♥ Január 31-én befejeztem az egy hónapon át tartó jóga utazásomat, melyről bejegyzés is született, itt olvashatod! Fantasztikus élmény volt, de nem is részletezném, ha érdekel, olvasd el róla a posztom. 🙂

♥ Újra belevetettem magam a futásba, és rekordot döntöttem: négyszer sikerült eljutnom futni a héten! Erre nagyon büszke vagyok, mert bármennyire is szeretek futni, mikor kijövök a gyakorlatból, akkor érvényes erre is a mondás, hogy „minden kezdet nehéz”, de nem adom fel!

Mindenesetre az időjárás is segített, ugyanis sok olyan nap volt, mikor enyhébb, naposabb volt az idő, ezeket részesítettem előnyben, amikor lehetett, amikor rosszabb volt az idő, az új Adriene jóganaptárból csemegéztem, és inkább jógáztam az otthon melegében. 🙂

♥ Múlt héten tényleg szinte minden helyszínen tréningeztem Indy-vel, ami nagyon is ránk fér, ugyanis már csak két hét a következő versenyünkig! Gyakoroltunk szokás szerint a garázsban, négy fal között, a kertben, a közeli parkban, Szentendre belvárosában, egy nagy állat-áruházban, kutya sportcsarnokban és végül egy budapesti nagy kutyás parkban. Mindegyik jól ment, és mindegyik jól jött a felkészülés folyamán. Haladunk tovább ezen az úton, és meg sem állunk a FEHOVA Dog Dancing Bajnokságig!

♥ Mikor megjegyeztem a gyerekeknek, hogy Chili cica a szívem csücske, akkor legnagyobb rajongója, Kismanó rögtön rávágta, hogy „Nekem is!”. Majd egy pillanattal később még hozzátette, hogy „És Ti is!”. ♥

♥ Utószülinapi ajándék: finom teák és kávékapszulák – most aztán jól feltöltöttem a teakészleteimet! 😀

♥ Beleülni a csodásan tiszta kocsimba, miután elvittem tisztítóba, hogy kívülről-belülről megszépüljön – nagyon ráfért már, mert ugyan időnként kitakarítjuk, de a három gyerek és a kutya mellett néha szörnyűséges állapotok tombolnak benne!

♥ Sütőtökös-barackos smoothie, ami iránt még Chilike is érdeklődött!

♥ Végre Törpilla megint el tudott menni úszásra, nagyon örültem neki, hogy folytatja a gyakorlást, hiszen az a cél, hogy nyárra megtanuljon úszni!

♥ Szombati piac Törpillával, ahol anyukámmal is találkoztunk. A piacozás után pedig edzettem Indy-vel a közeli parkban, ahol nagyon nem volt könnyű dolgom, mert tele volt kutyákkal és emberekkel. Ide még biztosan visszatérünk, kellenek ezek a nagyobb kihívások!

♥ Pizzázás Nagymanóval és Férjjel, esti Harry Potter-nézés Nagymanóval (a kicsik a nagymamánál voltak). Kellenek ezek a „felnőttes” esték is – nehéz mindenkinek a kedvére tenni, mikor három különböző korú és igényű gyerek van a családban.

♥ Vasárnap sokáig aludni (fél 9-ig, rekord!) és végre jól kialudni magam!

♥ Törpillát nézni a balett dresszében, spicc-cipőjében, ahogyan a zenére illegeti magát – annyira cuki!!

♥ Tovább olvasni új verses könyvemet, szinte ízlelgetni a sorokat. John O’Donohue A Morning Offering (Reggeli ajánlás) című verséből elbűvölt az alábbi rész:

„May I have the courage today

To live the life that I would love,

To postpone my dream no longer

But do at last what I came here for

And waste my heart on fear no more.”

Ami nagyjából ennyit tesz:

„Legyen ma merszem azt az életet élni, amit szeretnék, s ne halogassam tovább az álmaimat, hanem tegyem végre azt, amiért ide jöttem, és ne sorvassza többé szívem a félelem.”

Neked mi tette boldoggá a múlt hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .