe jut.
Ezt azóta sem hagyom ki egyetlen héten sem (múlt héten már a 243. posztot írtam meg), és ezekben a VasárnaPillanatok bejegyzésekben most már gyakran nem csak felsorolás szinten írok a boldog pillanatokról, hanem néha sztorizgatok is, no meg mellékelem az elmaradhatatlan képeket. Képek nélkül (nekem) nincs boldogság, ugyanis az egyik nagy szenvedélyem a fényképezés – a jópofa, vidám, kreatív vagy egyszerűen csak nekem kedves dolgok megörökítése.
Nagyon jó érzés minden egyes héten rádöbbenni arra, hogy milyen hihetetlen sok mindenért lehetek hálás az életben, és milyen fantasztikus dolgok történnek velem. Általában nagy lelkesedéssel vetem bele magam a vasárnapi bejegyzések elkészítésébe, de persze az is előfordul, hogy idő hiányában egy nappal csúszik a bejegyzés megírása (3 kisgyermek mellett elég nehéz az embernek tartani a határidőket).
Ez a rutin teljes mértékben beleépült a hétköznapjaimba, és amolyan optimista naplóként végigkíséri az elmúlt négy évem minden csodás, pozitív pillanatát. Ez korántsem azt jelenti, hogy csak és kizárólag ezek a pillanatok vannak jelen a napjaimban.
De vasárnaponként, mikor számvetést készítek a hétről, még akkor is összeszorítom a fogam, és csak a jóra koncentrálok, ha épp nagyon rossz hetem volt, vagy olyan szomorú gondolatok foglalkoztatnak, melyek szinte kizárttá teszik első körben a pozitív gondolatok lejegyzését. S mire a bejegyzés végére érek, mindig sokkal jobban érzem magam, és nagyon örülök neki, hogy erőt vettem magamon.
Ajánlom ezt a módszert mindenkinek, aki szeretné még intenzívebben megélni a hála érzését, és még jobban tudatosítani magában, hogy mennyi szép pillanat részese lehet az életben.
Néha ez fel sem tűnik az embernek, de ha legalább heti egyszer (persze lehet ez akár minden este is!) időt szán rá, hogy feljegyezze ezeket az élményeket, gondolatokat, akkor egy idő után rájön, hogy nem is olyan szerencsétlen vagy boldogtalan, mint gondolta.
A Napi Boldogság minden olyan témának otthont ad, amit én örömforrásnak értékelek vagy fontosnak tartok. Ilyen például a sütés-főzés, a csináld magad kézműves projektek, a sport (esetemben általában futás), a környezetvédelem vagy az állattartás (nekem kutyám van). De nem maradhat ki a pszichológia, a család, az emberi kapcsolatok, a zene, no meg inspiráló képek, idézetek és videók… és még hosszan sorolhatnám.
Szerintem rettenetesen fontos az ember életében a pozitív látásmód (vagy legalábbis az arra törekvés). Hiszen szinte mindig találhatsz sok olyan embert, aki nálad rosszabb, vagy épp ellenkezőleg – jobb helyzetben van (legalábbis a Te mércéd és megítélésed szerint).
Nehéz objektíven méricskélni és mérlegre tenni a tényezőket – talán nem is lehetséges. De egy dolog teljesen biztos: minden ember maga dönt arról, hogy miként értékeli a saját életét.
Csak rajtad áll, hogy miként látsz bizonyos helyzeteket, mennyire pozitív vagy negatív a hozzáállásod, és képes vagy-e az élet szépségeinek megpillantására.
Sok minden átértékelődött bennem, mióta apukámnál Parkinson-kórt diagnosztizáltak.
Bevallom őszintén, mindig is féltem attól, hogy az én kis boldogság buborékom egyszer szétpattan, és arra vonatkozólag végképp nem volt tervem, hogy ez miként is érinti majd a Napi Boldogságot.
Mikor szembesültünk a rossz hírrel, az első reakcióm az volt, hogy megpróbáljak minél több információt gyűjteni a betegséggel kapcsolatban. Tudni akartam, hogy apukám hogyan érezhet, neki mik okoznak nehézséget a hétköznapok folyamán és persze mit tartogat a jövő számára (számunkra).
Ez kezdetben nagyon megviselt, és a mai napig kihívást jelent számomra, hogy pozitívan viszonyuljak egy gyógyíthatatlan, progresszív betegséghez. (Pedig bármennyire is abszurdul hangzik, minden helyzetben meg lehet találni a jót!)
Ekkor egyértelműen kezdtem azt érezni, hogy a blog írása nehezebbé válik, hiszen a Napi Boldogság számomra szigorúan a pozitív gondolatok és inspiráló bejegyzések tárhelye. Nem vagyok hajlandó keseregni és ne adj’ Isten panaszkodni – vagy legalábbis mindent megteszek, hogy ilyen írások ne szülessenek. Én nem lehúzni, hanem felemelni szeretnék – s ez saját magamra is érvényes.
Így kanyarodunk az egyik legfontosabb alapelvemhez, mely kb. így hangzik (és Gretchen Rubin Boldogságtervében is szerepel): „Viselkedj úgy, ahogyan érezni szeretnéd magad.”
Ez egy roppant egyszerű, ugyanakkor hatékony módszer. Sokszor előfordul, hogy deprimáltak vagyunk, és ha ekkor úgy döntünk, hogy tudatosan többet mosolygunk és pozitívan állunk a dolgokhoz, egy idő után valóban jobban érezzük majd magunkat és jönnek maguktól az őszinte mosolyok.
Szép lassan, az évek múlásával jöttem rá arra, hogy tulajdonképpen a Napi Boldogság nem más, mint ennek a gondolatnak a legjobb demonstrációja. Ha valami miatt elkeseredem vagy magamba roskadok, akkor is igyekszem a dolgok jó oldalát látni, és mindent beleadni egy pozitívabb bejegyzésbe.
Az utóbbi évben nagyon nehéz időszakot éltem meg (talán az eddigi legnehezebbet életemben), egy közeli családtag súlyos betegségéhez és elvesztéséhez kapcsolódóan. Nem csak azt éreztem, hogy az a bizonyos buborék szétpattant, hanem a teljes világom alapjaiban rendült meg.
Ennek az lett az eredménye, hogy egyre kevesebb bejegyzés született, egyre nehezebb volt összeszedni magam, és őszintén örömteli írásokat alkotni.
Úgy döntöttem, hogy nem erőltetem a dolgot, ugyanakkor igyekeztem minél többször fordulni a bloghoz vigaszért: kevesebb boldogságról szóló írás jött világra, ugyanakkor tovább vittem azokat a témákat (receptek, csináld magad, dekoráció, stb.), melyek alkalmasak voltak figyelmem elterelésére és örömteli percek megélésére (ilyenkor nem feltétlenül eszed magad egy adott problémán, hanem tényleg elmerülsz az aktuális tennivalóban).
Az utóbbi évek tapasztalatai mindennél jobban rádöbbentettek arra, hogy mennyire fontos a jelenben élni. Nem a múlton rágódni, nem a jövőn stresszelni, hanem a mostban létezni.
Könnyű ezt mondani, de mégis hogyan tudjuk megvalósítani? A válaszokat a pozitív pszichológiával foglalkozó irodalomban is megtalálhatja az ember – nekem legalábbis rengeteg optimizmussal kapcsolatos mű kap helyet a könyvespolcomon.
Ennél pedig még fontosabb, hogy megpróbáljuk gyakorlatban alkalmazni a leírtakat. Persze ez nem mindig sikerül, de még mindig jobb tudatosan tenni a cél érdekében, mint tudatlanul sodródni az érzelmek és történések kavalkádjában.
Így ismertem meg többek között a mindfulness és a meditáció fontosságát, mely témaköröket nem olyan régen kezdtem el tanulmányozni, és van egy olyan érzésem, hogy kulcsfontosságúak az igazi boldogság megtalálásában. Ha valaki azt kérdezné, mi az a terület, amit fejleszteni szeretnék az életemben a közeljövőben, akkor egyértelműen ez lenne az! 🙂
S hogy mi a boldogság legfontosabb alappillére? Erre a válaszom a szeretet. Legalábbis számomra a legfontosabb az életben szeretni és szeretve lenni. Ebből pedig az következik, hogy az első helyen számomra a család áll – és a szeretteim boldogsága.
Ezzel pedig visszakanyarodunk ahhoz a témakörhöz, hogy nincs belső boldogság a környezetünk boldogsága nélkül. Épp ezért érzem fontosnak a blog írását és a pozitív eszmék terjesztését. Ha csak egy picit is szebbé tudom egy bejegyzésemmel varázsolni valakinek a napját, akkor úgy érzem, már én is boldogabb vagyok. 🙂
