♥ Megkezdték nálunk gigászi munkájukat a festők. Az első hét mérlege: hálószoba, fürdőszoba pipa, pince szint szétverve (ázás volt, így durva állapotok voltak), nappali három napja befóliázva (mert pont pénteken maradt félbe a munka).
♥ Azon vidulni (aztán persze bosszankodni), hogy milyen mérgesek a gyerekek a hétvégi tévémegvonás miatt (mivel fólia alatt az egész szoba, nyilván a tévé sem használható). Én vagyok, akit ez legkevésbé érdekel, sőt, engem valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalom töltött el ennek kapcsán, kár, hogy ma megint birtokba vehetjük a nappalit. 🙂 (Mikor a gyerekek rosszalkodtak, Férj azzal riogatta őket, hogy a festésért a tévénkkel fizetünk a festő bácsiknak, de sajna nem sokáig tartotta vissza őket ez a megállapítás, hogy folytassák a civakodást. 😀 )
♥ A hálószoba elég sokáig szellőzött ki, így sikerült 5 napot a gyerekekkel aludnom, Férj nélkül (ő a dolgozószobát használta erre a célra). Már egészen megszoktam, de azért nagyon fura állapot volt!
♥ Birtokba venni Nagymanó íróasztalát a különféle számítógépes tevékenységeim elvégzéséhez. Mivel a többi helyiségben ez nem volt kényelmesen megoldható, a gyerekszobába kényszerültem, és rájöttem, hogy annyira hangulatos! (Legalább valaki használja is az asztalt, mert ő nem túl gyakran ül le tanulni elé 😛 ).
♥ Áfonya, áfonya, áfonya. Lekvárszerű vaníliás kompótot készítettem belőle, mely isteni palacsintára, kókuszjoghurtra, zabkására, és persze magában is… Nyammm.
♥ „A tea mindig jó ötlet”. Ez áll egyik pizsama fölsőmön, és abszolút egyetértek. Főként ha beköszönt az ősz. 😀 Fogyasztom is nagy mennyiségben, Férj pedig nagyokat derül rajtam.
♥ Brühühü. Beköszöntött az ősz. Bármennyire is szeretem, mindig nehéz szívvel mondok búcsút a nyárnak, melyre idén szeptember 21-én került sor.
Ezen a pénteki napon délután 30 fok volt, és pontosan tudtam, hogy másnapra minden megváltozik, már híre-hamva sem lesz a kánikulának és a rövidnadrágnak. Így a nap minden percét igyekeztem kiélvezni. Törpillával reggel gyalog/futóbiciklivel mentünk oviba, és délután is igyekeztem minél többet sétálni, és a kertben is abban a tudatban tettem-vettem, hogy másnaptól minden megváltozik. Viszlát nyár, már csak potom 8 hónap és találkozunk!
♥ Még nagyon új, hogy Chili már kevésbé szívesen tartózkodik kint a kertben (mikor szakad és jéghideg szél fúj), ilyenkor inkább diszkréten az ajtó elé ül, s várja, hogy beengedje valaki… majd kéjesen elnyújtózik a karosszékében. Apropó, karosszék. Kissé meglepődött Chili, mikor területének nagy részét műanyag fólia alatt találta, így kénytelenek voltunk a karosszékét és a biztonság kedvéért egy kaparófáját a konyhába helyezni. Viccesen néz ki most a konyha. 😀
♥ Szombati piacozás anyukámmal ♥ Még úgy is jó volt, hogy befagyott a se***m. Igazi őszi, didergős piacozás volt!
♥ Szombat délutáni buli unokatesóméknál, akinek 25. házassági évfordulóját ünnepeltük. Ha jól számolom, összesen 75-en voltunk, most hogy megszámoltam a csoportkép alapján (!?!). Nem akarom elhinni. Akkor már értem, miért is volt egy kicsit tömeg. 😉 Az esemény nagyon boldog, megható, vicces és emlékezetes volt, pont, amilyennek lennie kell egy ilyen bulinak. Köszönet a vendéglátásért, 25 év múlva talán még ennél is nagyobb buli lesz!
♥ Vasárnapi kalandozás a városban, hiszen Törpillának tornadressz kellett a művészi tornához (igen, már ilyen nagy lányom van!), padlószőnyeget választottunk az egyik szobába, játszótereztünk az Olimpia Parkban, dokinál voltunk felülvizsgálaton (igen, vannak orvosok, akikhez vasárnapra is lehet időpontot kapni), finomakat ettünk a Westendben a Vegan Food Fest-en, majd túránkat a Lego boltban zártuk, hogy a gyerekek átvehessék jól megérdemelt kis lego figurájukat (oké, Törpilla lehet hogy nem érdemelte volna, de tény, hogy nagyon elfáradt a kis túránk végére).
♥ Jelentem, hogy az első heti edzésemet csodával határos módon végigcsináltam: két erősítő edzés és két futás volt előirányozva. Mind a négy pipa.
♥ Vasárnap délután a második futásra Nagymanó is elkísért rollerrel, aminek nagyon örültem, mindig élvezem, ha valaki velem tart, és talán Nagymanó a legjobb futótárs, mert zokszó nélkül hajtja végig az 5 km-t, még akkor is, ha látom, hogy a végére már fáradt, és pont annyit beszél, amennyi még kellemes, és nem várja, hogy percenként barokk körmondatban adjak választ a kérdéseire, amikor levegőt alig kapok. 😀 Egy szóval, már megérett a feladathoz. 🙂
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
