El sem hiszem, hogy megint eltelt egy hét. Minden vasárnap rácsodálkozom erre a rendkívül érdekes tényre, és képtelen vagyok megszokni az érzést, hogy szinte csak lehunytam a szemem, s máris megint vasárnap este lett. Hogyan lehetséges ez?!
Talán mert állandó. időzavarban. szenvedek. Kész, szembe kell néznem a megmásíthatatlan ténnyel, hogy a napjaim őrült rohanásban telnek, hogy a három gyerek mendzselése mellett (most sokkal többet vannak itthon, mint mikor van ovi) jusson időm minden másra.
Például főzésre, evésre (mert ugye azt is kéne!), alvásra, személyes higiéniám elvégzésére (oh, azok az idők, mikor volt rá energiám, hogy még szérumot is használjak az éjjeli krémem alá!), kertészkedésre, sportolásra, blogolásra és egyéb dolgokra (mint pl. olvasás – egy csomó szuper könyv vár már megint arra, hogy elkezdjem olvasni…).
Apropó, blogolás! Sajnos jelenleg a mélyen szántó gondolatokat megfogalmazó, magvas bejegyzéseknek lőttek, mert azt képtelenség egy félórás Törpilla-alvás alatt összedobni (amikor még ennem és bevásárló listát is írnom kellene…), azt pedig mindig tervezgetem csak, hogy „ha törik, ha szakad, én éjjelig fenn maradok és megírom végre ezt a fránya bejegyzést”. Ehelyett fél 11-kor valami olyasmit dünnyögök a bajszom alatt, hogy „b….a meg a bejegyzés” és elsomfordálok aludni. Mert persze húz az ágy (és korán reggel ki is lök magából, amikor rohanok Törpillához, mikor ébred).
Ennek fényében maradnak az apró örömök, s azok napi dokumentálása. Mert ezekről képtelen vagyok (és nem is akarok) lemondani. Ennek most legfőbb eszköze az Instagram, melyen Te is követhetsz, ha van kedved hozzá. 😀 Meg persze a vasárnapi bejegyzések. Mint amilyen ez is. 🙂
Úgyhogy jöjjenek a hét boldog pillanatai, nemdebár? 😀
♥ Hétfőn reggel végre megengedte Törpilla, hogy befogjam a haját csinos kis copfba. Azért pezsgőt nem kellett volna bontanom, mert kb. egy óráig tartott ez a nagylelkűségi roham, és újra átváltott „nem” üzemmódba. A képen az Apától kapott Minnie egerét szorongatja. ♥
Apropó, én és a hajgumik: kétfiús anyukaként, mikor megtudtam, hogy kislányom lesz, már vízionáltam a cuki kis csatokat, gumikat, hajpántokat, amiket majd a hajába aggatok. Már ha szép haja lesz. Na már most, a haja elképesztően gyönyörű, de semmit nem tűr meg benne. Kb. mióta képes kivenni a szebbnél szebb kiegészítőket a hajából. Azaz egy éve. Úgyhogy most haj ügyileg ínséges időket élek, de kivárok, majd jön még majd ő az én utcámba! 😉
♥ Hétfő esti szabadidő Férjjel – a nagyszülőknek köszönhetően gyerekmentesek voltunk. Mivel egyetlen mozifilm sem volt szimpatikus, inkább kikölcsönöztük a Szerelem a végzetem című Michael Douglas-Diane Keaton filmet. Én konkrétan nyerítettem pár résznél a röhögéstől. 😀 Annak ellenére, hogy maga a sztori néha baromi idegesítő és tele van klisékkel, a két színész játéka és pár jól sikerüt poén nekem jó kis estét szerzett. 😀
♥ Törpilla lábacskáját „megnyomorgatni”. Azaz puszilgatni, simogatni, morzsolgatni… Imádom, na!!
♥ Kedvenc zöld smoothie-mat iszogatni a kertben, mikor épp volt pár perc szabadidőm (jé, még le is tudtam fotózni!). Isteni a fodros kel-banán kombináció, hát még ha megfejeljük egy kis maca porral és/vagy chia maggal. Ez esetben fagyasztott banánt használtam föl a recepthez, amitől sűrűbb és krémesebb lett.
♥ Turbót vittük állatorvoshoz, és a röntgen felvételek alapján meglepően jó állapotban vannak az izületei. A rossz hír, hogy a gerince viszont nem annyira, viszont nincs most azon kívül más teendő, mint hogy egy kis fogyóra fogjuk. Kiderült, hogy 50 kg. Valóban fogyni kell egy kicsit! Mikor hazaértünk az állatorvostól, Törpilla boldogan vetette rá magát.
♥ Eljutottam futni a héten kétszer is, juhéjjj! Nem dicsekedhetem hosszú távokkal, de most maga a tény is csodás, hogy el tudtam menni futni.
♥ Elővettem a görkorimat, és többször is elmentem kicsit „gyorsulni” Törpillával. Jó vele suhanni az úton, a haja lobog a szélben, és felettébb élvezni a helyzetet. Főként ha Turbó is jön velünk. Ilyenkor hangosan kiabál, hogy „hozzám” meg „gyeje” meg „gyojsan”. Ha! Bárcsak olyan tempóval és pulzussal futnék, mint ahogyan görkorival gurulok a babakocsit tolva! Álmok, álmok…
♥ Nagymanót figyelni, ahogyan felveszi az én görkorcsolyáimat, és egy órán keresztül próbálkozik a gurulással. Hiába magyaráztam, hogy csónak meg hogy nem lesz jó, mert elesik, nem hallgatott rám. Teljesen vérszemet kapott. 🙂
♥ Nagymanón vidulni (de azért éreztem én a bújtatott kritikát is…!), mikor azt kiabálja nekem a nappaliból (a konyhában pakoltam): „Anya, jössz majd egy kicsit?” Majd pár másodperc múlva hozzáteszi: „Amikor tudsz!” Majd így folytatja teljes őszinteséggel és ártatlansággal: „De még ma gyere!” Azt hiszem ez a kérés mindent megmagyaráz…
♥ Látogatás nagyszüleimnél a Velencei-tónál. Mindig jó meglátogatni őket és szerencsére a gyerekek is nagyon szeretnek hozzájuk járni. Törpilla valósággal rajong már értük, sokszor emlegeti őket, és alig várja már a következő találkozást.
♥ Kakaós-mandulavajas-pörkölt kakaóbabos zabkekszet készíteni, ami szerintem nagyon jól sikerült. 🙂 A receptet Livia’s Kitchen szakácskönyvéből merítettem, ami tele van fantasztikusabbnál fantasztikusabb növényi alapú, teljes értékű (amennyire lehet) édességekkel.
♥ Pan con tomate: paradicsomos kenyér. Már írtam róla egy bejegyzésemben egyszer, totál odavagyok érte!
♥ Séta Törpillával – a délelőtti rövid (kb. 45 perces) alvását a babakocsiban alussza, és még mindig nagyon szereti. Ilyenkor sétálok pár utcányit a ház körül, majd mikor elkezd elaludni, gyorsan hazaigyekszem és a nagyjából 30-40 perces fennmaradó időben próbálok haladni a tennedőimmel.
♥ Rátalálni a múlt hét vasárnapi éttermes találkozó fotóira – az egyiken egy olyan momentumot örökítettem meg, amikor Törpilla és Kismanó teljes egyetértésben rajzolgattak krétával egy táblára a gyereksarokban. Mindezt kb. negyed órán (!) keresztül. 🙂 Maga a paradicsom.
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
