Gondolom Neked is feltűnt, hogy gyakorlatilag hetek óta nem jelentkezem új bejegyzéssel (a VasárnaPillanatokat kivéve). Ennek oka nemcsak a sok-sok teendőben, gyerekek betegeskedéseiben rejlik, hanem a sűrű programban is. Minden nap van valami elintéznivaló, és ez így megy hosszú hetek óta.

Ez a hét kicsit másként festett, mégsem mondhattam unalmasnak, ugyanis szerdán volt Kismanó hetedik születésnapja! Ebből az alkalomból most nagyon nagy meglepetéssel készültünk, ugyanis elutaztunk ötösben három napra egy gyerekbarát wellness szállodába.

Egészen kedd délutánig titokban kellett tartanunk az akciót, s bár mind az óvónénik, mind a tanítónénik tudtak tervünkről, szerencsére nem derült ki, és volt is nagy meglepetés! Kanyarodjunk is akkor a hét boldog pillanataihoz…! 🙂

♥ Napsütésben sétálni Szentendre belvárosában. Továbbra is csodás hangulatjavító!

♥ Lélekben készülni a mi kis közös utazásunkra (már rég nem volt benne részünk!).

♥ Finom uzsisdobozt készíteni Nagymanónak a hétvégi maradékokból. (Én is megettem volna!)

♥ Felturbózni kicsit az immunrendszerem, és meginni egy csomó házilag préselt zöld levet (teszek bele almát, angol zellert, uborkát, fodros kelt, narancsot, gyömbért, édesköményt és kurkumát – elsőrendű!).

♥ Féláron megvenni két pár téli cipót, amire égető szükségem volt már. Komolyan mondom, hogy szárnyaltam az örömtől! (Tudnod kell, hogy utálok cipőt venni!)

♥ Kedden megnézni a gyerekek arcát, ahogyan bejelentem a hírt, hogy UTAZUNK!

♥ Szerdán reggel csodásan fehér látványra ébredni – kár, hogy olyan gyorsan olvadt a hó…

♥ Szerdán reggel felköszönteni Kismanót hetedik szülinapja alkalmából. Nagyon örült a menő új biciklinek, én meg annak, hogy ő örült. ♥ Ilyenkor mindig előveszem az első képeket, és visszaidézem a születése előtti és utáni napok történéseit. Bár nem sok időm volt ezúttal, de most is így tettem.

♥ VÉGRE elindulni a végtelennek tűnő pakolást követően, miután a gyerekek vagy ezerszer megkérdezték: mikor indulunk már??

♥ Együtt felfedezni a gyerekekkel a szálloda minden szegletét és különleges részletét. Imádom az ő szemükkel nézni egy új hely jellegzetességeit és érdekességeit, mert annyira más, mint amilyennek egy felnőtt látja a környezetét!

♥ Lazító masszázs, amibe sikerült belealudnom egy kicsit. 🙂

♥ Két végigaludt éjszaka (mi van?!) 😀

♥ Séta a friss levegőn a szálloda hatalmas játszóteres parkjában.

♥ Nyugisan kávézni és kicsit írogatni, amíg Férj leköti mindhárom gyereket – ritka pillanatok egyike, nagyon jól esett!

♥ Férj egyik jóbarátjának 40. szülinapi buliján beszélgetés és tánc kedves ismerőseinkkel. Jó volt! (Pedig bármennyire is szégyellem bevallani, de kifejezetten „antiszoc” lettem a közelmúltban. Megjegyzem, Férjjel együtt. Kedvenc időtöltésünk az otthon lógás. 🙂 )

♥ Fogvacogtató hidegben éjjel hazaérkezni és Férjjel beugrani a kádba – ja, igen, meleg víz is volt benne. 😀 (bár utólag nem értem, ilyen későn hogy vetemedhettünk erre?).

♥ Hazaérkezés utáni nap turbó sebességgel túlesni a kipakoláson – elég fájdalmas volt, de tudod: a tapaszt is jobb gyorsan lerántani és nem lassan húzni… 😉

♥ Méregtelenítő trópusi smoothie-t szürcsölni vasárnap reggel.

♥ Kismanó szülinapját megünnepelni családilag még vasárnap is. Most az utazásból és bulizásból kifolyólag nem vállaltam magamra túl sokat, így rendeltem a tortát és a sushit is, én csak sült krumplit és kelbimbót készítettem avokádós majonézzel. Minden nagyon finom lett! Sajnos különféle okokból kifolyólag most nagyon megfogyatkozott volt a csapat, de akik itt voltak, jól érezték magukat. 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .