♥ Őszi falevelek ihlették szinte az összes képemet a múlt héten. Annyira szépek! Hát, legyen is némi vigasza az embernek, ha már jön a hideg (bár még egyelőre késlekedik), a sötétség, az eső, a zimankó…

♥ Pink dáliaözön a kertben.

♥ Chilinek a múlt héten sem lehetett ellenállni, ahogyan a karosszékében nyújtózott… De érdekes módon a rossz időben is szeret kint lenni. Hát még a jó időben! Szeretem bentről figyelni, ahogyan a rovarokra vadászik a kertben (a madarakat egyelőre szerencsére még békén hagyja).

♥ Juharsziruppal nyakon öntött pekándiós zabkása, ami kissé szétfőtt, de örültem neki, hogy szétfőtt, és nem odakozmált az egész – csak egy része.

Ugyanis pont, mikor főztem, akkor hallottam meg a kukásautó hangját. S akkor ugrott be, hogy a kukák nincsenek kihúzva a ház elé. Lélekszakadva rohadtam, hogy kihúzzam a kukákat, s akkor jutott eszembe, hogy a zöld hulladékot is ki kellett volna tenni. Villámgyors sprintet vágtam le a hátsó kertig, ahol rájöttem, hogy olyan nehéz mindkét zöldhulladékos zsák, hogy nem tudom felemelni őket. Így egyenként ráncigáltam őket ki az utcára, majd rohantam vissza matricáért, amit rájuk kell ragasztani. Mire visszaértem, már ott várakoztak a kukások a ház előtt, csak hogy közölhessék, a zöld hulladék elszállítása másnap esedékes…

Mire visszaértem a konyhába, már odakozmált a zabkása egy része. De csak azért is reggeliztem és elkészült a fotó is a nagy műről. 🙂

♥ Indyvel sétálni a nyárias napsütésben.

♥ Törpilla benáthásodott, majd pár nap múlva már én sem éreztem jól magam. Teljes erőbedobással vetettem magam bele a gyógyulásba, de sajnos így is szinte nullával volt egyenlő a heti edzésprogramom. Viszont mikor már kevésbé éreztem magam pocsékul, vettem a fáradtságot, hogy készítsek magamnak egy jó kis zöld vitaminbombát. 🙂

♥ Indy egyre ügyesebben hagyja, hogy a szőrét fésüljem, ami nagy szó, mert eddig hajlamos volt arra, hogy tűhegyes fogaival a kézfejemben vájkáljon, ha próbálkoztam. De a mindennapos (vagy kétnaponkénti) türelmes próbálkozás és a sok jutalomfalat lassan kifizetődik. 🙂

♥ Vasárnapra összeszedtem magam annyira, hogy eljutottam Indiana alomtalálkozójára, ami igazi élmény volt. A tenyésztő elhozta Indy anyukáját is, így a nyolcból három tesó és az anyuka, illetve egy kis apróság (másik alomból) futkározott együtt két órán keresztül. Nagyon jól viselkedtek a kutyusok, az időjárás pedig hihetetlen volt!!

♥ Indy első megmártózása a Dunában. Ügyesen többször is belemerészkedett.

♥ Szuper fotókat készíteni Indyről az őszi természetben.

♥ Azzal a felkiáltással, hogy „beteg vagyok”, pihenésképp volt időm manikűrözni. 😀 Apró örömök!

♥ Gyerekekkel Hamupipőkét és Szaffit nézni DVD-n (Törpilla kimaradt). Hogy szerettem régen ezt a két mesét! Most úgy gondoltam, már a fiúk is értékelni fogják. Így is lett!

♥ Süppedős, új padlószőnyeg és csodásan tiszta, szép falak a vendég/dolgozószobában. Mennyei!

♥ Halloween-re dekorálni a gyerekekkel – mely idén kimerült abban, hogy felvonszoltam magam a padlásra, levettem a „halloween” feliratú dobozt, majd ők mindenhová kiagatták a szokásos díszeket. Tököt is faragtunk, de idén nem készültek különleges műremekek – úgy érzem, kicsit kezdek elfáradni az év végére!

Neked mi tette boldoggá a múlt hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .